Jók ezek a román bíróságok, csak sok kommunista van még itt – Tényleg csak adminisztratív problémákkal kell szembesülni, Bolojan úr?

Semmi baj nincs a román igazságszolgáltatással, csak annyi, hogy túl sokáig tartanak a nyomozati eljárások, az infrastruktúra nem megfelelő, hiányzik a személyzet – erre jutott az ideiglenes román elnök, miután egy politikus pénzmosásos vesztegetésének ügyét közel tíz évig tárgyalták, mire megszületett az elsőfokú ítélet – vagyis elévülés miatt elengedték a politikust. Ám Ilie Bolojan a bíróságok pepecselését is azzal magyarázta, hogy nem bíznak az emberek az intézményben. Hogy a román bíróságok milyen „hatékonyan” végzik munkájukat, arról mi is írtunk: harmincöt év elteltével úgy született ítélet a hírhedt román kommunista vezető, Ion Iliescu perében, hogy a román ügyészek egyszerűen figyelmen kívül hagyták a marosvásárhelyi atrocitásokat, és kizárólag az 1990. júniusi eseményekre koncentráltak. Tényleg, csak pár probléma van a román igazságszolgáltatással! És nem csak az ügyek elhúzódása.
Nem akármilyen sajtótájékoztatóra vette rá magát a románok ideiglenesen kinevezett elnöke, Ilie Bolojan. Az államfő ugyanis kijelentette, „az eljárások túlzott elhúzódása és az elévülés veszélye” az egyik fő probléma, amellyel jelenleg a román igazságszolgáltatási rendszer szembesül.
Egy modern, hatékony igazságszolgáltatási rendszer, amely tiszteletben tartja a törvényt és a polgárokat, és garantálja alapvető jogaik védelmét, nem olyasmi, amire csak a bírói kar vagy a politikai osztály egy része törekedhet. (...) Vannak azonban olyan rendszerszintű problémák is, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni: az eljárások túlzott elhúzódása, ami az elévülés kockázatával jár, az azonos ügyekben alkalmazott egységes gyakorlat hiánya, az egyes bíróságok nem megfelelő infrastruktúrája, a személyzet hiánya, a világos teljesítménymutatók hiánya, ami eredménytelenséghez vezet, és néha megnehezíti az egyszerű ember számára az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést
– mondta Ilie Bolojan a román Legfelsőbb Bíróság (ICCJ) éves jelentésének bemutatása alkalmából tartott beszédében.

Egyébként az ügyek elhúzódásával kapcsolatos kritika sem alaptalan. A Digi24.ro rámutatott, a Bukarest ötödik kerületének egykori polgármestere, Marian Vanghelie 2006 és 2014 között 20 százalékos jutalékot szedett be egy üzletember több cégével aláírt szerződések után, és a vád szerint bűntársaival együtt összesen nagyjából 30 millió eurót kaptak.
Ennek ellenére Vanghelie-t egyszerűen felmentették a hivatali visszaélés és pénzmosás vádja alól, az ellene felhozott harmadik vádpont, a vesztegetés elfogadásának bűncselekménye pedig elévült.
Pedig az ügyészség 11 év 8 hónapot szabott volna ki rá, és úgy tűnt, hogy le is üli a börtönbüntetést.
Természetesen nem ez volt a román igazságszolgáltatás egyik legfőbb bűne – legalábbis szerintünk. Ugyanis hiába sikerült közel harmincöt év (!) után vádat emelnie a román legfőbb ügyészeknek Ion Iliescu volt román elnök és Petre Roman volt miniszterelnök ellen, mindössze az 1990. június 13-15-i „bányászjárás-ügyet” tárgyalta a bíróság.
Ez volt az a gyalázatos esemény, amikor Iliescuék hívására a Zsil-völgyi bányászok szervezetten, felfegyverezve támadták meg a román hatalom vélt „ellenségeit” Bukarestben, 1990 és 1991 között összesen hat alkalommal. A pogrom eredménye: kilenc halott és nagyjából 1250 sebesült.
A PestiSrácok.hu akkor megírta, hogy ennek az ügynek a feltárása eredetileg már tíz évvel ezelőtt elindult, de a 2017-es legfőbb ügyészi vádemelés után az akta a mai napig tisztázatlan okokból visszakerült a katonai ügyészséghez.
Az ottani kommunista bírák pedig megsemmisítették az összegyűjtött bizonyítékokat arra hivatkozva, hogy a vádirat elfogult, sőt törvénytelen volt.
Ráadásul eddig kísérlet sem volt arra, hogy a márciusi marosvásárhelyi pogrom – közismert nevén Fekete Március – valódi elkövetőit felelősségre vonják. Aki nem tudná, ekkor verették szét a békés magyar tüntetőket azok, akiket a Vatra Românească nevű soviniszta román szervezet bérelt fel.
A szervezetet pedig nem más támogatta bőkezűen, mint maga Iliescu. De a keze alatt működő hatóságok sem kegyelmeztek az erdélyi magyaroknak: egy szoborrongálásra hivatkozva péppé verte az eddig békésen tiltakozókat, majd miután kiderült, hogy románok voltak a tettesek, szemet hunytak az ügy felett.
Következmény azóta sincs. Ezek után elég szánalmas, hogy a román államfőnek mindössze „adminisztratív problémái” vannak a román bíróságokkal.
Kiemelt kép: Agyonvert férfi fekszik a földön, a dorongokkal felfegyverzett gyilkosok újabb áldozatot keresnek az 1990. március 20-i tüntetésen, amikor a Görgény-völgyből beszállított román parasztok rátámadtak a kisebbségi jogaikért tüntető magyar csoportra Marosvásárhelyen. Az összecsapásoknak hat halottja és háromszáz sebesültje volt. Fotó: MTI/EPA/ROMPRES.