Pesti Srácok

Percről-percre

Ostrom alatt a libanoni amerikai nagykövetség, az EU megháromszorozta a palesztinok támogatását – Kövesse velünk a palesztin–izraeli konfliktus híreit!

Események

null

Egy magas rangú palesztin tisztviselő szerint Mahmúd Abbász elnök lemondta részvételét a Joe Biden elnökkel és más közel-keleti vezetőkkel szerdára tervezett találkozóról – értesült a WAFB. Abbász a tervek szerint II. Abdalláh jordániai királyhoz és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökhöz csatlakozott volna a szerdai csúcstalálkozón a jordániai Ammánban, ahol a legutóbbi izraeli–palesztin háborúról tárgyaltak volna Bidennel. A magas rangú tisztviselő azonban azt mondta, hogy Abbász azért vonul vissza, hogy tiltakozzon egy gázai kórház elleni állítólagos izraeli légicsapás ellen, amely a Hamász egészségügyi tisztviselői szerint több mint 500 ember halálát okozta. Mindeközben az EU is megszólalt a konfliktussal kapcsolatban, az Európai Bizottság első embere arról tájékoztatott, hogy megháromszorozzák a palesztinoknak küldött támogatást, a biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pedig kijelentette, hogy Izrael védekezésének is megvannak a maga korlátai. Kövesse frissülő hírfolyamunkkal a palesztin–izraeli konfliktus fejleményeit!

A Hamász a gázaiak melletti tüntetésekre buzdít szerte a világon

A Hamász palesztin iszlamista szervezet libanoni képviselője a gázaiak melletti tüntetésekre kérte szerdán a világban élő muszlimokat, illetve arabokat. Oszama Hamdan bejrúti sajtótájékoztatóján arra kérte az így megszólított embereket, hogy most pénteken "tiltakozzanak a Gázában elkövetett mészárlások, háborús bűnök és népirtás ellen", hozzátéve, hogy a tiltakozás vasárnap is folytatódhat. Az Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorszervezetnek tekintett Hamász korábban arra kérte az arab, illetve az iszlám országokat, hogy utasítsák ki az amerikai nagyköveteket, illetve fagyasszák be kapcsolataik folyamatban lévő normalizálását Izraellel.

A Hamász annak hatására tette közzé nemzetközi felhívását, hogy szerdán az arab és a muszlim világ számos nagyvárosában, egyebek között Ammánban, Tuniszban, Bejrútban és Damaszkuszban is több ezer ember tiltakozott azon rakétatámadás miatt, amely egy gázai kórházat ért, és amelyben 471 ember vesztette életét – emlékeztetett az MTI. A Hamász Izraelt tette felelőssé a támadásért. Izrael cáfolta érintettségét, és a Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád nevű szervezetnek tulajdonította a kórház eltalálását egy eltévedt rakétával. Az Iszlám Dzsihád viszont "hazugságnak" nevezte az izraeli magyarázatot.

PestiSracok facebook image

– mondta a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője szerdai közleményében, megjegyezve, hogy "az áldozatok többsége gyermek és nő". Az áldozatok és sérüléseik száma "meghaladta az egészségügyi csapatok és a mentők képességeit" – tette hozzá.

– írta le a helyzetet a szóvivő.

https://twitter.com/Reuters/status/1714397120847810865

A Hamász Izraelt vádolja a támadással, ugyanakkor az eddigi sajtóinformációk szerint egy eltévedt palesztin rakéta okozta a katasztrófát.

Az Európai Bizottság elnöke szerint nincs mentség a gázai kórház megtámadására

– jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán azzal kapcsolatban, hogy a Gázai övezetben lévő al-Ahli Baptista Kórházat kedden este találat érte, és hivatalos források szerint több mint 500 ember vesztette életét. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében az elnök rámutatott: Izraelnek joga van az önvédelemhez a nemzetközi joggal összhangban. A palesztin nép is szenved a Hamász terrorjától, ezért az EU-nak támogatnia kell őket.

– szögezte le. Von der Leyen felhívta a figyelmet: a humanitárius segélynek sürgősen el kell jutnia a palesztinokhoz, ezért az EU a támogatást megháromszorozta, és humanitárius légihidat indított Egyiptomba, hogy az életmentő szállítmányok eljuthassanak a Gázában működő humanitárius szervezetekhez. Hozzátette azonban azt is, hogy az EU tüzetesen megvizsgálja a segélyprojekteket, mert uniós finanszírozás "soha nem jutott és nem is fog jutni a Hamásznak vagy más terrorista szervezetnek". Az elnök hangsúlyozta az európai zsidó életek védelmének fontosságát is. Mint mondta, az EU már fellépett az antiszemitizmus digitális platformokon történő terjesztése ellen, növelte a zsidó intézmények biztonságának finanszírozását.

– zárta beszédét Von der Leyen.

A védekezésnek is vannak korlátai

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EP plénumához intézett beszédében megerősítette:

Borrell szerint az Európai Uniónak a jelen esetben négy elv alapján kell reagálnia a történtekre: határozottság, humanitás, emberiesség, koherencia és proaktív politikai hozzáállás a konfliktussal szemben.

– hangoztatta. Az emberiességgel kapcsolatban Borrell hangsúlyozta, hogy minden háborúnak megvannak a maga szabályai: a lakosság víz- és alapellátásának elvágása nem egyeztethető össze a háborús joggal. Borrell emellett az EU koherenciáját és összehangolt fellépését sürgette, üdvözölve, hogy a bizottság csaknem megháromszorozza a palesztinoknak nyújtott segélyt. Végezetül felszólította az EU-t, hogy fektessen be több politikai energiát és alakítson ki proaktív hozzáállást a konfliktus megoldása érdekében.

Ostrom alatt áll a libanoni amerikai nagykövetség

Több száz agresszív tüntető gyűlt össze a libanoni amerikai nagykövetség közelében, akik a gázai kórházat ért támadás miatt vonultak utcára – számolt be a világsajtó. A helyzet odáig fajult, hogy a hatóságoknak könnygázzal és vízágyúkkal kellett oszlatniuk a feldühödött tömeget.

Az ostrom előzménye, hogy kedden brutális légicsapás rombolt le egy kórházat a Gázai övezetben. A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a halálos áldozatok száma elérte az ötszázat. A bombázások miatt a kórházban ezrek kerestek menedéket, sokan bennégtek az épületben, mások a romok alatt rekedtek. A libanoni Hezbollah Izraelt hibáztatja a gázai kórház elleni támadásért. Szerintük ez egy halálos merénylet volt, és a "példátlan harag napját" hirdették meg Izrael ellen szerdára.

Joe Biden amerikai elnök szerdai izraeli látogatása során utalást tett arra, hogy a támadás miatt nem Izrael, hanem a "másik fél" hibáztatható.

A libanoni fővárosban, Bejrútban már tegnap este óta zajlanak az erőszakos tüntetések. A demonstrálók kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az amerikai nagykövetséghez tartozó egyik őrtornyot, ami ki is gyulladt.

Az Egyesült Államok ezért a legmagasabb fokozatú utazási figyelmeztetést léptette életbe Libanonra vonatkozóan az amerikai állampolgárok számára. A libanoni amerikai nagykövetség egyébként inkább hasonlít erődítményre, mintsem külképviseleti intézményre. Mintegy 43 hektáron terül el, és több mint egymilliárd dollárból húzták fel.

Mindeközben a nyugat-európai nagyvárosokban folyamatosak a Palesztina mellett és Izrael ellen kiálló tüntetések, amelyeken túlnyomó részben bevándorló hátterű muszlimok vesznek részt. Emellett pedig az elmúlt napokban több országban is a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, miután Brüsszelben hétfő este egy tunéziai illegális bevándorló végzett két svéd futballszurkolóval.

Tüntetők és a jordániai rendőrök csaptak össze az ammáni izraeli nagykövetség közelében

A hatóságok előzőleg a rohamrendőrséget vonultatták fel a megerősített nagykövetségi épülethez, hogy megvédjék az izraeli nagykövetséget azoktól a tüntetőktől, akik a Gázai övezet elleni megtorló támadások miatt tiltakoztak. Becslések szerint mintegy tízezer tüntető vonult a nagykövetség közelébe, tiltakozásul a gázai kórházat az előző este ért támadás miatt, amelynek az elkövetésével Izrael és fegyveres palesztin szervezetek egymást vádolják. A tüntetők palesztin zászlókkal, illetve Joe Biden amerikai elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök fényképével vonultak fel; ez utóbbiakon arabul és angolul "háborús bűnösök" és "partnerek a bűnben" felirat volt olvasható.

Joe Biden támogatta szerdán azt az izraeli álláspontot, amely szerint a kórházat ért kedd esti rakétatámadás a Gázai övezetet irányító Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres szervezet műve. A szervezet – számos arab országhoz hasonlóan – Izraelnek tulajdonítja a támadást, amely cáfolta az érintettségét.

Szerdán Ammán mellett az arab és a muszlim világ számos nagyvárosában, egyebek között Tuniszban, Bejrútban és Damaszkuszban is több ezer ember tiltakozott a rakétatámadás miatt, amelyben 471 ember vesztette életét. A jordániai parlament rendkívüli ülést tartott a gázai helyzetről, és Ahmad Szafadi házelnök követelte, hogy az általuk elkövetett bűncselekmények miatt állítsák a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé a megszálló (izraeli) vezetőket. Számos képviselő követelte a diplomáciai kapcsolatok megszakítását Izraellel és az ammáni izraeli nagykövet kiutasítását. II. Abdalláh jordániai uralkodó elítélte a gázai kórházat érő rakétatámadást, és felszólította Izraelt, hogy vessen véget a háborúnak, amely "a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértése".

Jordániában mintegy 2,2 millió palesztin menekült él az ENSZ szerint, és a palesztin származású jordániaiak az ország lakosságának mintegy a felét teszik ki.

Izraelre mért nukleáris csapásról beszélnek Pakisztánban

Egy pakisztáni parlamenti képviselő hátborzongató és megdöbbentő dolgot követelt a plenáris ülésen: azt mondta, hogy Pakisztánnak el kéne szánnia magát végre, és atombombával fenyegetni Izraelt.

– fogalmazott Sarwat Fatima.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, széles körben óriási vihart szült egy gázai kórház lebombázása kedden este, amely több száz halálos áldozatot követelt. Azóta a Hamász palesztin radikális terrorcsoport és az izraeli erők is egymásra mutogatnak.

Vezetőkép: MTI/AP/Fatima Shbair

Izraelbe érkezett az amerikai elnök

Vágólapra másolva!
11:07
2023. október 18.
Izraelbe érkezett szerda délelőtt Joe Biden amerikai elnök, hogy kifejezze szolidaritását az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása után. Joe Biden amerikai elnököt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Jichák Hercog államelnök fogadta a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren. Az elnöki konvoj egy tel-avivi szállodába szállította az amerikai elnököt és kíséretét.

Az oroszok szerint bűncselekmény a gázai kórházra mért csapás

Vágólapra másolva!
11:13
2023. október 18.
 
Oroszország bűncselekménynek és elembertelenítő cselekedetnek minősíti a Gázai övezetben lévő egyik kórházra mért csapást – jelentette ki Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a Sputnik rádióban. \"Természetesen bűncselekménynek, elembertelenítő cselekedetnek minősítjük az ilyen bűncselekményt” – mondta Zaharova. Az orosz diplomata szerint Izraelnek be kell bizonyítania, hogy nem részese a gázai kórház elleni csapásnak. Az orosz külügyminisztérium szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be olyan műholdfelvételeket, amelyek segíthetnek tisztázni a helyzetet és azonosítani a tragédiát okozó elkövetőt. A szóvivő szerint a közel-keleti helyzet drámaian alakul és szörnyűséges lendületet vesz. \"A Gázai övezetben lévő kórház elleni szörnyű csapás nyilvánvalóan háborús bűncselekmény. És a végső felelősség azoké, akik cinikusan hasznot húznak a különböző országokban és kontinenseken zajló háborúkból. Akik átgondolatlanul hatalmas pénzeket osztogatnak fegyverre, feltöltve a hadiipari komplexumot. Akik hamisan hirdetik globális küldetésüket a demokratikus értékek védelmében. Az Amerikai Egyesült Államok” – írta Telegram-csatornáján szerdán Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese.

Izrael újabb bizonyítékokat tett közé az Iszlám Dzsihád felelősségéről a gázai kórház melletti robbanásban

Vágólapra másolva!
11:15
2023. október 18.
Az izraeli hadsereg szóvivője nyilvánosságra hozott több, terroristák között kedd este, a gázai Al-Ahli kórház melletti robbanás után lehallgatott beszélgetést, melyekből az derül ki, hogy a Hamász tudott az Iszlám Dzsihád felelősségéről, és szándékosan állította, hogy Izrael bombázta a kórházat. A telefonbeszélgetések mellett a robbanás videófelvételei is az izraeli álláspontot látszanak alátámasztani. \"A Hamász tudta, hogy az Iszlám Dzsihád a felelős, ezért kampányt indított” – mondta Daniel Hagari szerda reggel az elfogott telefonbeszélgetések alapján. “Sok sajtóorgánum azonnal továbbadta a Hamász ellenőrizetlen állításait, hazugságait. Szeretnék valamit világossá tenni: nem lehet olyan gyorsan megérteni, hogy mi történt, mint ahogy a Hamász kijelentette, hogy tudja” – tette hozzá a szóvivő. “- Először látunk rakétát így becsapódni, ezért mondjuk, hogy az Iszlám Dzsihádé volt. – Micsoda? – Azt mondják, a Dzsihádé volt. – A miénk? – Úgy tűnik! – Ki mondja? – Azt mondják a lövedék srapneleiből, hogy ez helyi gyártmány, nem olyan, mint az izraeli rakéták repeszei” – hangzik el a többi között az elfogott hangfelvételeken. A palesztinok és az arab világ nagy része Izraelt hibáztatta a Hamász állítása nyomán, azt közölték, hogy Izrael mért csapást az egészségügyi intézményre, ahol több százan haltak meg. Izraelt Jordánia, Törökország, Egyiptom, Szaúd-Arábia és mások azonnal elítélték emiatt. A Hamász által vezetett gázai egészségügyi minisztérium kezdetben azt közölte, hogy legalább 500 embert öltek meg, de később ezt a számot 200 és 300 közé módosították.

WHO: ellenőrizhetetlenné válik a gázai helyzet a segélyek hiánya miatt

Vágólapra másolva!
11:28
2023. október 18.
\"Kicsúszik az ellenőrzés alól\" a gázai helyzet a humanitárius segélyek hiánya miatt, miközben a szállítmányok a határon rostokolnak az átengedésre várva\" -figyelmeztetett szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója az X közösségi üzenetküldő platformon a gázai Al-Ahli kórház melletti robbanást követően. A főigazgató az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a konfliktus minden résztvevőjét. \"Az orvosi segítségre várva minden másodpercben életeket veszítünk el\" - fogalmazott, rámutatva, hogy négy napja nem jutnak át a gázai határ közelében, Egyiptomban veszteglő létfontosságú egészségügyi segélyek. Gebrejeszusz a segélyek azonnali célbajuttatásához a rafahi határátkelő megnyitására szólított fel az ENSZ más szervezeteihez és több ország kormányaihoz hasonlóan.

Az amerikai elnök szerint úgy tűnik, nem Izrael felelős a gázai kórházrobbanásért

Vágólapra másolva!
11:47
2023. október 18.
Miután Joe Biden amerikai elnök megérkezett Izraelbe, közös sajtótájékoztatót tartott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. Netanjahu megköszönte Biden támogatását, valamint az „erkölcsi tisztánlátását”. „Ön helyesen húzott világos vonalat a civilizáció erői és a barbárság erői között” – mondta Bidennek. Netanjahu a Hamász október 7-i támadását a 2001. szeptember 11-i New York-i al-Kaida terrorakcióhoz hasonlította. Netanjahu szerint a „civilizált világnak össze kell fognia, hogy legyőzze a Hamászt”, ugyanúgy, ahogyan az ISIS ellen tette. Az alapján, amit láttam, úgy tűnik, hogy a másik csapat tette, nem önök. De sokan vannak, akik nem biztosak benne, úgyhogy sok mindenen túl kell lépnünk” – mondta Biden izraeli kollégájának a tárgyalás során és hozzátette, „mélyen elszomorította és felháborította” az incidens.

Izrael bemutatta a perdöntő hangfelvételt a gázai kórház elleni támadásról

Vágólapra másolva!
11:50
2023. október 18.
Az izraeli hadsereg már órákkal ezelőtt azt állította, hogy birtokában van egy hangfelvétel, amin szerintük palesztin terroristák beszélnek, és azt igazolja, hogy nem Izrael felelős a gázai kórházrobbanásért. Szerda délelőtt be is mutatták a felvételeket

Molotov-koktélokkal támadtak a berlini zsinagógára

Vágólapra másolva!
11:59
2023. október 18.
Két Molotov-koktélt dobtak egy zsidó zsinagógára a német fővárosban. A Kahal Adass Jisroel közösség közölte, hogy a város Mitte negyedében lévő zsinagógájukat ma kora reggel megtámadták. \"Ismeretlenek két Molotov-koktélt dobtak az utcáról\" - írta a közösség az X-en. Olaf Scholz német kancellár felháborodásának adott hangot az eset miatt. \"Fel vagyok háborodva. Engem személyesen felháborít, amit egyesek kiabálnak és tesznek\" - mondta az egyiptomi látogatása során. Később a közösségi médiában hozzátette: \"A zsidó intézmények elleni támadások és az utcáinkon elkövetett erőszakos cselekmények megvetendőek és nem tolerálhatók. Az antiszemitizmusnak nincs helye Németországban\".

Az izraeli miniszterelnök megköszönte az amerikai elnöknek a támogatást

Vágólapra másolva!
12:21
2023. október 18.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megköszönte Joe Biden amerikai elnöknek \"példátlan\" támogatását, Biden pedig kifejezte, hogy ez folytatódik, és felhívta a figyelmet az ártatlan palesztinok védelmére a médiának adott első nyilatkozatában szerdán Izraelben. Netanjahu megköszönte Biden támogatását a Gázai övezetet uraló Hamász elleni háborúban, amely az október 7-i terrortámadás után indult, amelyben legkevesebb 1400 izraelit megöltek, többnyire civileket. Az amerikai elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Izraelt a Hamász ellen, elítélte a palesztin terrorszervezetet, és elfogadta, hogy a gázai kórházat kedden nem Izraeli csapás találta el, miközben hangsúlyozta az ártatlan palesztinok védelmének fontosságát.

Palesztinok általános sztrájkot tartanak Ciszjordániában

Vágólapra másolva!
12:25
2023. október 18.
Általános sztrájkot tartottak a palesztinok Ciszjordániában. A gázai al-Alhi kórházban történt robbanásban elhunytakat gyászolták. A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint izraeli légicsapás okozta a pusztítást és a több száz halálos áldozatot. Közben Izrael tagadta a részvételt, és egy másik militáns csoport, a palesztin Iszlám Dzsihád palesztin szervezet félresikerült rakétáját tette felelőssé. Ciszjordániában tegnap este demonstrációk zajlottak, a tüntetők kövekkel dobálták a biztonsági erőket, akik kábító gránátokkal lőttek vissza.

A gázai övezet tisztviselői szerint az IDF négy nappal ezelőtt figyelmeztette az al-Ahli kórházat, hogy evakuálni kell

Vágólapra másolva!
12:27
2023. október 18.
Youssef Abu Al-Rish, a gázai egészségügyi miniszter helyettese elmondta, hogy szombaton két izraeli lövedék találta el a kórházat. Al-Rish elmondta, hogy másnap az IDF felvette a kapcsolatot a kórház vezetőjével, Dr. Maher Ayaddal, kritizálva őt, amiért „nem evakuálta a létesítményt”.

Iránban Izrael megtámadásáért tüntettek

Vágólapra másolva!
12:29
2023. október 18.
Iránban és több arab országban tüntetések törtek ki miután találat ért egy kórházat. A tüntetők azt követelik kormányuktól, hogy kezdje meg Izrael bombázását.

Rendőrökre támadtak palesztinpárti tüntetők Berlinben

Vágólapra másolva!
12:45
2023. október 18.
A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság szerdai összefoglalója szerint a német főváros Neukölln nevű kerületében több spontán tüntetésen palackokkal, kövekkel, pirotechnikai eszközökkel dobálták meg a rendőröket. Az egyik helyszínen barikádokat is igyekeztek emelni és gyújtogattak. A rendőrök vízágyúval oltották el az égő kukákat, elektromos rollereket és egyéb tárgyakat. A város fő jelképei közé tartozó Brandenburgi kapunál is tüntettek, nagyjából háromszázan. Az RBB tudósítói szerint a tömegből arab és német nyelven a többi között azt skandálták, hogy \"gyerekgyilkos Izrael\", és hogy \"szabad Palesztinát\". Az igen felindult emberekből álló csoportot feloszlatták, a művelet közben paprikaspray-t is használtak, és több embert őrizetbe vettek. A megmozdulást a magát bebörtönzött palesztinok szolidaritási hálózataként jellemző Samidoun egyesület szervezte. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) által szélsőbaloldaliként nyilvántartott egyesületet a közeljövőben betiltják, ezt Olaf Scholz kancellár jelentette be a napokban a szövetségi parlamentben (Bundestag), visszataszítónak nevezve a szervezet Izrael-ellenes, antiszemita, és az Izraelre rátámadó Hamászt dicsőítő berlini megmozdulásait.

Újabb palesztin párti tüntetést tiltott be a rendőrség

Vágólapra másolva!
12:48
2023. október 18.
A BRFK police.hu oldalon megjelent szerdai közlése szerint, egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán pénteken Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani. A főkapitányság a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az a “közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné”. A BRFK felhívja a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után – áll a közleményben. Orbán Viktor még múlt héten beszélt arról, hogy Magyarországon nincs helye ilyen jellegű tüntetésnek.

Hamász: A Nyugat "teljes felelősséggel tartozik a gázai civilek elleni háborúért"

Vágólapra másolva!
13:07
2023. október 18.
Oszama Hamdan egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Egyesült Államok és minden nyugati ország, amely támogatja Izraelt, \"teljes felelősséggel tartozik a gázai civilek elleni háborúért\". A Nyugat nagy része kiállt Izrael mellett, különösen az USA tette egyértelművé, hogy szövetségeseként szilárdan kiáll. Joe Biden ma látogatást tesz Izraelben, és azt mondta, hogy úgy tűnik, egy gázai kórház elleni támadást \"a másik fél\" követte el.

Egyiptomi elnök: elutasítjuk a palesztinok földjükről való erőszakos kitelepítését

Vágólapra másolva!
13:29
2023. október 18.
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán kijelentette, hogy az egyiptomiak milliói elutasítják a palesztinok erőszakos kitelepítését a Sínai-félszigetre, hozzátéve, hogy minden ilyen lépés a félszigetet az Izrael elleni támadások bázisává tenné. Úgy fogalmazott: \"Ami most Gázában történik, az egy kísérlet arra, hogy a civil lakosokat menekülésre és Egyiptomba vándorlásra kényszerítsék, amit nem szabad elfogadni. Egyiptom elutasít minden olyan kísérletet, amely a palesztin kérdés katonai eszközökkel vagy a palesztinok földjükről való erőszakos kitelepítésével próbálja megoldani, ami a térség országainak rovására menne\". Szíszi azt mondta, hogy az egyiptomi nép \"milliós nagyságrendben menne ki és tiltakozna... ha erre felszólítanák\" a gázai lakosok Sínai-félszigetre való kitelepítése ellen.

Török városokban tüntettek Izrael ellen a gázai kórház melletti robbanás miatt

Vágólapra másolva!
13:44
2023. október 18.
Palesztin zászlókat lengető demonstrálók tüntettek Izrael ankarai nagykövetségénél és számos más városban is, ahol Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. Az isztambuli konzulátusnál a rendőrök paprikaspray-vel és vízágyúkkal oszlatták fel a több ezer fős tömeget. Tüntetők egy csoportja a konzulátus épületébe is megpróbált behatolni, öt embert őrizetbe vettek. A külképviseletnél továbbra is magas a biztonsági készültség, a nap folyamán újabb megmozdulásokra számítanak. A gázai Al-Ahli kórház melletti robbanásban több százan meghaltak kedden. A Gázai övezetet uraló Hamász azonnal azt állította, hogy Izrael bombázta a kórházat. Izrael viszont a történtek kivizsgálása után azt állította, hogy az Iszlám Dzsihád felelős a támadásért, és szándékosan közölték azt, hogy Izrael mért csapást az egészségügyi intézményre. A palesztinok és az arab világ nagy része Izraelt hibáztatta, Jordánia, Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia azonnal elítélte a zsidó államot.

Netanjáhú : kérjük a civileket, hogy költözzenek el

Vágólapra másolva!
13:52
2023. október 18.
Izrael továbbra is kérni fogja a civileket, hogy költözzenek el - mondja Netanjahu Joe Biden és Benjamin Netanjahu újabb sajtótájékoztatót tart, miután találkozott a miniszterelnöki háborús kabinet tagjaival. \"Mivel Izrael törvényesen terroristákat vesz célba, sajnos civilek is megsérülnek\" - mondja Netanjahu. A tegnapi kórházi robbantás után \"az egész világ joggal háborodott fel, de ennek a felháborodásnak nem Izraelre, hanem a terroristákra kellene irányulnia\" - fogalmazott, megismételve Izrael állítását, miszerint egy palesztin fegyveres csoport rakétája okozta a tragédiát. Izrael továbbra is arra fogja kérni a civileket, hogy \"költözzenek biztonságosabb területekre\" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: \"A győzelemhez vezető út hosszú és nehéz lesz.\" Joe Biden szerint Izrael \"nincs egyedül\", és az Egyesült Államok \"továbbra is kiáll Izrael mellett\".

Közel ötezren haltak meg eddig a konfliktusban

Vágólapra másolva!
13:52
2023. október 18.
Az Aljazeera hírügynökség összesítette a konfliktus eddigi veszteségeit. Az adatok szerint: Gázában 3,300 halottat és 10,859 sérültet regisztráltak. Ciszjordániában 62-en haltak meg, a sérültek száma pedig 1,250 fő. Izraelben 1,403 halottat azonosítottak a hatóságok 3,800 sérült mellett.

Ursula von der Leyen: nincs mentség a civilekkel teli gázai kórház megtámadására

Vágólapra másolva!
14:51
2023. október 18.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében az elnök rámutatott: Izraelnek joga van az önvédelemhez a nemzetközi joggal összhangban. A palesztin nép is szenved a Hamász terrorjától, ezért az EU-nak támogatnia kell őket. \"Nincs ellentmondás abban, hogy szolidárisak vagyunk Izraellel, és a palesztin nép humanitárius szükségleteiért is fellépünk\" - szögezte le. Von der Leyen felhívta a figyelmet: a humanitárius segélynek sürgősen el kell jutnia a palesztinokhoz, azért az EU a támogatást megháromszorozta, és humanitárius légihidat indított Egyiptomba, hogy az életmentő szállítmányok eljuthassanak a Gázában működő humanitárius szervezetekhez. Hozzátette azonban azt is, hogy az EU tüzetesen megvizsgálja a segélyprojekteket, mert uniós finanszírozás \"soha nem jutott és nem is fog jutni a Hamásznak vagy más terrorista szervezetnek\".

Szergej Lavrov szerint regionálissá szélesedhet a gázai konfliktus

Vágólapra másolva!
09:02
2023. október 19.
 
Komoly kockázata van annak, hogy regionális méretűvé szélesedhet a gázai konfliktus, Oroszország kapcsolatban áll Törökországgal az ügyben - jelentette ki csütörtökön az orosz külügyminiszter Phenjanban újságíróknak. Szergej Lavrov szólt arról is, hogy provokációk azok a kísérletek, amelyek Iránt hibáztatják a gázai válságért. A moszkvai diplomácia vezetője hangoztatta, az orosz fél számít az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséről szóló konzultációk folytatására, amelyek egy része a következő napokban várható. Abból indulok ki, hogy az érintett országok konzultációi mindenképpen folytatódnak. Egyiptom kezdeményezéseket mutat. Mindannyian a feszültség csökkentését szeretnénk a Gázai övezetben. Az elkövetkező napokban lesznek olyan megbeszélések, amelyek során kiderül, hogy mennyire reális erre számítani\" - tette hozzá Fotó: MTI/AP/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Videón a Hezbollah libanoni célpontjaira mért izraeli csapása

Vágólapra másolva!
09:10
2023. október 19.
Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy a Hezbollah terrorszervezet katonai célpontjait támadta meg a libanoni határvidéken. A célpontok között volt egy katonai megfigyelőállás, ahonnan irányított páncéltörő rakétát lőttek ki szerdán az északi Rosh Hanikra város felé – közölte a hadsereg. A támadás válaszcsapás volt az elmúlt napokban Izraelt ért lövésekre. Forrás: index.hu

Megfenyegette Izraelt a csecsenek rettegett vezére

Vágólapra másolva!
09:21
2023. október 19.
 
Amennyiben az izraeli rezsim úgy véli, hogy Palesztina egyedül van, s megtehet vele bármit, amit csak akar, akkor komolyan téved – közölte az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban Ramzan Kadirov. A csecsen vezető hozzátette: a történelem legnagyobb hibáját követik el, s azt üzente Izraelnek, hogy ne provokálja a muszlimokat. Ne provokálják az embereket. Ne gúnyolódjanak, s ne bátorítsák a muszlimokat szerte a világon, hogy harcoljanak. Ezerszer többe fog ez kerülni, mint az a potenciális nyereség, amit reméltek. Gondolkodjanak el, mielőtt elkövetik az ország történelmének egyik legnagyobb és legvégzetesebb hibáját – tette hozzá Kadirov a Blic szerb hírportál tudósítása szerint. Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szputnyik pool/Mihail Mecel

Oroszország humanitárius segélyt szállít a Gázai övezetben élő civileknek

Vágólapra másolva!
09:53
2023. október 19.
Oroszország 27 tonna humanitárius segélyt szállít a Gázai övezetben élő civileknek a szomszédos Egyiptomból - jelentette be csütörtökön az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma. \"Egy speciális repülőgép (...) a Moszkva melletti Ramenszkoje nemzetközi diszkont repülőtérről az egyiptomi El-Arís közelében fekvő nemzetközi repülőtérre indult. Az orosz humanitárius segélyt az egyiptomi Vörös Félhold képviselőinek fogják átadni, hogy továbbítsák a Gázai övezetbe\" - idézték a közleményben Ilja Gyenyiszov miniszterhelyettest. A küldeményben élelmiszer, liszt, cukor, rizs és tészta van - derült ki a dokumentumból. Joe Biden amerikai és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán jelentette be, hogy nemzetközi segélyek juthatnak el a Gázai övezetbe, ahol az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint humanitárius katasztrófa fenyeget. Az amerikai elnök, aki szerdán Tel-Avivba látogatott, elmondta: az egyiptomi elnök engedélyezte, hogy \"legfeljebb 20 teherautó\" átléphessen a rafahi határállomáson, a Gázai övezetbe vezető egyetlen olyan átkelőn, amelyet nem Izrael ellenőriz. A segélyszállítmány péntek előtt valószínűleg nem érkezik meg, mivel az izraeli bombázások által tönkretett úton helyreállítási munkálatok folynak.

A libanoni amerikai nagykövetségnél tüntetőkkel csapott össze a rendőrség

Vágólapra másolva!
09:54
2023. október 19.
 
A libanoni rendőrség szerdán az Izrael gázai légicsapásai ellen tüntetőkkel csapott össze Bejrútban, a libanoni amerikai nagykövetségnél. A biztonsági erők könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a több száz fős tiltakozó tömeget a nagykövetséghez vezető utcában. A feldühödött demonstrálók megpróbáltak áttörni az erősen őrzött nagykövetséget védő szögesdrótakadályon - számolt be róla egy szemtanú. Jake Nelson, a nagykövetség szóvivőjének közleménye szerint a tüntetők a nagykövetség környékén károkat okoztak, de a követség dolgozóinak és létesítményeinek nem esett baja. A szóvivő megköszönte a libanoni biztonsági erők gyors beavatkozását. Egyúttal ismételten óvatosságra és éberségre intette a Libanonban tartózkodó amerikai állampolgárokat.

Súlyos károkat okoz a háború az izraeli idegenforgalomnak

Vágólapra másolva!
11:17
2023. október 19.
Izraelben súlyos gazdasági károkat okoz az október 7-i terrortámadás miatt kitört háború az idegenforgalomban - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön A háború miatt teljesen leállt az idegenforgalom, s ez óriási gazdasági veszteségeket okoz Izraelnek. A helyi szakemberek attól tartanak, hogy a külföldi utazási irodák tartózkodni fognak attól, hogy Izraelt visszahelyezzék desztinációik közé. Forrás: MTI

Rishi Sunak: Izraelben vagyok egy gyászoló országban

Vágólapra másolva!
11:57
2023. október 19.
Isaac Herzog izraeli elnök csütörtökön délelőtt megkezdte találkozóját Rishi Sunak brit miniszterelnökkel az elnöki rezidencián Jeruzsálemben – számol be erről a The Times of Israel. \"Izraelben vagyok, egy gyászoló országban. Önökkel együtt gyászolok, és Önökkel együtt állok ki a terrorizmus csapása ellen. Ma és mindörökké\" - írta Sunak az X-en, hozzátéve a szolidaritás szót héberül. Forrás: index.hu

Timmermans vizsgálgatná a gázai kórház ügyét

Vágólapra másolva!
12:11
2023. október 19.
„A gázai helyzet nagyon aggasztó” – posztolta az X-en Frans Timmermans. Az Európai Bizottság alelnöke jelezte, hogy szerda este felvette a kapcsolatot Joseph Borrell-lel, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével. A holland baloldali politikus szerint az uniónak kötelezettséget kell vállalnia az erőszak megállítására, a Gázai övezet számára nyújtott uniós humanitárius segélyhez való hozzáféréshez, valamint a kórházi tragédia körülményeinek kivizsgálására. Forrás: index.hu

Berlinben ismét elszabadult a pokol: rendőrökre támadtak a palesztinpárti és Izrael-ellenes tüntetők

Vágólapra másolva!
12:37
2023. október 19.
A német főváros Neukölln nevű kerületében sorban a második este rontottak rá tüntetők a nagy erőkkel kivonuló rohamrendőrökre. A várható antiszemita megnyilvánulások miatt egyelőre nem is adnak ki engedélyt palesztinpárti demonstrációkra, mégis több százan gyűltek össze, és a spontán megmozdulások ismét heves összecsapásokba torkolltak. Az antiszemita és Izrael-ellenes rigmusokat skandáló tüntetők kövekkel, palackokkal, tűzijátékokkal dobálták meg a rendőröket, és felgyújtottak kukákat, gumiabroncsokat és autókat. Többen megsebesültek, köztük rendőrök, rendőri intézkedésnek ellenszegülő tüntetők és kívülállók, járókelők is.

524 palesztint tartóztattak le október 7-e óta

Vágólapra másolva!
13:03
2023. október 19.
Az izraeli védelmi erők szerint a háború október 7-i kezdete óta eddig 524 körözött palesztint tartóztattak le Ciszjordánia-szerte – számolt be erről a The Times of Israel. Az elmúlt nap során 63 Hamász-tagot tartóztattak le a hadsereg szerint. Az izraeli hadsereg azt is megerősítette, hogy a csapatok lerombolták annak a Hamász-terroristának az otthonát, aki júliusban megölt egy katonát Ciszjordániában, Qibya faluban. Az elmúlt napokban Ciszjordániában több összecsapás is volt az izraeli védelmi erők és a palesztinok között. A hadsereg tájékoztatása szerint több palesztin terrortámadást kíséreltek meg az elmúlt napokban. Ugyanakkor a palesztin hatóság egészségügyi minisztériuma szerint október 7-e óta legalább 69 ciszjordániai palesztint öltek meg izraeli erők és telepesek. Forrás: index.hu

Sunak: az Egyesült Királyság a legsötétebb órákban is kiáll Izrael mellett

Vágólapra másolva!
14:20
2023. október 19.
 
Rishi Sunak brit miniszterelnök megígérte csütörtökökn Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, hogy a britek Izrael mellett állnak a \"legsötétebb órákban\" is. \"Tudom, hogy megtesznek minden óvintézkedést, hogy civileknek ne essen bajuk, ellentétben a Hamász terroristáival, akiknek az a céljuk, hogy minél több civilnek essen bántódása\" - mondta Sunak. Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Londoni kormányfői rezidencia/Simon Walker

Ismét bombariadók voltak a franciaországi regionális repülőtereken

Vágólapra másolva!
15:45
2023. október 19.
Tizennégy francia repülőtér kapott csütörtök délelőtt újabb merényletfenyegetést, \"legalább 8 repülőteret\" kiürítettek a riasztások miatt - közölte egy rendőrségi forrás. Fenyegetések miatt a két nagy nemzetközi párizsi repülőtér kivételével már szerdán kiürítették a legtöbb franciaországi regionális repülőteret, ami 130 járat törlését és jelentős késéseket idézett elő. A bombariadók - iskolákban, közhivatalokban, múzeumokban - mindennapossá váltak Franciaországban múlt péntek óta, amikor egy radiális iszlamista halálra késelt egy francia tanárt az északi Arras város egyik gimnáziumában. A merényletet követően a kormány a legmagasabb szintűre emelte a terrorkészültséget az országban. Csütörtökön a kiürítések Brest, Carcassonne, Rennes, Tarbes, Bordeaux-Mérignac, Béziers, Montpellier és Nantes repülőtereit érintették. Az AFP hírügynökség megkeresésére a francia polgári légiközlekedési hatóság (DGAC) megerősítette, hogy csütörtök délelőtt több nemzeti repülőtér is kapott támadással kapcsolatos fenyegetést, de pontos számokat és városneveket nem közölt, miután a helyzet folyamatosan változik. Egyes repülőterek közleményt is kiadtak a kialakult helyzetről. Az észak-franciaországi lille-i repülőtér délelőtt az X-en (korábban Twitter) azt közölte, hogy \"bombariadó miatt evakuálást hajtanak végre\", majd félórával később arról számolt be, hogy a fenyegetés \"megszűnt\", és \"a repülőtér fokozatosan újranyit\". Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter szerdán elítélte a \"pszichózishoz vezető vicceket\", s arra figyelmeztetett, hogy a hamis riasztások, különösen az utóbbi napokban elszaporodott bombariadók mögött álló \"bohócokat\" meg fogják találni és megbüntetik a hatóságok. Csütörtökön a versailles-i kastélyt is újból kiürítették egy pokolgépes fenyegetés miatt. A pénteki késes merénylet óta ez volt a negyedik bombariadó az egyik leglátogatottabb francia turisztikai célpontnál, amely szombaton, kedden és szerdán is kapott fenyegetést. A déli Alpes-Maritimes megye prefektúrája az X-en arra emlékeztetett, hogy a hamis bombariadók elkövetői két év szabadságvesztéssel és 80 ezer eruós pénzbírsággal sújthatók. Forrás: MTI

Fokozott biztonsági intézkedések mellett tarttották meg a halálra késelt tanár gyászszertartását

Vágólapra másolva!
16:21
2023. október 19.
Fokozott biztonsági intézkedések közepette búcsúztatták el csütörtökön az észak-franciaországi Arrasban Dominique Bernard-t, akit hat nappal ezelőtt egy helyi gimnáziumban halálra késelt egy radikális iszlamista, az iskola egyik volt tanulója. A támadás hatására a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be az országban. Az 57 éves tanár gyászmiséjét az arrasi székesegyházban tartották meg Emmanuel Macron államfő és felesége, Brigitte, valamint Gabriel Attal oktatási miniszter részvételével. \"Érzékeny és visszahúzódó volt, nem szerette a világ zaját\" - mondta a meggyilkolt tanár szintén tanár felesége mintegy ezer gyászoló előtt. A búcsúztatást a székesegyház előtti téren - amelyet nagy erőkkel biztosított a rendőrség - mintegy hatszázan követték óriáskivetítőkön. A Gambetta-Carnot gimnáziumban, amelyben a támadás történt, csütörtökön felfüggesztették a tanítást azért, hogy a diákok és az iskola dolgozói részt vehessenek a gyászmisén. Dominique Bernard-t csütörtökön a legmagasabb állami elismeréssel, a Becsületrend lovagi fokozatával tüntette ki az államfő. Emmanuel Macron a gimnáziumban tett látogatásán múlt pénteken emlékeztetett arra, hogy \"szinte napra pontosan három évvel Samuel Paty meggyilkolása után ismét egy iskolában csapott le az iszlamista terrorizmus barbarizmusa\". 2020. október 16-án egy csecsen iszlamista lefejezett a nyílt utcán egy történelemtanárt, Samuel Patyt a Párizshoz közeli Conflans-Sainte-Honorine-ban azért, mert tíz nappal korábban a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed profétáról készített karikatúrákat mutatott be a tanulóknak. A 18 éves iszlamista támadót a helyszínen lelőtték a rendőrök. A múlt heti késes merényletet, amelyben további hárman megsérültek, egy 20 éves, csecsen nemzetiségű orosz állampolgár, Mohamed Moguskov követte el, aki iszlamista nézetei miatt szerepelt az állambiztonságra veszélyes személyek titkosszolgálati nyilvántartásában, és állandó megfigyelés alatt állt. A támadást megelőzően a férfi a mobiltelefonjában talált felvétel szerint hűséget fogadott az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek. Kihallgatásán nem adott magyarázatot a tettére. A francia hatóságok tartanak attól, hogy az iszlamista palesztin Hamász és Izrael közötti konfliktus miatt Franciaországban is fokozódik a terrorfenyegetettség. Forrás: MTI

IDF: folytatódnak az Izrael elleni rakétatámadások

Vágólapra másolva!
16:22
2023. október 19.
A Gázai övezet palesztin fegyveres csoportjai újabb rakétákat lőttek ki izraeli településekre - közölte az izraeli hadsereg csütörtökön. Askelónban és más, a határhoz közeli városokban is megszólaltak a csapásra figyelmeztető szirénák. Ezt megelőzően az övezetből tizenöt órája nem érkezett újabb rakétatámadásról szóló jelentés. A háború október 7-i kezdete óta a palesztin fegyveresek rakéták ezreit lőtték ki Izraelre a Gázai övezetből, ami több mint 1400 ember halálát okozta. Az ezek megtorlásául Izrael által indított légitámadásokban az övezetben eddig 3500-an haltak meg palesztin közlés szerint. Forrás: MTI

Csaknem 700 ember várja Törökországtól, hogy kimenekítse a Gázai övezetből

Vágólapra másolva!
18:09
2023. október 19.
Csaknem hétszázan, köztük török, palesztin és észak-ciprusi állampolgárok kérték Törökországtól, hogy menekítse ki őket a Gázai övezetből - közölte csütörtökön Ahmet Yildiz török külügyminiszter-helyettes. A török parlament külügyi bizottságának ülésén Yildiz elmondta, hogy 322 török állampolgár, 104 észak-ciprusi állampolgár és török állampolgárok 214 palesztin rokona vár kimenekítésre. További 55 török köztisztviselő, köztük az állami média és az egészségügyi minisztérium munkatársai szintén kimenekítésükre várnak. Hakan Fidan külügyminiszter hét végi egyiptomi látogatásán közölte, hogy Izraelnek a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i megtámadásakor a Gázai övezetben mintegy háromszáz török állampolgár tartózkodott, akik közül eddig harmincat tudtak evakuálni. Forrás: MTI

Izraelben civilek is segítik a háborús erőfeszítéseket

Vágólapra másolva!
18:35
2023. október 19.
Izraelben civil önkéntesek is segítik a Hamász palesztin iszlamista szervezet támadása és a Libanonból érkező veszély miatt a határ menti településekről kitelepített lakosokat és a hadsereget - közölte csütörtökön Tel-Avivban az MTI-vel Noal Lanír, a Fegyvertestvérek nevű civilszervezet egyik vezetője. Elmondta: egyszerre segítik a Gázai övezet környékéről és a libanoni határ közeléből kitelepített mintegy félmillió embert, akik közül sokan mindenüket elvesztették az október hetediki terrortámadásban, valamint a 360 ezer mozgósítottal kiegészített, hatalmasra duzzadt hadsereget is. Hozzátette: rengeteg szükségleti cikket, ruhát, háztartási és katonai eszközt gyűjtöttek, amelyeket aztán eljuttatnak a katonákhoz és mindenkihez, akinek szüksége van rá. \"Minden kérést, igényt meghallunk, és megpróbálunk segíteni. Szállítjuk a katonákat egyik helyről a másikra, saját pénzünkből rendelünk számukra különböző eszközöket, akár külföldről is, még repülőjáratokat is szervezünk. Nyitottunk egy irodát, amely koordinálja az eltűntek felkutatását. Itt összegyűjtjük és egymással összevetjük az internetről és a családoktól beszerzett információkat, és átadjuk a hadseregnek. Volt olyan eset, hogy egy karkötő vagy egy karóra fényképe segített megtalálni valakit\" - mondta. Tikva Ronen nyugdíjas iskolaigazgató, aki már több napja önkénteskedik a tel-avivi Expo területén berendezett civilközpontban, azt mondta az MTI-nek: amikor a Hamász megtámadta Izraelt, fogalma sem volt arról, hogy mi történik. \"Aztán azt hittem, hogy csak néhány terrorista hatolt be az országba, és pár óra után vége lesz az egésznek. A borzalom, a tragédia nagyságát még mindig nem fogtuk fel. Ha csak egy katonánk elesik, akkor is gyászol az egész ország. Ezeket a számokat azonban már fel sem fogjuk\". Forrás: MTI

WHO: menetkész az egészségügyi segélyszállítmány a Gázai övezetbe

Vágólapra másolva!
21:08
2023. október 19.
Egészségügyi segéllyel megrakott öt teherautó várakozik indulásra készen Egyiptom és a Gázai övezet határán, hogy elindulhasson az övezetbe - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A WHO egyúttal üdvözölte Izrael előző napi bejelentését, hogy nem fogja útját állni az Egyiptom felől az övezetbe szánt humanitárius szállítmányoknak. \"Teherautóink megrakodva és menetkészen állnak\" - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója londoni sajtótájékoztatóján. Kifejezte abbéli reményét, hogy a készleteket a lehető leghamarabb - \"remélhetőleg már holnap\" - célba juttatják, amint megnyílik a rafahi határátkelő.

Netanjahu látogatást tett a gázai határsávban (Videó)

Vágólapra másolva!
21:18
2023. október 19.
A védelmi miniszteren kívül a Gázai övezet határára érkezett csütörtökön Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Netanjahu a Goláni Ezred katonái előtt beszélve azt mondta: Izrael úton van egy nagy győzelem felé. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy győzzünk. Egész Izrael önök mögött áll, és keményen le fogunk csapni az ellenségeinkre azért, hogy elérjük a győzelmet – mondta a kormányfő a The Times of Israel szerint. A terepszemléjéről videó is készült.

Német külügyminiszter: Berlin 50 millió euró azonnali segélyt nyújt a Gázai övezet lakóinak

Vágólapra másolva!
21:48
2023. október 19.
Németország 50 millió euró (19 milliárd forint) azonnali humanitárius segélyt nyújt a Gázai övezet lakóinak - jelentette be csütörtökön Annalena Baerbock német külügyminiszter Ammánban. A német politikus jordániai hivatali partnere, Ajmán Szafadi oldalán adott nyilatkozatában közölte, hogy a pénzzel olyan nemzetközi szervezeteken keresztül kívánnak segítséget nyújtani a rászorulóknak, mint a Világélelmezési Program (WFP) és az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA). Baerbock hangsúlyozta, hogy a Gázai övezet lakói maguk is áldozataivá váltak a radikális iszlamista Hamász terrortámadásának. Hozzátette, hogy Németország főként az egészségügyi ellátás javításán fáradozik. \"Felkészülünk arra, hogy szanitéc csapatokat küldhessünk a Gázai övezetbe és megteremtsük a lehetőséget, hogy a súlyos sérüléseket szenvedett gyerekeket is kezelni tudjuk\" - ismertette a német diplomácia vezetője. Baerbock és Szafadi is tárgyalásos rendezést sürgetett a konfliktus megoldására, aminek végén egy kétállami megoldásnak kell szerepelnie. A két tárcavezető egyben kiemelte: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy elkerülhessék a konfliktus kiszélesedését a közel-keleti régióra. Forrás: MTI

Scotland Yard: jelentősen emelkedett az antiszemita és az iszlámgyűlölő indíttatású incidensek száma

Vágólapra másolva!
17:19
2023. október 20.
Meredeken emelkedett az elmúlt hetekben Londonban a gyűlölet vezérelte, mindenekelőtt antiszemita és iszlámgyűlölő indíttatású incidensek száma - közölte pénteki tájékoztatásában a Scotland Yard. A londoni rendőrség összesítése szerint az október 1. és október 12. közötti időszakban - amelybe beleesik a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen indított támadásának időpontja - 218 bejelentés érkezett antiszemita incidensekről. A rendőrségi beszámoló szerint a tavalyi azonos időszakban 15 antiszemita indíttatású bűncselekmény történt a brit fővárosban, vagyis éves összehasonlításban 1353 százalékkal növekedett a zsidó közösséggel szembeni gyűlöletből eredő támadások száma. A Scotland Yard a vizsgált időszakban 101 olyan bűncselekményről szerzett tudomást, amelyet iszlámgyűlölet vezérelt. Egy évvel korábban 42 hasonló incidens történt, vagyis az iszlám közösség elleni támadások száma 140 százalékkal nőtt éves összevetésben. A londoni rendőrség a pénteki beszámoló szerint eddig 21 embert vett őrizetbe gyűlölet vezérelte bűncselekmények gyanújával. A tájékoztatás szerint egy férfit azzal a gyanúval tartanak őrizetben, hogy a londoni Camden kerületben meggyalázott egy posztert, amelyen a Hamász támadása nyomán eltűnt izraeliek portréi voltak láthatók. Egy másik őrizetest azzal gyanúsítanak, hogy a délnyugat-londoni New Malden és Raynes Park városrészekben tíz buszmegállót mázolt össze iszlámgyűlölő jelszavakkal. A Scotland Yard szerint sok más bejelentett incidens ügyében is vizsgálat folyik. Ezek az incidensek egyének vagy csoportok ellen személyesen vagy online felületeken elkövetett támadások, faji vagy vallási indíttatású rongálások és egyéb bűncselekmények formáját öltötték. A pénteki közlemény szerint a rendőrség szorosan együttműködik a londoni zsidó és muszlim közösségek vezetőivel a Hamász Izrael elleni támadása óta. A rendőrök ennek jegyében 445 iskolában és 1930 vallási intézményben tettek látogatást az utóbbi időszakban. A Scotland Yard közölte azt is pénteki tájékoztatásában, hogy szombaton - az egy héttel korábbihoz hasonlóan - újabb nagyszabású palesztinpárti demonstráció lesz London központjában a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport szervezésében. A tüntetést a tájékoztatás szerint ezernél több rendőr biztosítja. A múlt heti demonstráción 15 embert vettek őrizetbe. A Scotland Yard a pénteki tájékoztatásban felhívja a szombati tüntetés résztvevőinek figyelmét arra, hogy nem nézi tétlenül, ha a demonstráción gyűlölet vezérelte bűncselekmények elkövetését észleli; ilyen esetekben rendőri beavatkozás várható. Forrás: MTI
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.