Így mérgesedett el lövöldözésig a helyzet Szlovákiában
„Már csak azt várom, a Denník N, a Sme és az Aktuality által intenzíven elmélyített frusztráció mikor alakul át gyilkosságba valamelyik kormánytag ellen; és egy millimétert sem túlzok” – mondta Robert Fico egy videóban, nagyjából egy hónappal ezelőtt. A tavaly szeptemberi parlamenti választások, majd az idén április elnökválasztás által felfokozott hangulatban. Most persze mindenki meg van döbbenve és csitít, de azért valahogy el kellett fajulniuk idáig a dolgoknak.
A magyar internet népén is végigfutott az a tavaly szeptemberi videó, amelyen a kampány hevében összeverekedett Igor Matovič korábbi miniszterelnök és Robert Fico két párttársa, Robert Kaliňák korábbi belügyminiszter és Richard Glück képviselő. Matovič egy hangosbeszélővel megzavarta a Smer párt kampánygyűlését, majd dulakodni kezdett az őt elküldeni akaró képviselőkkel, Kaliňák ki akarta csavarni a kezéből a megafont, mire Matovič mellbe rúgta, erre Glück ököllel állon verte Matovičot. Ez Szlovákiában a politika. Amennyivel képlékenyebb a magyarnál (értsd: két-három pártot leszámítva jönnek-mennek a politikai alakulatok), annyival turbulensebb is. Intő jel azonban, hogy a magyar belpolitika is ezen az úton halad. Magyarországnak van egy több, mint 170 éves (1848-ban megkezdett) modern országgyűlési hagyománya, mi már a XIX. században átestünk azokon a gátlástalan indulatokon, amikor például rálőnek a miniszterelnökre a parlamentben. Szlovákiában, ilyen hagyomány híján, jóval intenzívebben reagálnak a történésekre, ám ez sem ment föl senkit semmi alól.
Az említett Richard Glück most is bizonyságot tett heves vérmérsékletéről; ő kiáltotta azt a merénylet után az ellenzékre, hogy „ez a maguk műve!”. Andrej Danko (Szlovák Nemzeti Párt) az újságírókat találta meg a merénylet után, a liberális Denník N munkatársait undorító disznóknak nevezte. Finomkodással nem lehet vádolni őket, és még az sem meglepő, hogy Fico párttársaként, illetve koalíciós partnereként rácsatlakoznak arra, amit a miniszterelnök mondott a fent idézett videóban. A másik oldal ugyanakkor csitítani próbálja a kedélyeket, ami persze rendben van, csak némileg álságosnak hat, amiket mondanak.
Mindenki meg van döbbenve, sokkolva van, elhatárolódik az esettől, elutasítja az erőszak minden formáját, nem ezt tartja megoldásnak, abba kell hagyni az elszabadult gyűlölködést, továbbá jobbulást, gyors felépülést kíván Ficónak. Ezek – akár őszinték, akár formaságok – kötelező panelek, és minden politikus meg vágypolitikus elmondja, kiírja őket, ha kérdezték, ha nem, ha kíváncsi a véleményükre a nyilvánosság, ha nem.
Egy-két kormánypárti szereplő – ahogy láttuk – indulatos kirohanásra ragadtatta magát a valóban sokkoló eset után, amivel szemben az ellenzékiek most elég védtelenek, hiszen az életveszélyesen meglőtt emberrel szemközti oldalon vannak, ami még akkor is kellemetlen helyzet, ha nem az ő kezükben van a füstölgő pisztoly. Ők érthető módon csitítani próbálják a közhangulatot, és felszólalnak a kölcsönös gyűlölködés ellen, aminek – hogy Ficóékat se avassuk szentté – mondjuk fele részben alkotói voltak, de akkor még nem beszéltünk a Szlovákiában elsöprő többségű liberális–globalista sajtó felelősségéről.
Ami a legszembetűnőbb ezekben az ellenzéki politikusi nyilatkozatokban, miközben megy a bociszemekkel nézés, hogy sokuk azt mondta, mondja:
„Hagyjuk most a kölcsönös vádaskodást!”
Csak hát nincs itt semmilyen kölcsönös vádaskodás. A kormánypárti képviselőket, akiknek éppen lelőtték a miniszterelnökét, jelen pillanatban nem vádolja senki semmivel. Az ő emberüket lőtték le, akire nagyon régóta zúdul a sajtóban a szarvihar. Hogy jogosan vagy sem, az egy másik kérdés, de tény, hogy ellenkező irányban sokkal enyhébb a széljárás a szlovák sajtóban, a hangnem pedig alkalmas az indulatok egyre durvább felszítására. Ez pedig most gyilkossági kísérletbe torkollott.
A liberálisok számára megemészthetetlen fordulat történt Szlovákiában
Szlovákiában a szuverenista erők koalíciója alakíthatott kormányt nyolc hónappal ezelőtt, Robert Fico vezetésével, saját Smer (Irány) pártja, továbbá a Hlas (Hang) és az SNS (Szlovák Nemzeti Párt) részvételével. A nyugatos erők nagy várakozással tekintettek a Progresszív Szlovákia (PS) szereplése elé, de végül szűk többséggel ellenzékbe kényszerültek a szélsőséges liberálisok, csakúgy, mint a mérsékeltebb liberális SaS, a kereszténydemokraták és Igor Matovič nehezen behatárolható, talán leginkább konzervatív-féle mozgalma. A progresszívek nagy reménysége volt ezek után az elnökválasztás, ahol a Heger-kormány atlantista, karrierdiplomata külügyminisztere, Ivan Korčok volt a rajongásuk tárgya. Korčok elől azonban elhalászta az elnökséget Fico szövetségese, Peter Pellegrini, aki így hamarosan átveszi a stafétát a progresszív akolból érkezett Zuzana Čaputovától.
Tavaly nyáron tehát még progresszív–liberális szakértői kormány és ugyanilyen irányultságú államfő vezette Szlovákiát, majd nyolc hónap leforgása alatt ez teljes fordulatot vett. Ezt kell tudni a szlovák liberális ellenzék frusztrációjának megértéséhez.
A frusztrációt erősíti, hogy Szlovákiában nyoma sincs a magyarországihoz hasonló, viszonylag kiegyenlített sajtóviszonyoknak, sokkal inkább emlékeztet a helyzet a magyarországi 2000-es évekre. A legolvasottabb hírportálok kivétel nélkül az atlantista liberális oldal szekértolói, a nagy kereskedelmi tévék ugyancsak arra az oldalra húznak, és még az állami közmédia is megveszekedetten ellenzéki alapállásban van, amikor Fico kormányoz. Mindez azt jelenti, hogy a miniszterelnök és szövetségesei főleg a saját kommunikációs csatornáikon tudnak eljutni a nyilvánossághoz, ám azt a liberális üzenetek uralják. Ezzel szoros összefüggésben, a liberális (illetve az ennél tágabb Fico-ellenes) politikai oldal brutálisan fejnehéz a támogatottságát illetően, Pozsony és környéke adja a bázisa nagy részét, és még a nagyobb városokban, illetve újabban kuriózumként a magyarlakta vidéken tud számottevő erőt felmutatni. Itt kell megemlíteni, hogy minden múltbeli ártó szándék ellenére Fico Smerje is egyre népszerűbb a magyarlakta vidéken, ahol a Magyar Szövetség, illetve névelődei bénultan figyelik, amint lassan mindent elveszítenek a szlovák pártokkal szemben.
A szlovák média Fico-ellenes hangneme egyúttal abból a magabiztosságból is táplálkozik, hogy ott ők hallatszanak elsősorban. Így aztán nem finomkodnak – legyen Fico kormányon vagy épp ellenzékben –, ami persze a mostani kormányoldalon szül egyre komolyabb ellenérzéseket.
Nem sok esély van a társadalmi békére
Az irdatlan médiahátrány lefaragásába Fico – a Pellegrini elnökké választásával stabillá vált politikai helyzete birtokában – a maga stílusában vágott neki. Gyökeres átalakításokat kezdtek el a közmédiánál (RTVS – Szlovákia Rádiója és Televíziója), amely a szerkezeti felépítést, a programtervezést és a finanszírozást is alapjaiban érinti, továbbá át is nevezik az intézményt (STaR – Szlovák Televízió és Rádió). A folyamatot élénk tüntetéssorozat kíséri az ellenzéki pártok szervezésében, tegnap, azaz a merénylet napján is lett volna egy megmozdulás, amelyet természetesen lefújtak.
Adott tehát az új töréspont Szlovákiában, most már majd lehet azon vitatkozni a nyilvánosságban, hogy melyik oldal miatt szabadult el ennyire a gyűlölet.
Mindkét oldal teljesen komolyan fogja gondolni, hogy a másik a hibás, és még jobban elmérgesedhet a helyzet. Ha Fico felépül (reméljük, így lesz), akkor aztán ő is visszaállhat a sorba, mankóval bicegve, de az ő kezében ott lesz egy átlőtt, véres, fehér ing, ami azért nem gyenge pozíciót jelent majd ebben a vitában.
Végső soron azért érdemes meglátnunk, hogy mi történik. A szuverenista, patrióta, nemzetben gondolkodó oldal, illetve a globalista, nemzetek feletti világfaluban gondolkodó oldal harcában véglegesen elmérgesedik a helyzet, kettétörik a társadalom, kettétörik, meggyengül a nemzet.
A nemzetben, illetve a nemzetek felettiségben gondolkodó oldalak közül vajon melyiknek érdeke, hogy a nemzet meggyengüljön? Amelyik a helyes válasz, az a polgárháború kirobbantója.
