european council on foreign relations
Korrupciós botrány Brüsszelben, őrizetbe vették az EP egyik alelnökét (Frissítve)
A belga rendőrség 16 helyen tartott házkutatást, és legalább négy embert őrizetbe vett Brüsszelben és környékén pénteken korrupciós vádak miatt. Az őrizetbe vettek között van Eva Kaili, az Európai Parlament alelnöke, a görög Paszok szocialista párt tagja – számolt be a Politico. A korrupcióval vádolt politikus, aki azzal került először a médiafigyelem középpontjába, hogy a munkajogi vívmányok élharcosának nevezte a világbajnokságra való felkészüléshez kapcsolódó építkezések miatt sokat kritizált Katart – ahol egyes beszámolók szerint minősíthetetlen körülmények között dolgoznak az építőmunkások –, az European Council on Foreign Relations (ECFR) tagja. Itt olyan nevekkel tevékenykedhet(ett) együtt, mint Bajnai Gordon, Korányi Dávid, Dobrev Klára és Soros György.Soros fia háborúzni akar
Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az alapítványbirodalmuk egyik fő fórumának számító Európai Külkapcsolati Tanácsán úgy vélte, hogy nem lehetséges békekötés a hadviselő felek között, és azt sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön a konfliktuszónába – írja az Origo.Ukrajna területi veszteségeinél sokkal fontosabb a béke az európaiak többsége szerint
Az európaiak a békét sürgetik, még akkor is, ha ez Ukrajna számára területi veszteségekkel járna – hívta fel a figyelmet a European Council of Foreign Relations (ECFR) nemzetközi think tank közvélemény-kutatás eredményére hivatalos közösségi oldalán a magyar miniszterelnök politikai igazgatója.Elegük van a háborúból az európai embereknek
Az európai lakosoknak elegük van a háborúból, relatív többségük, 35 százalékuk békét akar. Velük szemben 22 százaléknyian vélik úgy, hogy a háborút folytatni kell, hogy Oroszország elnyerje méltó büntetését – mindez a European Council on Foreign Relations berlini központú európai kutatóintézet szerdán közzétett felméréséből derül ki – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Albánia és Szerbia is demokratikusabb országok hazánknál a Soros-szervezet szerint
A Freedom House, a Soros Györgyhöz köthető amerikai szervezet szerint a posztszovjet régióban a legelterjedtebb berendezkedés a hibrid rezsim – írja a mandiner.hu.Századvég: a nemzetközi baloldal támadja a magyar választási eljárást
A nemzetközi baloldali hálózat politikai alapon támadja a magyar választási eljárást, holott a magyar szabályozás célja, hogy a választások törvényesek, tiszták és pártatlanok legyenek – írta a Századvég a honlapján szerdán közzétett elemzésében. Hangsúlyozták: a választási eljárásról szóló törvény alapelvei közé tartozik többi között a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jelöltek és a jelölőszervezetek esélyegyenlősége, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás és a választási eljárás nyilvánossága.Ajánljuk még