Pesti Srácok

A törökök drágítanák, a németek lefoglalnák a döner receptúráját – Brüsszelben fognak dönteni

A törökök drágítanák, a németek lefoglalnák a döner receptúráját – Brüsszelben fognak dönteni

A törökökben felmerült egy ravasz ötlet, kérvényezték az Európai Uniótól, hogy a döner kebab török nemzeti ételként védett státuszt kapjon. A németek szerint ez jelentős áremelést okozna, de nem ezzel érvelnek, hanem azzal, hogy a döner-kebab német-török koprodukció, közösen találták ki, ezért a törököknek nincs kizárólagos joguk meghatározni az elkészítés módját.

Mivel Törökország nem EU-tag, a kérelmet európai közvetítőkön keresztül nyújtották be, és amennyiben a kérelmüket elismernék, az szigorú előírásokat jelentene ételt árusító büfések számára: a hússzeletek méretétől kezdve az elfogadható késtípusokig és fűszerkeverékekig mindent szabályoznának.

Németország azonnal éktelen haragra gerjedt, és határozottan ellenzi Törökország kérelmét. Arra hivatkoznak, hogy a döner óriási népszerűségnek örvend a határain belül, a németek egyharmada legalább havonta fogyaszt dönert, és azzal érvelnek, hogy a védett státusz jelentős áremelkedést eredményezne.

A német álláspont szerint a dönert valójában török bevándorlók honosították meg Németországban, és emiatt az étel német-török fúziónak tekinthető.

PestiSracok facebook image

A vita amiatt robbant ki, hogy a döner ára a két évvel ezelőtti négy euróról mára egyes városokban akár tíz euróra emelkedett, és a megélhetési költségek emelkedésének szimbólumává vált. A Die Linke nevű radikális baloldali párt emiatt állami beavatkozást, támogatásokat és ársapkát is követelt a termékre. A párt javaslata szerint az étel árát 4,9 euróban, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 2000 forintban határoznák meg, míg a diákok ennél kevesebbért, 2,5 euróért vásárolhatnák meg azt. Az ársapka mellett dönerjegyeket is osztanának, hogy mindenki legalább heti egyszer tudjon enni dönert, és ezt a német állam fizetné ki az árusoknak.

Julia Klöckner, Németország mezőgazdasági minisztere, nem mellesleg török származású politikus is megszólalt, aki az esetleges új európai szabályozást „a német piacba való szükségtelen beavatkozásnak” nevezte, amelynek jelentős gazdasági következményei vannak.

A két országnak most hat hónap áll rendelkezésére, hogy kompromisszumra jusson. Ha ez nem sikerül, az Európai Unió kénytelen lesz dönteni, ami valószínűleg egyik vagy másik félnek sem fog tetszeni.

(Forrás: NeoKohn, Index)

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.