Pesti Srácok

Foglalkozzon más a realitásokkal (Trumppal), mi zacskóban kihordjuk az ukrán győzelmet!

Foglalkozzon más a realitásokkal (Trumppal), mi zacskóban kihordjuk az ukrán győzelmet!

Tulajdonképpen egész hasznos lap a Politico, nem csoda, hogy Biden a legutolsó szövetségi ügynökségnek is előfizetett rá. Ma pl. összegyűjtöttek egy csokorra való nyugati elmebeteget, akik továbbra is kántálással és dobolókörökkel akarják térdre kényszeríteni Oroszországot.

A gyűjtésük apropóját Trump és Putyin telefonbeszélgetése adta, a két fél a békéről egyeztetett, ezt pedig nehezen viselik a pszichopaták és a warmongerek. Köztük Adam Schiff szenátorral, a Demokrata Párt csillogó intellektusával, akinek első számú kifogása az volt, hogy nem Zelenszkijt hívta fel az amerikai elnök.

– panaszkodott Schiff. Ezek szerint a világ első számú szuperhatalmának vezetője nem indíthat el úgy hívást, hogy előtte nem egyeztet az ukrán elnökkel. Schiff kifogása kísértetiesen emlékeztet a USAID korrupciós hálózatának magyar tagozatára, akik Orbán esetében azt kifogásolták, hogy először Putyinhoz ment tárgyalni, később meg azt, hogy előbb Zelenszkijhez ment tárgyalni.

PestiSracok facebook image

Lényeg, hogy beszélgetni rossz, kántálni és hamis ígéretekkel etetni az ukránokat jó.

A következő versenyző Kaja Kallas uniós főtárgyaló és gyakorló elmebeteg volt a Politiconál, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a nemsokára megkezdődő tárgyalások során feltételek nélkül ragaszkodni kell Ukrajna területi integritásához, nem szabad tudomást venni a valóságról. Emellett biztonsági garanciákat is akar adni Ukrajnának, elvégre ha amiatt tör ki egy háború, mert Oroszország nem akar amerikai és nyugat-európai katonákat látni Ukrajnában, akkor amerikai és nyugat-európai katonákat kell Ukrajnába küldeni. Vagyis, Kallas szerint a tárgyalások megkezdésének két feltétele van: Oroszország kapitulál és Ukrajnát felvesszük a NATO-ba, aztán tárgyalunk valamiről. És ő az Európai Unió külpolitikai főképviselője.

A harmadik versenyző szintén észt, Marko Mihkelson, az észt parlament külügyi bizottságának elnöke, akik arra figyelmeztetett, hogy a telefonhívás miatt a

Én azért tudnék pár sötétebb napot mondani Európa történelméből, amikor súlyosabb dolgok történtek, mint hogy Trump megzörgette Putyint, aki felvette a telefont.

James Cleverly, volt brit külügyminiszternek is meg kellett szólalnia, ő kritizálta Trump tárgyalási stratégiáját.

– fejtette meg, miben hibázott Trump. Szerinte, ha Trump nem teríti ki a lapokat, melyekből az olvasható ki, hogy a 2023-as ukrán ellentámadás nem éri el a Krím-félszigetet, akkor Putyin balfasz módjára simán aláírja a kapitulációs okmányokat, és csak otthon veszi észre, hogy elveszítette a háborút. Cleverly egy igazi zseni, ahogy ezt így kiókumlálta. Nem is értem, miért tér nyugovóra a nap a Brit Birodalom felett, ha ilyen nagyszerű koponyák születnek Angliában.

Tulajdonképpen Európa részéről már csak az a felvetés hiányzik, hogy kétfrontos háborút kell vívni. Egyet keleten, hiszen Oroszország agyaglábú óriás, elég berúgni a kaput, összeomlik magától, egyet pedig nyugaton, egy Grönland miatti megelőző háború formájában. Az olyan katonai nagyhatalmak, mint pl. Észtország és Belgium, egészen biztos, hogy készülnek már erre.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.