Pesti Srácok

Kamala Harris százszor kellemetlenebb, mint Joe Biden bármikor (videó)

Amikor annak idején Joe Bident elnöknek választották a holtak, már akkor sejteni lehetett, hogy az egészségi állapota zuhanórepülésben van, és akkoriban többen gondoltuk azt, hogy azért került mellé alelnöknek Kamala Harris, mert neki akarják valójában átadni a stafétabotot. Nem biztos, hogy nem volt ez soha tervben, az viszont teljesen biztos, hogy Kamala Harris népszerűtlensége talán még Bidenét is túlszárnyalja (vagy inkább alulmúlja?), és ez nem véletlen. Ennek csak egyik oka az, hogy a demens időseken nem illik nevetni, leginkább viszont arról van szó, hogy Kamala Harris minden pillanata a nyilvánosság előtt egy komolyabb szekunder szégyen vált ki a normál emberekből, például az, amit a napokban egy feketéket ünneplő díjátadón művelt.

És talán kezdjük azzal, hogy úgy tűnik, a Biden-adminisztráció háza táján semmi nem véletlen, a rendszer teljesen tudatosan próbálja fiatal influenszereken keresztül befolyásolni az érzelmileg instabil amerikai fiatalságot, és Pressmanékhoz hasonlóan Washingtonban is erőltetett kísérleteket tesznek arra, hogy a TikTok, és a YouTube "jó oldalára" kerüljenek.

A napokban az alelnök asszonyt bízták meg a feladattal, hogy csináljon úgy mintha egy laza, spontán, jó fej valaki lenne, aki nem csak emberarcú, de még a fiatalokkal is egy nyelvet beszél. Persze spontán, erőfeszítések nélkül.

És így esett meg, hogy Kamala Harris szénné égette magát a főnökéhez hasonlóan, amikor egy kétségbeesett próbálkozást tett, hogy divatosnak , vonzónak tűnjön a fiatal szavazók számára, és”bejelentkezett” egy előre felvett videóval a BET Awards nevű díjkiosztón, amiben idejétmúlt szlengeket használt, és olyan erőltetett hangnemben és stílusban beszélt, amely egyáltalán nem hasonlított normál beszédhangjához, ami egyébként szintén elég idegesítő.

PestiSracok facebook image

Zárójel: A BET Awards egy amerikai díjkiosztó, amelyet 2001-ben hozott létre a Black Entertainment Television hálózat, hogy megünnepeljék a fekete előadókat és más kisebbségeket a zene, a film, a sport és a jótékonyság terén.

Szóval ebben a rendkívül spontán és természetes videóban Harris Taraji P. Hensonnal a show műsorvezetőjével beszélgetett "kötetlenül", és persze teljesen véletlenül, mert épp csak úgy felhívta csacsogni a novemberi amerikai választásokról, és ahogy az ilyenek lenni szoktak, az egész arcpirítóan szégyenteljesre sikeredett.

Taraji P. Henson

A műsorvezető, Taraji P. Henson ilyeneket mondott például Kamala Harrisnek, nyilván csak úgy, mert nem is volt előre megírva:

Ugye, hogy mindenki így szokott beszélgetni a haverjaival? Főleg ha politikáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy Taraji elvileg színésznő, szóval akár elvárható is lett volna, hogy el tudja jól játszani a szerepét, és talán erre megtaníthatta volna a "barinőjét" is.

Erre egy nagyon hasonlóan letisztult reakció érkezett:

– válaszolta Harris.

De ez még nem minden.

– hangzott el az alelnöktől.

Aki nem tette még meg érdemes belenézni a fenti videóba.

A Biden-adminisztráció egyébként nem véletlenül folyamodik ennyire hányingerkeltő módszerekhez, a fiatalabbak megszólítása ugyanis rendkívül fontos lenne nekik.

A Times-Siena közvélemény-kutatása szerint a 30 év alatti amerikaiaknak mindössze 27%-a támogatja Bident, és mindössze 15%-szerint halad az ország jó úton. Ezekből a számokból pedig jól látszik, hogy a magyar fiatalokhoz hasonlóan, az amerikai fiatalok sem hülyék, bár a baloldal szereti őket annak nézni, és ez a generáció pontosan tudja, hogy mi zajlik körülöttük.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.