Pesti Srácok

Karácsony ukrajnai útja kínosan hasonlít arra, amit egy fiatal kommunista polgármester csinált a 80-as években

null

Amikor annak idején Karácsony Gergely Ukrajnában járt, és magát diplomatának képzelve a magyar embereket próbálta képviselni (amire nem volt felhatalmazása), miközben a magyar kormányt szidta, tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a helyzet, olvastam már hasonlóról valahol. Azt is tudtam, hogy a dolognak van egy erősen kommunista szála is, de sehogy nem jutott eszembe akkor, hogy hol és mikor történt hasonló eset. A minap viszont Dinesh D'Souza könyvét olvasgatva beugrott egy egyetemi töri óra, és rájöttem, hogy tényleg. A főpolgármester nagyon hasonló dolgot csinált, mint annak idején Bernie Sanders, az USA nyíltan kommunista, szociáldemokrata politikusa, Vermont állam korábbi kongresszusi képviselője csinált az 1980-as évek elején a Szovjetunióban tett látogatásakor. Véletlen lehet mindez?

Mint ismeretes, Bernie Sanders az a politikus, aki nem próbálja meg eltitkolni, hogy szélsőbaloldali kommunista felforgató, és a mai napig rajong a szovjet módszerekért, és nagyon hasonló dolgot szeretne megvalósítani az USA-ban, bár ez egyelőre még nem jött össze. Egyelőre. E tekintetben egyébként Sanders sokkal tiszteletre méltóbb, mint Karácsony, már csak azért is, mert felvállalja önmagát, nem hazudozik arról, hogy valójában egy külföldi érdekeket kiszolgáló szocialista rezsim megvalósításán dolgozik, Karácsony mindeközben még arról is hazudik, amit ő maga jelent ki.

Szóval mindenki biztosan emlékszik rá, Karácsony Gergely nemrég Ukrajnába utazott: az ukránok csettintettek egyet, a főpolgármester maga alá csapatta a farkát és teljesítette a számára megtisztelő parancsot, és Budapest testvérvárosát, Beregszászt kihagyva egyenesen Kijevbe ment, amit ő akkor “Kijivnek” írt, mert akkor épp arra utasították az ukránok, hogy így csináljon épp hülyét magából. Megtette.

A tervezett program szerint a szövetség főpolgármesterei Kijev polgármesterén kívül magas rangú ukrán tisztviselőkkel, Bucsa város polgármesterével és vezető uniós diplomatákkal is találkoztak.

PestiSracok facebook image

Bár a látogatás fő célja eredetileg az lett volna, hogy áttekintsék, hogy a szövetség fővárosai milyen infrastrukturális és humanitárius segítséget tudnak nyújtani az orosz háborús agressziótól szenvedő Kijev városának és az ukrán főváros polgárainak, Karácsony Gergely főleg Magyarországot és a magyar kormányt szidalmazza a találkozón.

Kijelentette, hogy “a magyar kormány nem őszinte a háborúval kapcsolatban. Mint mondta, a budapestiek értik, mi történik Ukrajnában és tudja, hogy a megjelentek egy szabad világért harcolnak”.

Ezután a főpolgármester arról beszélt, hogy Budapest szabad és szolidáris város. „Sok millió magyar üzenetét tolmácsolom: tartsanak ki!

MTI/Balogh Zoltán

Érdemes itt megjegyezni, hogy Karácsonynak soha nem volt több millió szavazója, de ha lett volna is, akkor sem lenne hatásköre diplomáciai gesztusokat tenni a magyar emberek nevében, vagy önálló külpolitikai döntéseket hozni, ugyanis ő “csak” Budapest főpolgármestere.

– fogalmazott akkor Karácsony. A magyar emberek nevében.

Ha ismerős a helyzet, akkor az nem véletlen

Nagyon hasonló jelent játszódott le az 1980-as évek elején is, miután Bernie Sanders, kezdő politikusként 1981-ben függetlenként elnyerte a vermonti Burlington polgármesteri székét, legyőzve a hat ciklus óta regnáló demokrata jelöltet.

Sanders magát fontosnak gondoló, hű kommunistaként azt érezte akkor, hogy a véleményének hangot kell adnia külpolitikai témákban is, jócskán túlnyúlva ezzel az akkori hatáskörén.

Sanders úgy gondolta, hogy a negyvenezres Burlingtonnak saját külpolitikát kell folytatnia, miközben egyértelműen egy alkotmányos választóvonal húzódott már akkor is a helyi és nemzeti hatáskörök között.

Ezt Sanders akkor a következőképpen, egy kérdéssel magyarázta:

Sanders akkor a Szovjetunióba tett látogatása során Karácsony Gergelyhez hasonlóan negatívan nyilatkozott a saját hazájáról és az amerikai kormányról. Szerinte az amerikai külpolitika akkor “meggondolatlanul intervencionista” volt, és ezt el is mondta, amikor csak elehetett. A szovjeteknek.

Hazai pályán is hasonló gondolatokat fogalmazott meg az akkori polgármester. Sanders ugyanis meghívott Vermontba (aminek kormányzója is volt) egy szovjet kórust a Burlington és Jaroslavl - egy Volga parti orosz város - közötti „testvérvárosi" megállapodás keretében. Miután a harminc fiatal lányból álló kórus fellépett a mintegy ötszáz fős közönség előtt, Sanders színpadra lépve ezt mondta:

Nemrég Karácsony is csinált hasonlót: emlékezetes, amikor a főpolgármester a Városházán az Ukrán Atlétikai Szövetség sportolóit köszöntötte Ukrajna függetlenségének 32. évfordulóján

Éppen ezért Ukrajna mellett állni számunkra nem mérlegelés kérdése, hanem meggyőződés” - mondta Karácsony Gergely.

- hangoztatta.

Arról se feledkezzünk meg, amikor kijevi látogatása után Karácsony még egy kiállítást is megnyitott a városháza előtt az ukránok kedvéért. Nem mintha baj lenne azzal, ha valaki sajnálja a szerencsétlenül járt ukránokat, de a hasonlóság mellett akkor sem érdemes elsiklani.

MTI/Balogh Zoltán

Sanders, Karácsony Gergelyhez hasonlóan szintén túltolta. Amikor a sandinisták megalapították a szocialista rezsimjüket Nicaraguában, Sanders ismét dicshimnuszokat kezdett zengeni. Gyorsan „testvérvárosi" kapcsolatot teremtett Burlington és Puerto Cabezas között. A sandinistáknak írt, hogy elpanaszolja: az amerikai média nem hajlandó beszámolni a Nicaraguával kapcsolatos „igazságokról!”.

Ismerős ugye? Vagy csak véletlen egybeesés. Ki tudja, mindenki döntse el maga.

Forrás: Dinesh D'Souza: Szocialista Egyesült Államok (Patmos Records, 2022.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.