Pesti Srácok

Indiában Trumpért imádkoznak, nem az egyébként félig indiai Kamala Harrisért

Indiában Trumpért imádkoznak, nem az egyébként félig indiai Kamala Harrisért

Indiában hindu papok és keresztény gyerekek gyűltek össze, hogy imádkozzanak Donald Trump győzelméért a közelgő választáson. A ceremóniát egy bizonyos Swami Vedmurtinand Saraswati hindu pap vezette, aki Trump vezetésében látja a világbéke és stabilitás helyreállításának esélyét. A dolog legviccesebb része, hogy Kamal Harris részben indiai (nem, nem fekete), tehát nagyon úgy tűnik, hogy a saját honfitársai sem kedvelik igazán.

– mondta Saraswati, a Reuters jelentése szerint.

PestiSracok facebook image

A pap, aki korábban egy Trump elleni merényletkísérlet után is imát mondott érte, hangsúlyozta, hogy a hindu közösség támogatja Trumpot. Véleményük szerint Trump olyan vezető, aki következetesen kiállt az indiaiak és hinduk érdekei mellett világszerte, különösen az Egyesült Államokban élők számára.

A korábban említett indiai származás pedig nem csupán egy jobboldali ármánykodás, hogy Harris feketeségét bárki kétségbe vonja: az elnökjelt nevében is van egyébként indiai név, amit remekül titkol: a teljes neve Kamala Devi Harris édesanyja pedig Shyamala Gopalan biológus volt, aki 1958-ban Indiából érkezett az Egyesült Államokba.

Szóval tulajdonképpen arról van szó, hogy a sajátjai sem szeretik. Vajon miért lehet ez?

Ajánljuk még