Egy woke aktivista segített csalni a légiforgalmi irányítás vizsgán a kisebbségeknek, hogy azok tudás nélkül is megkapják az állást

Egy frissen napvilágra került hangfelvétel szerint egy radikális diverzitás, egyenlőség és befogadás (DEI) aktivista segített csalni egy fontos repülésirányítási felvételi vizsgán, azért hogy az egyébként a pozíció betöltésére teljesen alkalmatlan transznemű, bevándorló hátterű és egyéb kisebbségi csoportokhoz tartozó agykutatók megkapják a munkát. Gondolom, azt már nem is kell hozzátenni, hogy ezzel életeket is veszélybe sodort a férfi, de egyébként nem csak ő, mert azok is gusztustalan, aljas szemétládák, akik csalással akartak egy olyan pozícióba kerülni, ahol hatalmas felelősségük van.
Kering a közösségi médiában egy felvétel, amelyen állítólag Shelton Snow, a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) munkatársa és a National Black Coalition of Federal Aviation Employees (egy amerikai szervezet, amely a Szövetségi Légügyi Hatóság afroamerikai alkalmazottainak érdekképviseletét látja el) egyik kulcsfigurája hallható. Snow a beszélgetés során azt mondja a vizsgázóknak, hogy előre megoszt velük válaszokat az FAA légiforgalmi irányítói vizsgájára, ezzel biztosítva, hogy „sikerrel vegyék az akadályokat”.
A felvételen Snow így fogalmaz:
Készítettem néhány képernyőfotót értékes infókról, amiket e-mailben elküldök nektek. Ahogy haladtok előre a vizsgafolyamatban, használjátok ezeket az anyagokat, hogy tudjátok, melyik válaszok a helyesek

– magyarázta.
Hozzátette: „99,99 százalékban biztos vagyok benne, hogy pontosan így kell válaszolnotok minden kérdésre.”

Ez nem egy egyszeri eset, hanem egy csalássorozat, ugyanis már 2014 óta zajlik ez az egész, és kizárólag kisebbségi jelentkezők kaptak ilyen segítséget, míg fehér jelentkezőket kizárták a trükközésből.
De ez még nem minden: egy bizonyos Matthew Douglas, az NBCFAE egy volt tagja azt állította a Daily Mailnek, hogy többen éltek is a felkínált csalási lehetőséggel, és egyes érintettek jelenleg is aktívan dolgoznak a légiforgalmi irányításban. És ez senkit sem érdekel, nincs itt semmi látnivaló.
Tudom, hogy több ember csalt a vizsgán, és közülük többen ma is repülőgépeket irányítanak
– mondta Douglas.
Csak zárójelben kérdezem: hány másik légiirányítási központban történhettek ilyenek a fejlett Nyugaton, és ezek után kinek van kedve majd repülővel menni nyaralni?

A csalásról szóló hírek egyébként éppen egy légikatasztrófa után láttak napvilágot: két hónappal ezelőtt egy American Airlines utasszállító repülőgép leszállás közben összeütközött egy Blackhawk helikopterrel a Reagan Nemzeti Repülőtéren. Erre biztosan a kedves olvasók is emlékeznek, hetekig tartott a nyomozás, hogy vajon mi is történhetett valójában. Hát, most kiderült. A balesetben mind a 64 utas és a három pilóta életét vesztette.
A történetben még egy érdekes csavar, hogy a Szövetségi Légügyi Hatóság azonban évek óta légiforgalmi irányító-hiánnyal küzd, ami a DEI-politikáknak is köszönhető, ugyanis az FAA eddig mintegy ezer jelentkezőt utasított el pusztán azért, mert „túl fehérek” voltak. Az teljesen mindegy, hogy egyébként jó szakemberek voltak, értették a dolgukat, és hivatásként tekintettek erre a feladatra.
Valószínűleg jó pár légikatasztrófa kell még ahhoz, hogy kiderüljön, kik és hányan kerültek még be a rendszerbe különböző csalásokkal, vagy kizárólag a bőrszínük, szexuális beállítottságuk, képzelt nemük vagy a vallásuk miatt.
Vezető kép: PS