Pesti Srácok

Egyre eltökéltebbek a német gazdák, és egyre többen remélik, hogy belebukik a balhéba a globalista vezetés (VIDEÓ)

Egyre eltökéltebbek a német gazdák, és egyre többen remélik, hogy belebukik a balhéba a globalista vezetés (VIDEÓ)

Útlezárások, lezárt autópályák és felháborodott gazdák: folytatódnak a mezőgazdasági termelők tiltakozásai a mezőgazdasági támogatások megszüntetése és az országot tönkretevő globalista kormány ellen Németországban. Az országban kedden is közlekedési káoszra kell számítani. A demonstrációkhoz a közösségi médiában látottak szerint is egyre többen csatlakoznak, ennek ellenére a szövetségi kormány szilárdan kitart, és nem vonja vissza a támogatáscsökkentéseket. Úgy érzik, megtehetik, ahogy a Brüsszelben kiképzett Donald Tusk is úgy érezte, hogy fegyveres erővel veheti át a hatalmat a köztévé felett, hiszen az uniós elit mögöttük áll. Valami hasonló lehet az "ötlet" itt is, és sokak szerint a farmerek tudatos tönkretétele zajlik, hogy az állam megvehesse a csődbe ment vállalkozók földjeit, éppúgy, ahogy erre Hollandiában is kísérletet tettek nemrég.

Mint ismeretes, traktoros demonstrációkat, útlezárásokat is magában foglaló, egyhetesre tervezett országos tüntetéssorozatot indítottak hétfőn a mezőgazdasági adókedvezmények jelentős csökkentése miatt tiltakozó gazdák Németországban. A mezőgazdasági termelők hétfőn hajnalban traktoros konvojjal zárták el az autópályákhoz vezető bekötőutakat, és további demonstrációkat is szerveztek országszerte több helyszínen, köztük Berlinben.

Eddig a mezőgazdasági vállalkozások a mezőgazdasági gázolajra kivetett energiaadó részleges visszatérítését kaphatták meg, literenként 21,48 cent visszatérítéssel. Az új megtakarítási tervekkel ez az éves adóvisszatérítés először csökkenne, majd 2026-ban teljesen megszűnne. A probléma az, hogy a gazdáknál jelenleg alig van alternatívája a gázolajnak, amely még mindig a traktorok többségét hajtja. Átlagosan minden mezőgazdasági vállalkozás 2022-ben mintegy 2900 euró mezőgazdasági dízeltámogatást kapott.

A helyzet azóta annyiban változott, hogy a demonstrálók a jelek szerint egyre eltökéltebbek azzal kapcsolatban, hogy nem fognak engedni, és a közösségi médiában keringő posztok, vélemények alapján egyre jobban úgy látszik, hogy sokan úgy érzik, eljött az idő arra, hogy leváltsák a globalista, amerikai érdekeket kiszolgáló német vezetést.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/JimFergusonUK/status/1744610224831377665 https://twitter.com/JimFergusonUK/status/1744634087703261584

A "független" német média mindent megtesz annak érdekében, hogy rossz színben tüntesse fel a kétségbeesett gazdákat, és a demonstrálókat szélsőséges, rasszista, transzfób csőcseléknek titulálja. Sőt, a WOKE média néha még Donald Trump szimpatizánsaihoz is hasonlítgatja a gazdákat. Ezt a módszert mi, magyarok is jól ismerjük.

A közösségi médiában az is egyre népszerűbb, hogy a kanadai "Konvoj a szabadságért" elnevezésű kamionos menethez hasonlítják a németországi demonstrációt, és a tengeren túl is nagyon szurkolnak.

https://twitter.com/_emergent_/status/1744426354278293746

Újdonság még, hogy a megmozdulás már nem teljesen lokális, ugyanis lengyel kamionsofőrök csatlakoztak a német farmerek tiltakozásához. Ez a videó azt mutatja be, ahogy a mai nap folyamán átkelnek Németországba a lengyel határ menti városból, Szczecinből.

https://twitter.com/visegrad24/status/1744487171271049455

Kísértetiesen hasonlít a helyzet a holland “modellre”

Az X-en egyre többen rebesgetik, hogy Németországban éppen azt próbálják megvalósítani, amit a holland balliberális kormány csinált a gazdákkal, aminek egyetlen célja van: totális kontrollt szerezni az élelmiszerellátás felett.

Hollandiában egyébként máshogy próbálták egy kicsit tönkretenni a farmereket: a kormány ott azt találta ki, hogy a kibocsátáscsökkentési kormánystratégia értelmében – a pénzügyminisztérium számításai szerint – 11 200 állattenyésztő telepnek be kellene zárnia, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát. A kormány ugyanis átlagosan 40 százalékkal csökkenteni szeretné a mezőgazdaság nitrogén-oxid- és ammónia-kibocsátását, a természetvédelmi területek közelében pedig mintegy 100 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő. Ez a farmerek tönkretételét eredményezte volna, a földjeiket pedig ott is a kormány lett volna jogosult nagyon kedvező áron megvásárolni. Micsoda véletlen.

Néhány friss felvételen jól látszik, hogy az emberek elkezdtek komolyan szolidaritást vállalni a farmerekkel, és közülük sokan elsősorban a hatalomváltásban reménykednek. Erre utalnak azok a "díszek", amelyeket a német polgárok a tüntetések apropóján a városok néhány pontjára helyeztek ki. A képen látható akasztófa-szerű tábla a jelenlegi, úgynevezett közlekedésilámpa-koalíció (SPD–FDP–Zöldek) színeire utal. Gondolom, nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, ezeket azonnal leszedette a rendőrség, sőt, a hatóságok nyomozást is indítottak az ügyben, és az sem kizárt, hogy komoly büntetésekkel fogja demonstrálni a hatalom az erejét ezek miatt.

Vezető kép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.