A haladó nyilvánosság képtelen feldolgozni, hogy felnőtt emberek felnőttként viselkednek és ezért születhetett kompromisszum a szankciókról

Szijjártó Péternek az egész hétvégéje ráment arra, hogy a 360 fokban forgolódó kollégájának és az Oroszországot felosztani, darabokra törni kívánó Észt Birodalom Kallasának elmagyarázza, akkor járulunk hozzá a szankciók meghosszabításához, ha Ukrajna felhagy Szlovákia és Magyarország energetikai abúzálásával. Náluk átment az üzenet, a cselédsajtó viszont azóta is béni képpel néz, és nem értik az egészet. Elmagyarázzuk!
Az van, hogy a percepciójuk alapvetően hibás volt. Egy hazugság, amit vagy elhittek maguknak, vagy csak úgy tettek, mintha. Ez a képzet nyilván csereszabatos az önmagát lengyel miniszterelnöknek álcázó német ügynök, Tusk vélekedésével, mely szerint Magyarország Putyin csapatában focizik, ezért akadályozza az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását. Ez természetesen sosem volt igaz, csak a szereplőknek ezt a szövegkönyvet nyújtották át saját véleményükként. És noha a szankciók alapvetően ártalmasak számunkra, az oroszok meg egész jól elpengetnek így is, de ha ez az ára a nyugibogyónak, akkor rendben, megszavazzuk. Az egyetlen feltétel, amit szabtunk, az annyiból állt, hogy jöjjön az olaj és a gáz, Ukrajna pedig ne azon elmélkedjen unalmas óráiban, hogy az orosz kapituláció után lendületből beveszi Budapestet.
Vagyis az történt, hogy amit mondtunk, azt is csináltuk. Garanciát kértünk a szavazatunkért cserébe, és miután mi megkaptuk a garanciákat, ők megkapták a szavazatunkat. Felnőtt, cselekvőképességüknek teljes birtokában lévő államok így szoktak üzletelni; fura módon az volt a történelem zsákutcája, amikor a nyugatiak infantilis mondókázásokkal és rágalmak terjesztésével, a keletiek (Ukrajna, Oroszország) pedig ordítozással, erőszakkal, fenyegetésekkel próbálták elérni, amit akartak. A felegyenesedve járó, gyerekszobában felnőtt, szobatiszta politikusok pedig a tárgyalások során megképződő alkukban és kompromisszumokkal hittek mindig, és Trump visszatérésével újra ezeket a kényelmes, kocsmai verekedéseket nélkülöző világot fogjuk élni. A kért és megkapott garanciák erre mutatnak.
A balos sajtó még nem nőtt fel a feladathoz, továbbra is úgy állnak a Szabadság téren, mint tyúkok hajnalban az etető előtt. Hátha semmi nem fog megváltozni, ezért kitartanak a hamis percepcióik mellett, hogy

Magyarország igazából meg akarta fúrni a szankciós rezsimet Putyin parancsára, csak Brüsszel legyőzte, lenyomta, megbuktatta Orbánt;
egy semmit nem érő papirosért cserébe elengedtük a szankciókat, pedig meg akartuk fúrni, ennyit érünk, eladtuk magunkat, mint Manhattan őslakosai az üveggyöngyökkel házaló hollandoknak.
Persze a kettő némileg kizárja egymást, de a rendes haladó újságírót sosem zavarta, hogy nyilvánvaló ökörségeket írnak, tulajdonképpen a fél életművük ebből áll (ld. a nőnek született zigótákat).
Mi meg azt kaptuk, amit kértünk a szavazatunkért cserébe, ennek pedig nem érdemes lebecsülni az edukációs hatását. Elkezdtük fejleszteni a nyugati politikusokat, tulajdonképpen elvittük Brüsszelbe a civilizációt. Az emberek tárgyalnak, nem fenyegetőznek, nem hisztériáznak, majd végül megállapodnak. Majd egyszer a tekintélyelvű, parancsuralmi rezsimekben boldog balos újságírók is felismerik, milyen nagyszerű dolog is ez a demokrácia meg a jogállam.
Vezető kép: Szijjártó Péter a mai, brüsszeli külügyminszteri tanácsülésen. Forrás: Szijjártó Péter fb-oldala.