Pesti Srácok

Az észteknek is meglett a maguk Gyurcsányja – Bizalmatlansági indítvány várhat a miniszterelnökre annak oroszokkal üzletelő férje miatt

Az észteknek is meglett a maguk Gyurcsányja – Bizalmatlansági indítvány várhat a miniszterelnökre annak oroszokkal üzletelő férje miatt

Bár az egyik leghangosabb támogatója volt az unióban az ukránoknak az észt miniszterelnök, Kaja Kallas, egyre többen fordulnak el tőle, amióta kiderült, hogy a férje az oroszellenes retorika ellenére üzletel az oroszokkal. Az észt Haza Párt és több médium is lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, az elnök kritikával illette, a közvélemény-kutatások szerint pedig a többség azt szeretné, ha távozna a posztjáról. Ha ez nem lenne elég, még egy bizalmatlansági indítvánnyal is szembenézhet Kallas. Persze Schrödinger Putyin-pincsijét nekünk, magyaroknak sem kell bemutatni, hiszen fogadta már az orosz elnököt magyar kormányfő a saját villájában, hogy aztán a megtestesült gonosznak állítsa be néhány év múlva.

– mondta korábban Kaja Kallas észt miniszterelnök, akit márciusban a többi között azért nyerte el a választók bizalmát újra, mert teljes vállszélességgel kiállt Ukrajna mellett. Kallas szerint, ha Ukrajna elesne, a világ más részein is veszélybe kerülne a szabadság. Ne felejtsük el azt sem, hogy Észtország 370 millió euró értékben segítette Kijevet katonai eszközökkel, köztük fegyverekkel.

Nagy csalódás lehet ezek után megtudniuk a gyanútlan választóknak, hogy a nagylelkűség mögött mindeközben Kallas férjét komoly üzleti szálak kötötték az oroszokhoz. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök férje, Arvo Hallik részvényese annak a Stark Logistics vállalatnak, amely a háború ellenére sem szüntette be az Oroszországgal való üzletelést. Az invázió óta a cég 30 millió euró értékben szállított nyersanyagokat egy orosz gyárnak. Nem csoda, hogy a közvélemény kiakadt, hiszen a háború kitörésekor minden nemzetközi cégre nyomást gyakorolt a Nyugat, hogy vonuljanak ki Oroszországból, amit kisebb-nagyobb sikerrel meg is tettek.

PestiSracok facebook image

Jön a bizalmatlansági indítvány

Kallas ellenzéke nyilván kapva kapott az alkalmon és lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. A Haza Párt elnöke szerint biztonsági kockázatot jelent Kallas erkölcstelensége, amely aláássa Észtország nemzetközi hitelességét a határozott szankciós politika és Ukrajna folyamatos támogatása tekintetében. Kallas szerint viszont semmi erkölcstelen nincs abban, amit a férje tesz – legalábbis ezt állítja a Haza Párt elnöke, aki úgy fogalmazott:

Ám nemcsak az ellenzék, hanem a médiumok is lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, sőt, az Észt Centrumpárt tárgyalásokba kezdett más pártokkal annak érdekében, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be a vezető ellen. A közvélemény-kutatások is azt támasztják alá, hogy az észteknek nem tetszik, hogy az újraválasztott miniszterelnökük férje ilyen bizniszekben van benne, ugyanis a megkérdezettek többsége szerint is távoznia kellene a pozíciójáról.

Az elnök sem vállalja Kallast

A kritizálók sorát bővíti az észt elnök, Alar Karis is, aki azt mondta:

Az elnök szerint egyébként hitelességi botrányt idézhet elő, ami most történik. Hangsúlyozta:

A vádak megvitatására egyébként kedden a korrupcióellenes és az állami költségvetés-ellenőrzési bizottságok közös rendkívüli ülést tartanak, amelyen a miniszterelnök nem vesz részt, pedig korábban azt mondta, minden olyan ülésen részt vesz, amire meghívják. Ezt azonban az egyik konzervatív képviselő megcáfolta: szerinte több ülésre nem jött el, amire invitálták.

Nem újdonság a köpönyegforgatás

Nekünk, magyaroknak talán nem is olyan meglepő, ami most Észtországban látunk, hiszen korábban hasonló színdarabot csodálhattunk meg Gyurcsány Ferenctől és nejétől. Ők ugyanis az orosz–ukrán háború óta elítélik Vlagyimir Putyint és folyamatosan Orbán Viktor barátjaként emlegetik, miközben Gyurcsány regnálása idején számos alkalommal, még az Apró-villában is fogadta az orosz elnököt, így joggal feltételezhetjük, hogy a kapcsolatuk több volt, mint politikai. Most viszont ciki Putyin oldalán állni, ezért ők is gyorsan letagadták a múltat, ahogyan ezt a jobbikos Gyöngyösi Márton is tette.

Fotó: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.