Pesti Srácok

Egy mókus dönt arról, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke

Egy mókus dönt arról, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke

Oké, a címben írtak klikkbéjt túlzásnak tűnhetnek, de figyelembe véve az USA lakosságának mentális térképét, melyben az infantilizmus mellett az állami szervekkel való bizalmatlanság a meghatározó, simán lehet, hogy Mogyoró, a mókus sorstragédiája dönti el a jövő heti elnökválasztást, mióta Elon Musk elöntötte történetével a Twittert.

Mogyoró, a korán árvaságra jutott mókus Pine Cityben élt Mark Longo otthonában, amikor névtelen feljelentések nyomán megjelent a hatóság egy három órás, fegyveres rendőrökkel biztosított házkutatás formájában, az állami környezetvédelmi minisztérium képében, és elrabolták, majd elaltatták. Vele együtt pusztult Fred a mosómedve, akit szintén kockázatosnak ítélt New York állam.

– áll az ügynökségek közleményében. Csak azzal nem számoltak, hogy Mogyoró a közösségi média sztárja volt. A mókus öbb tízezer követőt gyűjtött össze az Instagramon, a TikTok-on és más platformokon, mióta hét éve Mark Longo magához vette. Mogyoró mindenféle kunsztot mutatott be gazdájával, néha miniatűr kalapot is viselt, ez pedig az USA-ban egyenes út a sztársághoz.

PestiSracok facebook image

– szól Mark Longo és felesége Daniella közleménye, akik 2023 áprilisában nyitották meg a P'Nuts Freedom Farm állatmenhelyet, ahol mintegy 300 állatnak adnak otthont. Éppen a papírok benyújtásán dolgoztak, hogy Mogyorót oktatási állatként minősítsék, amikor a hatóságok ellentmondást nem tűrve megjelentek és lefoglalták, kivégezték kedvencüket.

Mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, a hatóságok néha türelmetlenek és bumburnyák dolgokat csinálnak. Egy-két cikk a helyi médiában, aztán mindenki továbblép. Nem így Elon Musk, aki az esetet a kormányzati túlkapások tipikus példájaként osztotta meg.

Innentől pedig már történelem (lesz). Az állammal szkeptikus amerikaiak kaptak egy hihetetlenül jó sztorit: az aranyos, mindenféle trükköt és kunsztot ismerő Mogyorót elkapta a deep state, mert nem bírták elviselni, hogy más is lehet olyan vidám, mint Kamala Harris. Mozgalom szerveződött azonnal, nem nagy meglepetésre azt tanácsolják mindenkinek, szavazzanak Trumpra és republikánusokra, mert a demokraták eljönnek a házikedvenceitekért. Azokért, akiket a haiti bevándorlók még nem ettek meg.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.