Pesti Srácok

Egy zöld aktivista fókákat és teknősöket áldozott fel, hogy leszavazhasson Kamala Harrisre

null

Most bemutatunk egy igazi zöld, woke, nagyon haladó történetet, ami szívet szorongatóan őszinte, és pont ugyanennyire képmutató, és ciki. Van egy Németországban tanuló amerikai lány, aki nagyon szeretett volna Kamala Harrisre szavazni. Ezt fondorlatos utakon járva meg is tette, csak éppen nagyon kínosan sikerült az egész, mert közben kiderült róla, hogy magasról tesz az esőerdőkre, meg a fenntarthatóságra. De ezt ő mindeközben fel sem fogta. A történet remekül rávilágít arra, hogy mennyire fogalmuk sincs ezeknek semmiről.

Lexi Harder, egy pennsylvaniai születésű fiatal nő, minden akadályt leküzdött azért, hogy leadja szavazatát Kamala Harrisre. Úgy érezte, rá mindenképpen szükség van.

Amivel alapvetően semmi baj nincs – fiatal, energikus, van küldetéstudata, és élni akart a demokratikus jogával, hogy szavazzon.

Úgy történt mindez, hogy a lány éppen Németországban él, ahol a mesterképzését végzi, így levélszavazatot igényelt, és expressz küldte el, hogy biztosan időben megérkezzen. Azonban a szavazata valami rejtélyes okból visszakerült Berlinbe. Most, ha rosszindulatú lennék, akkor azt gondolnám, hogy a demokraták rendszere azért nem fogadta be a szavazatot, mert csalásra volt éppen beállítva, de nem fogom ezt mondani, mert úgy teszek, mintha naiv lennék.

PestiSracok facebook image

Szóval Lexi ezt látva azonnal akcióba lendült, és 20 órával később már repülőre is szállt. 15 órás út után, több mint 4000 mérföldet megtéve és 875 dollárt költve végül személyesen szavazott Amerikában.

– mondta, miközben elégedetten dőlt hátra, mintha világot mentett volna.

Az anyja, Debra, meghatódva beszélt lánya “hazafiságáról,” mintha a szavazati jogért folytatott szent harc elevenedett volna meg.

Az igazság viszont megrázó és tanulságos. Lexi a klímaváltozás és környezetvédelmi kérdések miatt érzett késztetést, hogy elmenjen szavazni – nem akarta, hogy Donald Trump tönkretegye a bolygót. És ezért repülőre ült; számításaink szerint legalább száz fóka, négy bálna, hat tatu és számtalan levél vesztette életét csak azért, hogy ő szavazhasson. Kamala Harris-re.

És akkor itt inkább be is fejezem. Pedig lenne még mit kérdeznem, kedves Lexi.

A történetet nem mi találtuk ki. Itt láttuk először.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.