Pesti Srácok

Szijjártó az uniós külügyminiszteri csúcson: Ukrajna szembemegy a legalapvetőbb európai szabállyal – Magyarország nem vesz részt a lőszerszállításban

null

Mivel az ukránok fogytán vannak a tüzérségi lőszereknek, az Európai Bizottság azt javasolja: a tagállamok közösen szerezzenek be lőszereket. Ugyan a legtöbb tagállam egyetért Josep Borrell-lel, hogy az EU-nak gyorsan kell reagálni, az általa felvázolt tervet nem mindenki fogadja el. A tervezet sorsfordító lehet az EU számára - a békeprojektként született szervezet most arra készül, hogy fegyvereket vásároljon és küldjön egy háborúban álló országnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek brüsszeli csúcsára készülődve arról írt, „újabb háborúpárti javaslatok kerülnek az asztalra, ezúttal arról, hogy közösen vegyünk lőszereket és adjuk is oda őket Ukrajnának”. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a találkozón arról beszélt, hogy nehézségekbe fog ütközni a fegyverszállítás Ukrajnának közös uniós lőszerbeszerzés nélkül. Szijjártó Péter Brüsszelből tett bejelentésében elmondta, Magyarország nem vesz részt a lőszerszállításban.

Március 20-án tart ülést az uniós külügy- és védelmi miniszterekből álló Külügyi Tanács. Az ülés napirendje szerint a tagállamok tárgyalnak a hetek óta tartó tüntetéshullámról Tunéziában, emellett megvitatják a tavaly elfogadott, az EU számára előírt stratégiai iránytű végrehajtását, azonban a legfontosabb téma – csakúgy mint 2022. február 24-e óta mindig – ismételten Ukrajna lesz, az Index cikke szerint.

Pótolni a pótolhatatlan készleteket

Ugyanakkor ez nem olyan könnyű, mint elsőre tűnik: az EU- és NATO-tagállamok már a háborút megelőzően elkezdték felfegyverezni, majd megfelelő lőszerekkel ellátni Ukrajnát.

Például a német kormány a háború kitörése után 100 milliárd eurónyi pénzt különített el a hadserege, a Bundeswehr modernizálására, ugyanakkor sajtóhírek szerint az elkülönített pénzből eddig még semmit sem költöttek el, sőt, az új védelmi miniszter a jelenleg zajló költségvetési vitán további 10 milliárd eurót kérne a szövetségi költségvetésből, ugyanezen célra, írja az Index.

Részben az ok, hogy az európai hadiiparnak egyszerűen nincs elég kapacitása ilyen mértékben pótolni a saját hadseregéből kivont katonai anyagokat. Az Európai Unió belső piacáért felelős uniós biztos, a francia Thierry Breton ezért Bulgáriába látogatott, hogy az április eleji parlamenti választásra készülő országban a lőszergyártások felgyorsításáról tárgyaljon.

A francia politikus még korábban azt nyilatkozta, az európai védelmi iparnak háborús termelésre kellene átváltania, így Bulgária mellett a múlt héten más országokba is ellátogatott, amelyek fel tudnák pörgetni a lőszergyártást: a francia biztost Szófia után Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Franciaországban és Romániában is e célból fogadták.

Honnan lesz pénz a lőszerre?

Az EU javaslatának középpontjában az Európai Békefenntartási Eszköz áll, egy olyan pénzalap, amelyet a blokk arra használ, hogy részben visszafizesse az Ukrajnának szállított fegyverek árát, írja a Politico. A tisztviselők most arra törekszenek, hogy az alapból 2 milliárd eurót használjanak fel az Ukrajnának adott lőszeradományok, valamint az otthoni készletek pótlására irányuló közös megrendelések fedezésére. A pénz kizárólag az Ukrajnának küldött fegyverek pótlására vagy visszafizetésére szolgál, nem pedig az országok készleteinek gyarapítására. A blokk elvben már támogatta a közös beszerzési terv ötletét - ez a javaslat a Covid oltási stratégiát utánozná, amelynek keretében az EU összefogott és közösen vásárolt oltóanyagokat.

Az EU hasonló vészhelyzet előtt áll. Ukrajna készletei fogynak, és Európa aggódik, hogy szükség esetén meg tudja-e védeni magát. És jelenleg, mondják a tisztviselők, Európa ipari kapacitása messze elmarad attól, amire Ukrajna szerint szükség van ahhoz, hogy a harcban maradjon. Ukrajna 1 millió 155 milliméteres lövedéket kért. Az EU azonban évente csak 300 000 darabot tud előállítani - ami Észtország becslései szerint "akár négyéves várakozási időt" jelent.

Telegraph: A probléma Franciaország

A lap ugyanis arról ír meg nem nevezett diplomatákra hivatkozva, hogy Franciaország azt szeretné, ha az 1+1 milliárd eurós lőszerbeszerzésnél ez a pénz az EU-n belül maradna, azaz olyan cégektől vásárolnának, ami az unió területén működik.

Azonban e francia javaslattal nem mindenki ért egyet: a brit konzervatív lapnak név nélkül nyilatkozó diplomata szerint ezzel az Ukrajnába áramló lőszerek lassabban érnének oda a frontra, így kulcsfontosságú EU-n kívüli szereplőket is bevonni – erről ugyan a diplomata már nem beszél, de ilyen lehet például Norvégia vagy az Egyesült Államok. Emellett azzal is megvádolta Franciaországot, hogy szerinte Párizsnak fontosabb a saját hadiipara, mint Ukrajna támogatása.

A brit konzervatív lap szerint egyébként ez az összeg összesen egymillió darab 155 mm-es tüzérségi lőszerre lenne elegendő – pont annyira, mint amennyit az ukránok kérnének, ugyanakkor mint fentebb említettük, Észtország szerint 2 milliárd euró helyett ezért csaknem a dupláját kellene kifizetni.

Szijjártó: egyre nő rajtunk a nyomás

Szijjártó Péter is részt vesz az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén. A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett posztban úgy fogalmazott:

Szijjártó Péter: a kormány folytatja az ukrajnai menekültek és az üldözött keresztények támogatását

Magyarország folytatja valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját az ukrajnai háború áldozatainak támogatása érdekében, és továbbra is segíteni fogja az üldözött keresztény közösségeket világszerte - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. A tárcavezető az Európai Humanitárius Fórum megnyitóján kijelentette, hogy a kormány humanitárius stratégiáját főként két tényező határozza meg: egyrészt az ukrajnai háború közelsége, másrészt hazánk több mint ezeréves keresztény államisága.

Felszólalásában hangsúlyozta, hogy Magyarország történelme legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre jelenleg, nagyjából 1,1 millió menekült távozott eddig Ukrajnából az országon keresztül, a maradni kívánók számára pedig a hatóságok segítik a munkába állást, egyenlő hozzáférést biztosítanak az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz. Ennek megfelelően mintegy 1300 iskola és óvoda fogadott ukrán gyerekeket.

- szögezte le.

Josep Borrell: nehézségekbe fog ütközni a fegyverszállítás közös uniós lőszerbeszerzés nélkül

- hívta fel a figyelmet Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben. Borrel az uniós tagállamok védelmi és külügyminisztereinek közös tanácskozására érkezve elmondta: az EU 2 milliárd euró értékben biztosítana, főként 155 milliméteres tüzérségi lőszereket Ukrajnának, hogy megerősítse az ország védekező képességét.

- húzta alá. Azzal kapcsolatban, hogy egyes tagállamok, például Németország, saját maguk oldanák meg a lőszerbeszerzést, Borrell elmondta: ez a lehetőség sincs kizárva, "a cél az, hogy lőszert biztosítsunk Ukrajnának, minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben, és minél olcsóbban."

Borrell üdvözölte továbbá, hogy múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt. Mint mondta, ennek komoly gyakorlati következményei lesznek, amennyiben az elnök az ICC-hez csatlakozott 130 ország valamelyikébe utazik, ott azonnal le kell tartóztatni, attól függetlenül, hogy Oroszország nem ismeri el a nemzetközi testület joghatóságát.

Kuleba: Több tüzérségi lőszert Ukrajnának, amilyen gyorsan csak lehet

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter "a lehető leggyorsabban" több tüzérségi lőszert kért Kijev számára. A tárcavezető Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott:

Szijjártó Péter: Magyarország nem vesz részt a lőszerszállításban

Magyarország nem vesz részt az ukrajnai lőszerszállításban, ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát abban, hogy így tegyenek, ezért a kormány a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza a kérdésben - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy két javaslat is napirenden volt a fegyverszállítmányok fokozása érdekében. Az első értelmében az Európai Békekeretből egymilliárd euró értékben finanszíroznák, hogy a tagállamok a saját készleteikből tüzérségi lőszereket szállítsanak Ukrajnának.

- mondta. Majd hozzátette, hogy hazánk hozzájárulása az Európai Békekeretben egy százalék - nagyjából tízmillió euró - amit Magyarország kérésére más célokra fognak felhasználni: a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítésére és a migrációs nyomás mérséklésére. A második javaslat arra vonatkozik, hogy az EU közösen beszerzett lőszerekből is minél többet adjon át Kijevnek, szintén egymilliárd euró értékben.

- fogalmazott. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem fegyverszállításokra, hanem minél előbb békére van szükség, a mielőbbi békéhez pedig fegyverszünet kell és béketárgyalások" - összegzett.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy még mindig háborús hangulat uralkodik Brüsszelben, és egyre nő a nyomás a béke hangján megszólaló országokon, de a kormány tudja, hogy a diplomáciai rendezés az egyetlen módja az emberi életek megmentésének, ezért kitart a nemzeti érdekek és a béke ügyének képviselete mellett.

- húzta alá. Példaként említette a nyomásgyakorlás erősödésére, hogy ma az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt álláspontja miatt is bírálatokat kapott.

Ezek a szuverén országok szuverén külpolitikát folytatnak, és ezért mi visszautasítunk minden olyan nyomásgyakorlást, amely a magyar külpolitika szuverenitását akarja megkérdőjelezni, korlátozni, elvenni" - taglalta. A miniszter ezt követően kitért az ukrajnai magyar kisebbség jogfosztásának ügyére is, amelyre - mint közölte - már sokadszor hívta fel a kollégái figyelmét, jórészt hiábavalóan. Kiemelte: arra kérte Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt, hogy amikor a közösség hivatalosan kommunikál az ukrán partnerekkel az integrációról, akkor tegyék világossá, hogy a nemzetiségi jogok tiszteletben tartása az egyik legalapvetőbb európai érték.

- tájékoztatott. Az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarországon immár több mint 1300 iskolában és óvodában fogadtak be ukrán menekült gyermekeket és diákokat, addig a jelenlegi ukrán szabályozás értelmében szeptember elsejétől a megszűnés réme fenyegeti a 99 magyar alap- és középfokú iskolát Kárpátalján" - mutatott rá. Végül hangsúlyozta: "azt is világossá tettem, hogy a magyar álláspontot az ukrán integrációs folyamat tekintetében az fogja leginkább meghatározni, hogy Ukrajna tiszteletben tartja-e a magyar nemzeti közösség jogait, és visszaadja-e a magyar nemzeti közösségnek azokat a jogokat, amelyek 2015 előtt már megillették".

Az EU 1 millió darab 155 mm-es lőszert szállít Ukrajnának

Az EU tagállamai megállapodtak abban, hogy 1 millió lőszert szállítanak Ukrajnának - erősítette meg Hanno Pevkur észt védelmi miniszter a Guardian szerint. Pevkur az uniós kollégáival Brüsszelben tartott találkozója alkalmával újságíróknak nyilatkozott:

A lövedékeket 12 hónapon belül küldik el - mondta, hozzátéve, hogy

Borell: Ez egy történelmi lépés

Josep Borrell, az EU külügyi vezetője "történelmi döntésnek" nevezte azt az uniós megállapodást, hogy 1 millió tüzérségi lövedéket adnak Ukrajnának. A ma Brüsszelben ülésező uniós kül- és védelmi miniszterek jóváhagyták a tervet, amely Borrell javaslatán alapul, miszerint 1 milliárd eurót költenének lövedékekre a készletekből, és további 1 milliárd eurót közös beszerzésre. Az EU külügyi vezetője Twitter bejegyzésében azt írta:

Történelmi döntés.

Javaslatom nyomán a tagállamok beleegyeztek, hogy a következő 12 hónapban 1 millió lőszert szállítanak tüzérségi lőszerekből.

1) 1 milliárd euró azonnali szállításra 2) 1 milliárd euró közös beszerzésre3) megbízás a termelési kapacitás növelésére

Boris Pistorius, Németország védelmi minisztere kijelentette, hogy országa is csatlakozik a közös beszerzési kezdeményezéshez. Úgy fogalmazott:

Forrás: Politico, Guardian, Index, MTI; Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.