Pesti Srácok

A németek megkértek, hogy ne építsünk ipart, mert nem fognak tudni versenyezni

null

Nagyjából annyival lehetne összefoglalni az elmúlt évek vitáit az akkumulátor és gépjármű gyárakról, hogy Magyarország bezsebelte a kínai befektetők egy jó részét, Németország meg pislogott, mint hal a szatyorban. A mai napig nem teljesen értik a széthullóban lévő német kormány tagjai, hogy hogyan történhetett ez, hiszen náluk akármilyen neműre műtethetik magukat a dolgozók, és még Magyarországgal is látványosan izmoztak a kínaiaknak. A kihagyhatatlan üzleti lehetőség helyett pedig a kínaiak inkább a kedvező adózási környezetet, a magasan képzett vállalkozókat és az őket nem hülyének néző kormányzatot választották. Döbbenet.

Németország olyan zseniálisan futtatta fel gazdaságát az elmúlt 10 évben, hogy importáltak 2-8 millió illegális bevándorlót (senki– beleértve a németeket, de talán magukat a migránsokat– sem tudja, hogy pontosan hányat), hogy majd ők lesznek a munkavállalók. Aztán nem lettek. Hogy még javítsanak kicsit a helyzeten, a biztonság kedvéért lekapcsolták az ipari termelést energiával ellátó atomerőműveket, majd meglepődtek, hogy drága lett a villany. A gépek meg nem dogoznak áram nélkül, hiába adják nekik parancsba.

Drágán előállított árut el lehet adni olcsón, csak nem jó ötlet hosszabb távon. El lehet adni drágán is, csak ha az emberek megélhetési költségei 25, rezsijük pedig 50-60 százalékkal emelkedik, nem fogják megvenni az egyel újabb generációs egyen Volkswagent. És még BYD sem jött helyette, mert ugye inkább abba az országba települtek, ahol ésszerű termelési költségek mellett tudnak gyártani.

Folytatnám azzal, hogy ezt a rendkívül egyszerű összefüggést nem látta meg a német kormányzat, csak a helyzet ennél rosszabb. Vagy jobb? Más.

PestiSracok facebook image

A német vezetés ugyanis pontosan tudta, hogy saját magát lövi lábon, ezért kapcsoltak pánik üzemmódba és próbáltak kiterjesztett öngyilkosságot végrehajtani (ennyit a kulturális gazdagodásról, khm, Iszlám Állam) Magyarországgal együtt, aki ebben a projektben nem kifejezetten volt érdekelt. Ezért jöttek a Putyin-ügynököző, Kína-csicskázó Daniel Freundok, akik jó német módjára a harmincas évekhez hasonlóan most is elmagyarázták, hogy valójában nem kell nekünk saját ipar, gyártanak ők nekünk (helyettünk) mindent is. Kivéve amikor nem.

Szóval a német politikai elit pontosan tudta, hogy mit csinálnak, csak erről a német közvéleményt elfelejtették tájékoztatni. Elfelejtették tájékoztatni arról, hogy valójában a német ipart idővel amerikai cégeknek kellene felváltaniuk, csak ehhez a hazai termelést először ki kell nyírni. Ezeknek a nyakas cégeknek egy része pedig nem méltóztatott parancsra meghalni. Főleg azok a cégek nem, amelyek csak Németországban gyártanak, de nem németek.

Így jutunk el napjainkig, amikor a svájci Feintool autóipari beszállító kedden bejelentette, hogy bezárja a baden-württembergi Sachsenheimben lévő üzemét. Helyette Magyarországra települ át – olvasható a Berliner Zeitung online felületén megjelent cikkében. Az indoklás szerint a

miatt települ át inkább Magyarországra. Már megint igazunk lett, és ezt megint előre meg is mondtuk.

A német lap úgy tudja, hogy a Stuttgart melletti veszteséges telephelyet bezárják, és a gyártás nagy részét Tokodra helyezik át. Az átszervezés várhatóan 200 munkahely megszűnésével jár. A Feintool számításai szerint így összesen évi 16 millió eurót fognak megtakarítani.

Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.