Pesti Srácok

A Moszad sokkoló videóval üzent a Hamásznak (Drámai képsorok, frissülő hírfolyam!)

null

Benjamin Netanjahu bosszút esküdött, a háború pedig elhúzódhat, hiszen úgy tűnik, hogy Irán segített megtervezni és kivitelezni a Hamasz Izrael elleni terrortámadást. A Hamasz vezetője egy videóban üzent a nyugatnak, melyben arról beszélt, Izrael csak az első lépés, a zsidókra és a keresztényekre is pusztulás vár. Eközben a nyugati nagyvárosokban palesztin és arab bevándorlók ünneplik az izraeli mészárlást, Josep Borrell pedig bejelentette, hogy az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről, míg Lengyelország arról adott ki közleményt, hogy légihidat létesítenek állampolgáraik kimenekítésére. Sajtóértesülések szerint Abbász Kamel egyiptomi hírszerzési miniszter tíz nappal a Hamász fegyvereseinek támadása előtt figyelmeztette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy "valami rendkívüli, szörnyű támadás" készül Gázából, aki nem vette komolyan az információt. A médiában megjelenteket az izraeliek cáfolták hétfőn este. Tűzszünetre szólított fel az Arab Liga, valamint Oroszország és Kína, az USA pedig közölte, hogy eddig kilenc amerikai áldozatról tudnak, akik a Hamász fegyveres támadásában haltak meg. Az összecsapások folytatódtak a libanoni határnál és a Gázai övezet szomszédságában. Kövesse folyamatosan frissülő tudósításunkat a háborúról!

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas felvételeket tartalmazhat!

21:43 Az izraeli hadsereg nagyrészt visszaszerezte az ellenőrzést a Hamász terroristái által megtámadott városok felett, a halottak száma tovább emelkedett. Katar megpróbál közvetíteni a felek között.

21:10 Elismerve Izraelnek a biztonságával kapcsolatos legitim aggodalmát, az ENSZ főtitkára egyúttal "mély megdöbbenését" fejezte ki hétfőn a Gázai övezet "totális blokádjára" vonatkozó izraeli bejelentés hallatán.

PestiSracok facebook image

20:06 Hétfőig kilenc amerikai halálos áldozatát találták meg a Hamász radikális palesztin szervezet Izrael elleni fegyveres támadásának - közölte hétfőn a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa. Az amerikai kormány szombat óta első alkalommal adott ki hivatalos közleményt a konfliktus amerikai érintettjeinek számáról. A közlés szerint Washington továbbra is szorosan együttműködik az izraeli hatóságokkal. Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője hétfőn közölte, hogy felvették a kapcsolatot az életüket vesztők hozzátartozóival, és minden konzuli segítséget megadnak nekik. Hozzátette, hogy az izraeli partnerekkel együttműködve próbálják megtalálni a háborús konfliktus közepette eltűnt amerikaiakat, illetve információhoz jutni sorsukról. Jon Finer, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn egy interjúban úgy fogalmazott: minden erejükkel azon vannak, hogy kiderüljön: vannak-e amerikaiak a terroristák fogságában. Megismételte: nincs bizonyíték arra, hogy a Hamász támadásának kivitelezését Irán közvetlenül támogatta volna. Viszont hozzátette, hogy Irán közvetetten felelős a történtekért, hiszen az elmúlt évtizedekben aktív támogatást nyújtott a palesztin fegyveres szervezetnek, katonai kiképzés, fegyverszállítás és finanszírozás formájában. Amerikai kormányzati források hétfőn arról is beszámoltak: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap világossá tette Joe Biden amerikai elnök számára telefonbeszélgetésük során, hogy nincs más választása, mint szárazföldi csapatokat küldeni a Gázai övezetbe. Sajtójelentések szerint az izraeli kormányfő azt is kifejtette az amerikai elnöknek, hogy a történtek után az izraeli-palesztin tárgyalások lekerültek a napirendről, és országa nem mutathat gyengeséget, az ingatag Közel-Keleten erőt kell felmutatnia. A szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer hétfőn Pekingben csalódottságát fejezte ki az izraeli eseményekre adott hivatalos kínai reakció miatt. Az amerikai politikus küldöttség élé tartózkodik a kínai fővárosban, ahol találkozott a kínai külügyminiszterrel is. Chuck Schumer úgy fogalmazott: minden tisztelettel, de csalódottságának kell hangot adnia amiatt, hogy a kínai kormány nem fejezett ki együttérzést az izraeli emberekkel.A kínai külügyminisztérium szóvivője az amerikai kritika nyomán kiadott közleményben tűzszünetet sürgetett, és szomorúságát hangoztatta a konfliktus minden polgári áldozata miatt.

A Moszad videóban üzente meg: addig nem állnak meg, amíg a Hamászt fel nem számolják

"Nem örülünk ennek"- írta egy bombázásról készült videóhoz a Moszad. Az izraeli titkosszolgálat azt is közölte: az biztos, hogy ők lesznek a győztesek, de "igazából senki nem nyer". Hozzátették: nem állnak meg, amíg a Hamász létezik.

Isaac Herzog izraeli államfő közölte: "a holokauszt óta nem öltek meg ennyi zsidót egy nap alatt"

Jeruzsálemből jelentkezett be Izrael elnöke, aki az X-en közzétett videóban arról beszélt, hogy nemzete kénytelen elviselni "egy kegyetlen és embertelen ellenség vad támadásait". Isaac Herzog kiemelte: a holokauszt óta nem öltek meg ennyi zsidót egy nap alatt.

19:43 Oroszország és az Arab Liga tűzszünetre szólít fel "az Izrael és Palesztina közötti konfliktusban" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután hétfőn Moszkvában fogadta Ahmed Abul Geitet, a liga főtitkárát. Álláspontja szerint a szemben álló feleknek be kellene szüntetniük a harci cselekményeket, és nem háborús környezetben kellene tárgyalniuk. Az orosz tárcavezető szerint Moszkva az Izrael elleni támadást elítélő nyugati országoktól elvárja, hogy szintén fegyvernyugvásra szólítsanak fel. De, mint megjegyezte, az ő álláspontjuk "komoly kérdéseket vet fel", mert azt hangsúlyozzák, hogy Izraelnek győznie kell. Lavrov szerint a konfliktus kiéleződése azt bizonyítja, hogy "a jelenlegi status quo életképtelen", és a rendezéshez szükség van "a palesztin probléma rendezésére a kétállami formula alapján". Kifogásolta, hogy a nyugati országok részéről ennek érdekében nem történnek erőfeszítések. "Úgy gondoljuk, hogy itt az Arab Liga kulcsszerepet játszhat a regionális helyzet átfogó javításában, ösztönözve ezeket a folyamatokat, és elősegítve a gyakorlati lépéseket egy olyan palesztin állam létrehozására, amely az ENSZ határozataiban foglaltaknak megfelelően Izrael mellett él, amellyel biztonságot és normális jószomszédi viszonyt alakít ki - ez a legmegbízhatóbb módja mindezen problémák megoldásának" - tette hozzá az orosz miniszter. Lavrov szerint Oroszország többször is jelezte, hogy "érdekelt mind Palesztina, mind Izrael biztonságában", ám az Egyesült Államok igyekszik kisajátítani a közvetítést. Oroszország "mélységes aggodalmának" adott hangot amiatt, hogy "izraeliek és palesztinok százai haltak meg, és a sebesültek száma több ezerre tehető". Elfogadhatatlannak nevezett minden olyan erőszakot, amely "kárt okoz, nők és gyerekek túszul ejtéséhez és békés polgárok halálához vezet, bármelyik oldalon álljanak is". Ahmed Abul Geit kijelentette, hogy az Arab Liga elutasítja az erőszakot mindkét fél részéről, és egyetértéséről biztosította Lavrovot az izraeliek és a palesztinok közötti azonnali tűzszünetre vonatkozó megállapodás "fontosságáról és szükségességéről". Méltatta az orosz szerepvállalást a szíriai, a líbiai és a szudáni konfliktus ügyében, Lavrov pedig a Liga munkáját az arab országok és Szíria, valamint Irán és Szaúd-Arábia kapcsolatainak normalizálásában, valamint a Damaszkusz és Ankara közötti rendezés ügyében történt kisebb előmozdulásban. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta: Vlagyimir Putyin elnök jelenleg nem tervezi felvenni a kapcsolatot Izrael és a Palesztin Hatóság legfelsőbb vezetésével, de szükség esetén ezt gyorsan meg lehetne szervezni.

- hangsúlyozta Peszkov. Arra a kérdésre, hogy vajon az izraeli helyzet kiéleződése és az Ukrajnának szánt támogatás Izraelnek való esetleges átirányítása befolyásolja-e az Ukrajna ellen folytatott háborút, így felelt: "A különleges hadművelet egy önálló folyamat, egy önálló művelet, amelyet az orosz fegyveres erők a legfőbb főparancsnok utasításainak és a rendelkezésre álló terveknek megfelelően hajtanak végre, ott minden a terv szerint halad. Az izraeli helyzet egészen más ügy."

- mondta Lavrov ugyanezzel kapcsolatban. Az elnöki szóvivő nem bocsátkozott jóslatokba azzal kapcsolatban, hogy a konfliktus eszkalálódása hatással lesz-e a Moszkva és a Hamász közötti kapcsolatokra. "Először ki kell jönni a háború forró szakaszából. Amíg tart a háború forró szakasza, addig korai lenne bármiről beszélni" - mondta az erre vonatkozó kérdésre válaszolva. Az orosz külügyminiszter tavaly szeptemberben Moszkvában fogadta Iszmail Haníjét, a Hamász vezetőjét. Anatolij Viktorov tel-avivi orosz nagykövet a Rosszija 24 hírtelevíziónak hétfőn azt mondta, hogy az orosz állampolgárok jelenleg egyénileg hagyják el Izraelt, amire egyelőre van lehetőség, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a helyzet rosszabbodása esetén Moszkva "radikális lépéseket" tehet. A diplomáciai képviselet esti közleménye szerint egy orosz állampolgár életét vesztette, négyet pedig eltűntnek nyilvánítottak a Hamász támadása nyomán. Korábban Moszkva azt tanácsolta az orosz állampolgároknak, hogy a helyzet stabilizálódásáig ne utazzanak Izraelbe. Lavrov a hétfői sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Oroszország kész evakuálni mindazokat, akik ezt igénylik. Ez az orosz konzuli képviselet szerint nem kezdődött meg.

Sebesült gyermeket visz egy palesztin férfi a gázai as-Sifa kórházba egy izraeli légitámadás után, 2023. október 9-én. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, több mint 700 izraeli életét vesztette, a Hamász elleni izraeli válaszcsapások halálos áldozatainak száma a Gázai övezetben 493.
MTI/EPA/Haiszam Imad

19:20 Izraelben hétfő délután is folytatódtak az összecsapások: délen, a Gázai övezet szomszédságában a palesztin szélsőséges Hamász fegyvereseivel, északon, a libanoni határnál pedig az Iszlám Dzsihád terrorszervezet tagjaival - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió. A Gázai övezet melletti Szufa kibucban tűzpárbaj tört ki délután egy Izraelbe beszivárgó Hamász-csoport és izraeli katonák között. Nahal Óz kibuc átfésülése közben felszámoltak egy másik gázai fegyveres különítményt. Zikim kibucba a Földközi-tenger felől hatoltak be Hamász-fegyveresek, velük is felvették a harcot az izraeli kommandósok. A térségből még nem evakuált civileket arra kérték, hogy zárkózzanak be otthonuk betonbunkerébe. Az izraeli légierő másfél órás szünetekkel egyre erősebb légicsapásokat hajt végre a Hamász vélt gázai hadállásai ellen.Vadászgépekkel támadták a terrorszervezet létesítményeit egyebek között a gázai al-Furkán és a Tel al-Hava negyedben, ahonnan számos akciót indítottak Izrael ellen. Megsemmisítették a gázai pénzügyminisztérium egyik központját is. Az izraeli hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint harci helikopterekkel támadták Libanon területét, a libanoni al-Majadín hírportál szerint pedig több dél-libanoni települést lőttek, miután az ország északi határvidékénél megöltek több olyan terroristát, aki Libanonból szivárgott be. Az akció elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád Al-Kudsz Brigádjai jelentkeztek.

A beszivárgókkal lefolytatott tűzharcban megsebesült hat izraeli katona, egy életveszélyesen, egy súlyosan, négyen pedig könnyebben. Egy korábbi jelentés arról szólt, hogy észak felől a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei támadtak, minthogy erre már számtalanszor volt példa az elmúlt évtizedekben. A polgári védelem felszólította a libanoni határ melletti izraeli települések lakóit, hogy vonuljanak óvóhelyükre, illetve bezárkózva maradjanak ott, és legyen velük kommunikációs eszköz, élelmiszer és víz, matrac, takaró, gyógyszerek és egyéb szükséges felszerelések.

19:06 Németország és Franciaország együtt, vállt vállnak vetve kiáll a támadás alatt álló Izrael mellett - mondta Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Hamburgban.

18:20 Abbász Kamel egyiptomi hírszerzési miniszter tíz nappal a Hamász fegyvereseinek támadása előtt figyelmeztette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy "valami rendkívüli, szörnyű támadás" készül Gázából - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság hírportálja a ynet egy egyiptomi hírszerzési forrásra hivatkozva. A forrás szerint Netanjahu azt felelte: az izraeli hadsereg "nagyon el van foglalva" a ciszjordániai terrorcselekményekkel. Az egyiptomiak szerint az izraeli tábornokok is azt bizonygatták egyiptomi kollégáiknak, hogy "a gázai helyzet, különösen a határ mentén, ellenőrzés alatt áll".

- mondták az egyiptomi hírszerzők. Az izraeli miniszterelnöki hivatal a lap kérdésére úgy válaszolt: "az a jelentés, miszerint figyelmeztetés érkezett a háború kitörése előtt Egyiptomból, téves és hamis".

15:50 Lengyelország légihidat létesít Izraelből Kréta szigetén keresztül állampolgárainak kimenekítésére - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter. A tárcavezető az X közösségi felületen azt írta, hogy az Izraelben tartózkodó lengyeleket katonai repülőgépekkel szállítják Krétára, ahonnan polgári gépekkel viszik őket tovább Lengyelországba. A légihíd célja, hogy minél gyorsabban minél több lengyel turisták menekítsenek ki Izraelből - mondta el a miniszter később egy vidéki sajtóértekezletén. Lengyelország vasárnap, a radikális iszlamista Hamász szombati támadását követően indította el állampolgárai kimenekítését Izraelből. A közvetlenül Lengyelországba történő evakuálásról Blaszczak hétfő délelőtt elmondta: két C-130 Hercules típusú katonai személyszállító repülőgép fedélzetén hétfőn reggel több mint 120 ember tért haza, előtte egy Boeing B737 típusú katonai géppel is Lengyelországba szállítottak több lengyelt.

- tudatta Blaszczak hétfő délután. Pawel Jablonski külügyminiszter-helyettes hétfő délelőtt újságíróknak nyilatkozva elmondta: vasárnapig több mint kétezer, Izraelben rövid vagy hosszú távon tartózkodó, távozni szándékozó lengyel állampolgár jelentkezett. Varsó első körben azoknak nyújt segítséget, akik a megszüntetett menetrend szerinti légijáratokkal tértek volna vissza, később az Izraelben élő lengyel vagy kettős állampolgárságú személyekre is sor kerül - mondta Jablonski. Jelezte: szabad kapacitásoktól függően Lengyelország más államok állampolgárainak kimenekítését is segíti, az evakuációról az európai uniós partnerekkel is egyeztetnek.

Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter hétfőn egy rádióinterjúban elmondta: kora ősszel számos lengyel zarándok szokott a Szentföldre utazni, általában a katolikus egyházzal együttműködő utazási irodák szervezésében. A lengyel kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazahozza a zarándokokat - hangsúlyozta Adamczyk. A lengyel püspöki konferencia keretében működő turisztikai, zarándok- és migrációügyi tanács is bejelentette segítségét az Izraelben tartózkodó zarándokok hazahozatalában.

15:30 Nyolcszázra emelkedett a szombati terrortámadás halálos áldozatainak száma Izraelben - jelentette a helyi közszolgálati rádió hétfőn. A sebesültek száma az egészségügyi minisztérium közlése szerint eddig 2 506, jelenleg is ápolnak 578 embert, akik közül 157-en életveszélyes és súlyos állapotban fekszenek különböző izraeli kórházakban. Jichák Hercog államelnök hétfőn ellátogatott a Beér-Seván lévő Szoroka kórházban fekvő sérültekhez, és kijelentette, hogy "Izrael népe erős, és harcolni fog a győzelemig." Ellentmondásos híreket közölt a Walla hírportál az esetleges fogolycsere-tárgyalásokról. Értesülésük szerint katari közvetítéssel Izraelben őrzött palesztin női foglyokért cserébe a Hamász szabadon bocsájtaná a Gázai övezetbe hurcolt izraeli nőket és gyermekeket, de egyelőre nincs nyoma az áttörésnek. Egy meg nem nevezett izraeli politikus cáfolta a hírt, szerinte "nincs tárgyalás" a Hamásszal. Az izraeli biztonsági erők 41 körözött személyt tartóztattak le éjszakai és délelőtti razziákon Ciszjordániában, köztük a Hamász terrorszervezet 29 ciszjordániai tagját. Az akció során fegyvereket és lőszereket foglaltak le. Az egyetemek már vasárnap bejelentették, és hétfőn az állami főiskolák is csatlakoztak az idei tanév első szemeszterének elhalasztásához a háború miatt. A főiskolák maguk döntenek az időpontról, amikor október 22-től megtartják tanévnyitójukat.

Izraeli légitámadás Gázában 2023. október 9-én. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, több mint 800 izraeli életét vesztette, a Hamász elleni izraeli válaszcsapások halálos áldozatainak száma a Gázai övezetben 500, a sebesülteké meghaladja a háromezret. MTI/AP/Fatima Shbair

14:40: Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről - jelentette be hétfőn az X közösségi médiában Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő. Peter Stano, az Európai Bizottság külügyekért felelős szóvivője a testület hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tanácskozásra az ománi fővárosban, Maszkátban kerül sor. Mint mondta, az EU épp a közel-keleti városban veszt részt az Öböl-menti Együttműködési Tanács rendes közös tanácskozásán, tehát az uniós tagországok számos minisztere már a helyszínen van, a többiek pedig videokonferencián keresztül csatlakoznak az informális egyeztetésekhez. Stano felhívta a figyelmet, hogy rengeteg diplomáciai tevékenység folyik mind a tagállamok és az EU részéről, mind pedig nemzetközi szinten a külföldi partnerekkel. Josep Borrell szombat óta kapcsolatban áll Izrael, Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia és Jordánia külügyminisztereivel és a Palesztin Hatóság miniszterelnökével. Továbbá közös telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Államok, Németország és Olaszország külügyminisztereivel a helyzet kezelése érdekében - tette hozzá.

- fogalmazott Peter Stano. A Palesztinának nyújtott uniós segélyekkel kapcsolatos kérdésre Eric Mamer, a testület vezető szóvivője hangsúlyozta: az EU semmilyen módon nem finanszírozza a Hamászt vagy akármilyen tevékenységét.

- tette hozzá. Szavai szerint az EU nagyon szigorú szabályokat alkalmaz az uniós pénzeszközök kedvezményezettjeinek átvilágítására és ellenőrzésére, és nem támogat "sem közvetlenül, sem pedig közvetve" egyetlen olyan csoportot vagy személyt sem, amely, vagy aki az EU-ban terroristaként azonosított szervezethez kapcsolódik.

13:07: Az izraeli ellenzéki vezető és a volt ügyvivő miniszterelnök, Jair Lapid azt mondta, hogy a gázai övezetbe való katonai behatolás "az asztalon marad", de Izraelnek mérlegelnie kell a területre elhurcolt több tucat túsz sorsát, mielőtt hasonló lépésre szánná el magát.

– mondta Lapid a CNN Becky Andersonnak adott interjújában.

Az X-en számos videót tettek közzé a Gázai övezet ellen indított támadásról.

13:04: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán foglalta össze az izraeli mentőakciót, melynek során több mint 300 magyar állampolgárt mentett ki a Honvédség repülőgépe az országból.

– fogalmazott a tárcavezető.

11:00: A CNN jelentése szerint az izraeli hadsereg visszavette az irányítást a Gáza környéki közösségek felett. A bejelenés szerint már nem folynak harcok az Izraeli Védelmi Erők csapatai és a Hamász között Izraelben, és az IDF újra átvette az irányítást a Gázai övezet körüli összes közösség felett - mondta Daniel Hagari, az IDF szóvivője hétfőn reggel újságíróknak. A bejelentés több mint 48 órával azután érkezett, hogy a Hamász meglepetésszerű támadást indított több ezer rakétával, és harcosokat küldött át a határon.

10:44: Teljes mértékben támogatjuk Izraelt abban a harcban, amit saját területi szuverenitásáért, saját biztonságáért és a védelemhez való jogáért folytat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzetközi Pro-Izrael Konferencián (International Pro-Israel Summit) hétfőn Budapesten.

10:41: Az éjszaka folyamán 215 magyar állampolgárt evakuált a Hamász által megtámadott Izraelből közösen a magyar külügy és a Magyar Honvédség, ám rajtuk kívül további 100 magyar és 15 külföldi állampolgár is szeretett volna kijutni az országból, így egy harmadik gép visszament értük – jelentette be hétfőn fél tizenegy körül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

A gép elhagyta Izrael légterét, így a rajta utazók már biztonságban vannak. A Honvédelmi Minisztérium és a külügyminisztérium közös akciójában három géppel összesen 325 embert menekített k Izraelből, így minden magyar, aki segítséget kért, már vagy Magyarországon van, vagy úton van haza.

10:10: A Moszad volt vezetője a hírszerzés kudarcának tartja a szombat óta Izraelben zajló eseményeket. „Izrael biztonsági taktikája teljesen összeomlott szombaton” – mondta BBC-nek Danny Jatom, az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egykori vezetője, az ellenzéki Munkáspárt politikusa.

10:04: Több száz tüntető jelent meg vasárnap New Yorkban, hogy támogassa a palesztinokat, miután a Hamász a hétvégén Izrael elleni támadást hajtott végre. A tüntetésen amelyet az Amerikai Demokrata Szocialisták szerveztek, a képviselőház hat demokratapárti képviselője– akik az úgynevezett "Squad" tagjai– is részt vettek. A "Squad" ismert arról, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának egyik legprogresszívebb és legbaloldalibb tagjait tömöríti. A progresszivitás pedig egészen a terrortámadást ünneplő tömegig vitte őket.

https://twitter.com/AllahGreatQuran/status/1711135329627877695

Mindeközben Izrael párti tüntetők is felvonultak a város utcáin a palesztinokat támogatókkal szemben.

https://twitter.com/theblogsroom/status/1711273241011228804

10:00: Ez történt hétfő 10 óráig:

  • A fegyveres harcok folytatódnak a Hamász harcosai és az izraeli erők között három fő területen Dél-Izraelben, Karmiában, valamint Askelon és Sderot városokban.
  • A Hamász egyik magas rangú tisztviselője szerint a csoport több mint 100 embert tart fogva Gázában.
  • Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy 100 000 tartalékos katonát gyűjtött össze a gázai kerítés közelében.
  • Az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött ülésezett rendkívüli ülésen, de nem sikerült elérnie a közös nyilatkozathoz szükséges egyhangúságot.

09:01: Izrael csak az első célpont volt – figyelmeztetett a Hamász radikális palesztin mozgalom vezetője. Mahmúd al-Zahar az interneten keringő videóban világuralomra szólít fel a The Jerusalem Post beszámolója szerint.

08:59: A Die Welt információi szerint igaz csak közvetetten, de Németországnak is lehet felelőssége a történteken. A lapnak ugyanis Michael Wolffson történész-újságíró azt írta: Berlin már évtizedek óta finanszírozza olyan palesztin tankönyvet, amelyekben Izrael elpusztításáról írnak.

08:18: Nos, itt a hétfő, és továbbra is azt kívánom, hogy lőjék agyon az összes mocskos terroristát– reagált Ceglédi Zoltán közösségi oldalán az Izrael elleni palesztin támadásra.

08:00: Legitimnek nevezte Irán ENSZ-képviselete a Hamász iszlamista szervezet Izrael ellen indított támadását hétfőn, az erről szóló közleményben azonban leszögezik: Teheránnak nincs köze a műveletekhez.

07:25: Az izraeli erők hét-nyolc helyen is felvették a harcot a Hamasz harcosaival a Gázai övezeten kívül – közölte egy izraeli katonai szóvivő.

07:20: Irán segített megtervezni és kivitelezni az Izrael elleni támadást a Hamasznak – írja a Wall Street Journal. Az újság szerint az Iszlám Forradalmi Gárda múlt hétfőn adta ki a „végső engedélyt” Libanonban.

07:10: Az Egyesült Államok hadihajókat küld a Földközi-tenger keleti medencéjébe a Hamász Izrael elleni támadására válaszul, és már vasárnap katonai szállítmányt indított útnak – közölte Lloyd Austin védelmi miniszter.

A Pentagon vezetőjének vasárnapi közleménye szerint a lépés célja – Joe Biden elnökkel való egyeztetést követően – a védelmi minisztérium jelenlétének megerősítése, valamint a regionális elrettentő erő fokozása.

Meghökkentő videók a sivatagi fesztiválon történt mészárlásról

Mint ismert, a Hamasz Izrael elleni támadásának egyik fő csapásiránya a Supernova nevezetű sivatagi zenei fesztivál ellen irányult. A terroristák itt legalább 260 embert megöltek, saját állításuk szerint többeket fogságba ejtettek. A helyszínről megdöbbentő felvételek érkeztek:

https://twitter.com/t0mk0pca/status/1711168082503217638

A New York Times például arról közölt általuk hitelesített videót, amint fegyveresek elrabolnak egy nőt a fesztiválról.

https://twitter.com/nytimes/status/1711162090994467111

Mindeközben a világ haladó, nagy tömegeket integrálni képes részén örömünnep tört ki: többek között New York utcáin is palesztinok tucatjai ünnepelték a mészárlást.

https://twitter.com/AndrewTalbotUSA/status/1711214185344893189

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu bejelentette, az ország “hosszú és nehéz háborúba” kezd. Az izraeli hadsereg tegnap ellentámadásba lendült, a gázai övezetet pedig jelenleg is tüzérséggel támadják.

https://twitter.com/ch_taliyan/status/1711240672819421266

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy vasárnapról hétfőre virradóan több mint 500 stratégiai célpontot támadott meg a Gázai övezetben.

A palesztin terroristák kegyetlenkedéseiről már az elmúlt napokban is több történet kapott szárnyra, ezek közül egyet videón is rögzítettek. A felvételen az látható, ahogy egy magatehetetlen izraeli férfit egy kapával fejeznek le. A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok!

https://twitter.com/IamChandanCM/status/1711073098319990830?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1711073098319990830%7Ctwgr%5Ef48c1148bf11b6fa172cba681269b88222933a37%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fmandiner.hu%2Fkulfold%2F2023%2F10%2Fkapaval-fejeztek-le-a-hamaszosok-a-filippino-munkast-video

Buldózerrel próbáltak áttörni egy izraeli barikádon

Az alábbi, meglehetősen rossz minőségű felvételen az látható, amint a Hamász harcosai egy buldózerrel próbálnak áttörni egy izraeli barikádon. Az IDF katonái zárótűzzel tartották vissza a munkagépet:

A Hamász terroristái kivégezték az izraeli hadsereg egyik magas rangú tisztjét

Sajtóértesülések szerint terroristák végeztek a 42 éves Jonathan Steinberggel, aki az izraeli hadsereg egyik ezredese volt. A férfi az összecsapások irányába tartott, amikor a terroristák megölték.

A magas rangú tisztet a Gázai övezet határához közel gyilkolták meg még szombat este, amikor az összecsapások irányába tartott. Az izraeli hadsereg közlése szerint a Nahal gyalogsági dandár parancsnoka volt a szombat óta tartó harcok legmagasabb rangú ismert áldozata.

A hadsereg közlése szerint Steinberg a Kerem Shalom térségbe tartott, ahol alárendeltjei csaptak össze a Hamász terroristáival, mikor végzetére összetalálkozott egy terroristával – írja a 444.hu.

– olvasható az X-oldalukon (korábbi Twitter) megosztott közleményben.

Közzétették az elfogott izraeli katonák listáját

Különböző híradások szerint már száz fölé emelkedett a terroristák által ejtett túszok száma. Az Izraeli Tükör Facebook-oldal által megosztott képen a foglyok egy részét láthatjuk:

Izrael csak az első, nem lesznek zsidók és keresztény árulók!

Videóban üzent a világnak a Hamász egyik vezetője, Mahmúd al-Zahar, aki elmondta, Izrael csak az első állomás volt.

–mondta a Hamász vezetője.

https://twitter.com/CSWLatAm/status/1711144083467477112?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1711144083467477112%7Ctwgr%5E4018b3176ba913c81332f0719f8ea092aeb3af95%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2F2023%2F10%2F09%2Fizrael-terrorizmus-hamasz-gaza-terror-raketatamadas-hadiallapot%2F

Izrael támogatására szólította fel Kínát az amerikai szenátus vezetője Pekingben

Chuck Schumer, az amerikai szenátus demokrata párti frakciójának vezetője hétfőn Pekingben felszólította Kínát, hogy támogassa Izraelt a Hamász iszlamista terrorszervezet támadása után, hozzátéve, hogy csalódott amiatt, hogy Peking nem mutatott kellő együttérzést a zsidó állam iránt a vérengzést követően.

A Hamász szombati izraeli támadására a kínai külügyminisztérium válaszul felszólította az érintett feleket, hogy a civilek védelme érdekében őrizzék meg nyugalmukat és azonnal vessenek véget az ellenségeskedésnek, hozzátéve, hogy a "konfliktusból kivezető kiút a kétállami megoldás megvalósítása és a független palesztin állam létrehozása".

Schumer jelenleg kétpárti kongresszusi küldöttség élén tartózkodik Kínában, s később Dél-Koreában és Japánban tesz látogatást. Célja az amerikai gazdasági és nemzetbiztonsági érdekek előmozdítása, és egy Hszi Csin-ping kínai elnökkel való találkozó.

– mondta Schumer a kínai külügyi államtanácsos Vang Jivel közös találkozóján. Vang azt mondta, hogy Kína reméli, hogy ez a látogatás segíthet az Egyesült Államoknak abban, hogy pontosabban megértsék Kínát, és hogy Washington objektívebben tekintsen Kínára, miközben észszerűbb módon kezeli a meglévő ellentmondásokat.

Németország felülvizsgálja a palesztinoknak szóló segélyprogramját

Németország felülvizsgálja a palesztinoknak szóló teljes segélyezési programját az Izraellel vállalt "rendíthetetlen szolidaritása" jeléül – jelentette be hétfőn Svenja Schulze német fejlesztési miniszter. A tárca szóvivője azt közölte, hogy a felülvizsgálat idejére az idei és a jövő évre tervezett segélyek kifizetését leállítják. Svenja Schulz azt mondta, hogy a felülvizsgálatot "precíz módon", a partnereikkel egyeztetve akarják véghezvinni.

– fogalmazott. Schulze már vasárnap jelezte, hogy a Hamász iszlamista szervezet Izrael ellen előző nap indított támadása tükrében minisztériumában át fogják tekinteni a palesztin területek támogatására tett vállalásaikat. A miniszter tájékoztatása szerint Németország 250 millió euró értékben vállalta fejlesztési segélyek folyósítását a palesztinoknak. Eddig a berlini kormány a vízellátás, az egészségügyi rendszer, az élelmiszerbiztonság és a munkahelyteremtés támogatásában vett részt. A palesztin hatóságokat közvetlenül nem támogatják – tette hozzá Schulze.

Frank-Walter Steinmeier német államfő egy berlini díjátadó ünnepség előtt nyilatkozva arról beszélt újságíróknak, hogy az Izrael elleni támadás után különösen ébernek kell lenni az antiszemitizmus esetleges jeleire Németországban.

– fogalmazott a német államfő. Szombaton a német főváros Neukölln kerületében a rendőrség szerint nagyjából ötven ember gyűlt össze egy palesztinokat támogató demonstráción.