Pesti Srácok

A szélsőbalos Népszava szerint minden rendben Németországban, a „csendes többség” a kormánnyal van

A szélsőbalos Népszava szerint minden rendben Németországban, a „csendes többség” a kormánnyal van

A sztálinista hagyományok nehezen vesznek ki a köztudatból, a régi motorosok igyekeznek az évtizedeken át használt fordulatokat és kommunikációs kliséket életben tartani, hátha sikerül még egy-két agyat átmosni. A Népszava jó úttörőként vállalta a feladatot, hogy a pánikban lévő baloldal teljesen életképtelen mantráit közvetítse munkásőrtempóban a hazai befogadó közönségnek. Az, hogy a tökéletesen inkompetens Olaf Scholz és hasonlóan tehetetlen szövetségesei lassan polgárháború szélére sodorják Németországot, az nem hír, de a demokrácia védelmében az egyes helyeken 40 százalék fölött álló AfD betiltásának gondolata sokkal fontosabb a nemzetközi és magyarországi baloldal számára. A Népszava pedig a cselédsajtó minden rossz tulajdonságát beveti az ügy érdekében.

Hetek óta tele az európai sajtó a németországi eseményekkel, ahol már nemcsak a gazdák türelme fogyott el, hanem a társadalom szinte teljes szövetét átjárta az elégedetlenség és a kiábrándultság. A felmérések azt mutatták, hogy a gazdák tüntetésével a németek túlnyomó többsége egyetért, ahogyan azzal is, hogy a német kormány már nem uralja a saját országát. A folyamatos megszorítások, az értelmetlen állami öngyilkossági kísérlet közepette viszont egyetlen dologra mindig jutott pénz: az Ukrajnának szánt tőkeinjekciók nem maradhattak el, még úgy sem, hogy szinte mindenki látja: egyrészt a borzasztóan erős korrupció miatt a segítségek nagy hányada el sem jut a rendeltetési helyére, másrészt egy értelmetlen és megnyerhetetlen háborút finanszíroznak.

A német társadalomnak pedig elege van ebből és láthatóan véglegesen. A németek általában vért izzadva teljesítik a parancsokat, keveset kérdezősködnek, a hátukból szíjat lehet hasítani, és ha kell, még meg is köszönik, ám a mostani helyzet már nekik is a vörös vonal átlépését jelentette. A kiábrándultság és elégedetlenség kétségkívül a sokszor szélsőségesnek, sőt, neonácinak nevezettt AfD-t erősíti, akik egészen más üzeneteket közvetítenek a németeknek, mint a közös turmixban poshadttá erjedő szociáldemokraták, zöldek, liberálisok, sőt, az egyre kevesebb karakterrel rendelkező CDU/CSU. A baloldal pedig ilyenkor sem képes magába nézni, hanem pánikszerűen az AfD ellen hergel, a hibákat nem képes javítani, de akarata sincsen hozzá.

Az AfD szerepéről, üzenetéről sokat lehetne vitatkozni, ahogy arról is, hogy mennyire demagógok, vagy milyen valóban értelmes megoldási terveik vannak, de a lényeg most nem ez. Demokráciában az emberek döntenek, akkor is, ha Gyurcsányokat választanak meg, akkor is, ha bölcsen döntenek. Nem ez lenne elvileg a lényeg? Vagy csak akkor van demokrácia, amikor a baloldal gyűjti be a szavazatokat? Az eddigi pártok és pártszövetségek csak mélyítették a válságot, sok német ezért azt mondja, hogy az AfD még nem kapott lehetőséget, miért ne próbálják ki, rosszabb nem lehet. Ezek az emberek nem nácik, csak elegük van a semmihez sem értő, lelketlen és rosszindulatú elitből. A baloldali pánikot pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy ebben a teljes szétesést mutató helyzetben nincs más ötletük, mint „tömegtüntetéseket” szervezni az AfD ellen, amin néhány tízezren vesznek részt. Ez lenne a megoldás? A Népszava szerint pedig ez a csendes többség. Annyira többség ez, mint a törpe kisebbségben lévő bolsevikok, akik a társadalom többségére hivatkoztak mindig.

PestiSracok facebook image

Az AfD-ről sokan mondják, hogy tele van beépített ügynökökkel, akik megfelelő időben leadják a drótot bizonyos belső eseményekről. Lehet, hogy most is így történt? A Népszava így ír erről:

Ennek a remigrációs tervnek az apropóján indult be a boszorkányüldözés, és várhatóan lesz még itt több, ehhez hasonló gyöngyszem. De bármilyen kiábrándító, az AfD szavazók túlnyomó többsége ezen nem fog megbotránkozni, mert nemcsak Scholzékból van elege, hanem a nyakló nélküli bevándorlásból is, amikor már a belső béke teljes felborulása fenyeget. Hiába él alternatív valóságban a Népszava, a következő gondolatuk sem a német társadalom többségének álláspontját képviseli:

Talán azon kéne inkább morfondíroznia a német baloldalnak, hogy mit rontottak el, nem? Hogy miért gondolja a társadalmuk egyre nagyobb hányada, hogy ebből elég volt. Mert lehet itt nácizni, lehet örömködni, hogy sikerült a híres tömegtüntetéseikre néhány tízezer embert kirángatni, belül tudják, hogy ez csak terelés és kenegetés. A probléma annyira belőlük fakad, hogy megoldani nem tudják, csak a katasztrófát elodázni valamennyivel. Addig viszont marad a mindent behálózó baloldali sajtó, amely szolgalelkűen gyártja futószalagon a megrendelt demagóg és hamis szavakat. Hiába álltak oda a magukat már régen lejárató, a katolikus tanítás valódiságát már régen nem tartó német püspökök, sőt, hiába rakták csatasorba a Bundesliga focicsapatainak vezetőit is, nem jó helyen tapogatóznak. Mert a mostani elit juttatta el oda Németországot, hogy az AfD tényező lehet, miattuk áll ismét a szétesés közelében az állam, és ők azok, akik nem veszik észre, hogy a legnagyobb fenyegetés a németek felé a saját ostoba struccpolitikájuk. Amíg ez nem változik, addig béke és nyugalom sem lesz.

Fotó: MTI/AP/DPA/Kay Nietfeld

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.