Pesti Srácok

Letartóztatással fenyegettek egy kanadai fiút, mert Bibliát osztott az utcán

null

Bibliaosztásért letartóztatással fenyegettek meg egy tinédzsert Calgary városában Kanadában, miután vita tört ki az őt támogató csoport és az ellentüntetők közt. A fiú ennek ellenére nem adja fel, továbbra is a woke ellen fog küzdeni.

A 16 éves Josh Alexander szerdán osztotta meg történetét a Twitteren. A tini "bűne" az volt, hogy nyilvános helyen osztogatott Bibliát. Bár a rendőrök most elengedték Josht, figyelmeztették, hogyha ez még egyszer előfordul letartóztatják és vádat emelnek ellene. A tinédzser azt írta a közösségi médiában:

Azt ígérete, hogy továbbra is fogja osztogatni a Bibliát a járókelőknek.

PestiSracok facebook image

Korábban a transzneműek ellen emelte fel a szavát

Alexander nem először került összetűzésbe a rendőrséggel, március elején tüntetést szervezett iskolája, a Szent József Katolikus Gimnázium transzneműekkel kapcsolatos mosdóhasználati szabálya ellen, amelynek következtében felfüggesztették, majd miután mégis megpróbált bemenni az óráira, le is tartóztatták.

Az eset után Alexandert elmondása szerint két felfüggesztés, két kizárás és egy birtokháborítási felszólítás után végleg kitiltották az iskolából.

A templomok felgyújtásáért nem jár büntetés?

Maxime Bernier, a Kanadai Néppárt vezetője elítélte a rendfenntartó erőket az igazságszolgáltatásban tanúsított kettős mérce miatt.

Forrás: Hit Rádió, fotó: Twitter