Pesti Srácok

Elkerülhető lett volna az ukrajnai háború – Itt a figyelmen kívül hagyott szerződéstervezet

null

Sebes Gábor publicista hívta fel portálunk figyelmét arra, hogy a Weltwoche című svájci hetilap közzétett egy, az orosz külügyminisztérium honlapján lévő, 2021. december 17-ei dátumozású szerződéstervezetet. Ez azon két tervezet egyike, amelyet a NATO és az USA válasz nélkül hagyott, ezzel utat nyitva az orosz–ukrán háborúnak. Tárgyalás helyett a müncheni biztosági konferencián még élesebb retorikát használtak, Zelenszkij pedig nukleáris fegyvereket követelt. Hogy a javaslat mennyiben garantálta volna a világbékét, azt mindenki ítélje meg maga, mindenesetre a legfontosabb, Putyin által is hangoztatott pontok mellett Oroszország igencsak szabad kezet kapott volna a régió erőviszonyainak rendezésében.

Ukrajna nem lehet NATO-tag, ahogy a volt Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének egyik tagja sem, illetve ezen országok területén az Egyesült Államok nem építhetett volna katonai támaszpontokat sem, amennyiben azok még nem NATO-tagok. Emellett azonban egészen furcsa megfogalmazások is előfordulnak a tervezetben: az egyik ilyen, hogy a felek nem tesznek vagy támogatnak olyan intézkedéseket, amely sérti a másik fél biztonságát.

– áll a javaslatban. Az igencsak tág megfogalmazás nyitva hagyja annak a lehetőségét is, hogy a különböző együttműködések (ENSZ, NATO) intézkedései során sem az oroszok, sem az amerikaiak nem léphetnének fel. A legfontosabb azonban, hogy a szerződés szerint

PestiSracok facebook image

Utóbbi záradék gyakorlatilag az atomháború elkerülését jelenti. Ezen kívül a javaslat arról is rendelkezik, hogy a felek csak saját felségterületeiken telepíthetnek atomcsapások kivitelezésére is alkalmas ballisztikus rakétákat, és nem állomásoztathatnak csapatokat olyan területen, amely „a felek biztonságát veszélyezteti”, kivéve a saját területükön.

A javaslat magyar fordításban itt olvasható:

Sebes Gábor a fenti sorokat azzal a megjegyzéssel küldte el portálunk részére, hogy ítélje meg mindenki maga: elkerülhető lett volna-e a háború, érdemes lett volna-e tárgyalni az orosz javaslatról? Növelte volna-e a biztonságot a folyamatos párbeszéd, az atomfegyverek kivonása, az idegen földön a másikra irányított rakéták leszerelése?

Forrás: Weltwoche, Fotó: MTI/EPA/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.