Pesti Srácok

Rendkívüli EU-csúcs - főszerepben Ukrajna, az európai védelem és Orbán Viktor (Frissülő hírfolyam!)

null

Az európai védelem és Ukrajna jövője lesznek a fő témák a március 6-án megrendezendő rendkívüli EU-csúcson. A csúcsot összehívó António Costa azt szeretné elérni, hogy a tagállamok állam- és kormányfői lefektessék az első konkrét lépéseket, miként tudnák már rövid távon növelni védelmi kiadásaikat közösen, valamint hogyan tudják a Ukrajnát továbbra is támogatni. Az unió háborúpárti stratégiája azonban ismét akadályokba ütközhet, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök is vétót helyezett kilátásba Ukrajna ügyében. Úgy általában elmondható, hogy az EU vezetése, mint minden egyéb ügyet is, ezt is arra akarja használni, hogy növelje a hatalmát és csökkentse a nemzetállamok szuverenitását.

Orbán Viktor elárulta, hogy mi zajlott a zárt ajtók mögött

A magyar miniszterelnököt azután kérdezték, hogy Volodimir Zelenszkij elhagyta a tárgyaló termet. - szögezte le Orbán Viktor.

Kaja Kallas megerősített Ukrajnáról és ukrán feltételekkel záruló háborúról beszél

- jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, az EU-tagállamok vezetőinek rendkívüli tanácskozására érkezve csütörtökön, Brüsszelben. Mint mondta, elsőként arról tárgyalnak, mit lehet tenni az európai védelem megerősítéséért. "Minden finanszírozási lehetőség napirenden van, beleértve a támogatásokat, a kohéziós alapok átcsoportosítását és a fiskális szabályok módosítását. Ez egy régóta várt lépés, és rendkívül fontos, mert többet kell befektetnünk a védelembe" - hangsúlyozta.

Ami az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek pótlásáról szóló tárgyalásokat illeti, Kallas elmondta, bízik abban, hogy politikai megállapodásra lehet jutni.

- hangoztatta.

Ami a transzatlanti kapcsolatokat illeti, Kallas szerint azok sokrétűek, és építeni kell rájuk. "Az Egyesült Államok elvárja, hogy Európa erősebbé váljon, mert ha Európa erős, akkor megbízhatóbb partnerként tekint ránk" - hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta továbbá, hogy az ukrajnai háború Európában zajlik, így Európa minden békemegállapodás részese kell, hogy legyen.

Brüsszel, 2025. március 6.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az EU rendkívüli csúcstalálkozóján az Európai Tanács brüsszeli épületében 2025. március 6-án.
MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

A litván elnök a tanácskozásra érkezésekor megerősítette, hogy támogatja az Európai Bizottság 800 milliárd eurós fegyverkezési tervét, mivel hazája a GDP 5 százalékáról 6 százalékra növelni a védelmi kiadásokat. Gitanas Nauséda ugyancsak támogatását fejezte ki a bizottság további javaslata felé, amely 20 milliárd eurós alapot hozna létre Ukrajna felfegyverzésére. Litvánia elkötelezte magát, hogy GDP-je 0,25 százalékával támogatja évente Ukrajnát. Ha más országok is hasonló vállalást tennének, Ukrajna akár 43 milliárd euróhoz is juthatna, amelyre jelenleg nagy szüksége van - jelentette ki.

Azt is indítványozta, tűzzenek ki orientációs dátumot Ukrajna EU-csatlakozására, mert ez, ha nem is jogi, de politikai elköteleződésként fontos jelzést küldene az Oroszország által megtámadott államnak. Nausédea szerint lehetséges, hogy az EU betöltse az Egyesült Államok helyét Ukrajna támogatásában. "Ez a mi felelősségünk, most nekünk kell betöltenünk azt az űrt, amely az Egyesült Államokban az új status quo miatt keletkezett. Itt az ideje, hogy megmutassuk Európának, hogy globális szereplő, vagy csak egy vitaklub vagyunk" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország meghiúsíthatja-e az EU Kijev támogatására irányuló erőfeszítéseit, Nauseda azt mondta:

Mette Frederiksen dán kormányfő azt hangsúlyozta, hogy hazája számára most Európa újrafelfegyverzése a legfontosabb, mivel az "idő sürget". "Ez a legfontosabb üzenet, ugyanakkor természetesen továbbra is támogatni kell Ukrajnát, mert fenntartható békét akarunk Európában" - jelentette ki.

Luc Frieden luxemburgi kormányfő szerint a tanácskozáson három kulcsfontosságú területre kell összpontosítani: versenyképesség, védelem és Ukrajna támogatása. Mint mondta, az Európai Uniónak egységesnek kell lennie, és nem szabad csak egy vagy két tagállam nézőpontjára összpontosítani. Kiemelte, hogy nagyobb európai védelemre van szükség, és ha egyes országok ezt nem támogatják, a többieknek akkor is előre kell lépniük. Szerinte elérkezett az idő, hogy Európa cselekedjen, miközben fenntartja a jó transzatlanti kapcsolatokat. Frieden támogatja az Európai Bizottság javaslatait, mert véleménye szerint azok "a helyes irányba mutatnak." Evica Silina lett kormányfő közölte: a béke elérése Ukrajna számára csak erővel lehetséges, enélkül az orosz fél kényszerítheti Ukrajnát béketárgyalásokra, ami hosszú távon veszélyes.

- hívta fel a figyelmet.

Ami Magyarországot illeti, Silina úgy fogalmazott, hogy "mindig saját javaslatokkal áll elő, de azoknak az országoknak, amelyek többet akarnak nyújtani Ukrajnának - és egyben Európának is -, meg kell találniuk a megfelelő megoldásokat".

António Costa: azért vagyunk itt, hogy támogassuk Ukrajnát

António Costa az egynapos EU-csúcsra érkezve kijelentette: a korábbi előkészítő tárgyalásokat követően a tagállami vezetők azért gyűlnek össze Brüsszelben, hogy a szándékot tettekre váltsák. Európa fenntartja Ukrajna támogatását a jövőben is, ahogy támogatja a békemegállapodást elősegítő tárgyalások megtartását akkor, amikor annak elérkezett az ideje, valamint Ukrajna tagságát az Európai Unión belül - tette hozzá nyilatkozatában a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki António Costával együtt üdvözölte az uniós csúcsra érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hangsúlyozta: rendkívüli időkben különleges intézkedésekre van szükség.

Szavai szerint a jelenlegi egy vízválasztó pillanat Európa és "az európai családunkba tartozó" Ukrajna számára egyaránt. Kijelentette: Európa egyértelmű és jelenlévő veszéllyel néz szembe, ezért Európának képesnek kell lennie megvédeni magát, ahogyan Ukrajnát is olyan helyzetbe kell hoznia, hogy az ország képes legyen az önvédelemre.

- fogalmazott.

Közölte, a csúcstalálkozón bemutatja a tagországi vezetőknek az uniós bizottság Európa felfegyverzésére vonatkozó (ReArm Europe) tervet, amely legfeljebb 800 milliárd eurót biztosít védelmi beruházásokra. Lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy az ukrán védelmi iparba fektessenek be, vagy olyan katonai képességeket szerezzenek be, amelyek azonnal Ukrajnába kerülnek. Európa újrafegyverzésének terve Európa mellett Ukrajna hasznára is van a szuverenitásáért és területi egységéért folytatott harcában - hangsúlyozta.

Az Európa felfegyverzésére vonatkozó stratégia növelni fogja a védelmi kiadásokat, megerősíti az európai védelmi ipari bázist, és beruházásokra ösztönzi a magánszektort - tette hozzá.

- tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Volodimir Zelenszkij azt mondta, Ukrajna és az ukrán nép a háború 2022. február 24-i kezdete óta érzi Európa támogatását, majd úgy fogalmazott: "köszönöm, hogy nem vagyunk egyedül".

Zelenszkij fontosnak nevezte, hogy az Európai Unió erős üzenetet küldött Ukrajnának és népének a folytatódó támogatást illetően, majd hozzátette: ezek nem csak szavak, az uniós támogatást érzik az ukrán emberek.

Brüsszel, 2025. március 6.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, António Costa, az Euróapi Tanács elnöke (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (k) az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójára érkezik az Európai Tanács brüsszeli épületében 2025. március 6-án.
MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

ELŐZMÉNYEK

A rendkívüli csúcsot az Európai Tanács elnöke, a portugál António Costa azután hívta össze, hogy az elmúlt egy hónapban a Donald Trump által vezetett új amerikai kormány többször is kijelentette, az ukrajnai béketárgyalásokon Európának nem jut hely az asztalnál, valamint Trumpék határozottan a háború mielőbbi lezárásáért kampányolnak, valamint elzárták az ukrajnai katonai támogatások csapját és megszüntették a hírszerzési együttműködést is. Az amerikai vezetés döntései és Trump kijelentései láthatóan felbőszítették az Ukrajna teljeskörű támogatásában eltökélt európai vezetőket, akik aztán Orbán Viktor szándékos kihagyásával közösen kitaláltak egy európai "béketervet" is.

Tettrekészek Koalíciója (the Coalition of Willing)

Az amerikai adminisztráció határozott döntései óta informális találkozók keretében kétszer is tárgyalt több európai ország vezetője a témáról: Emmanuel Macron francia elnök még február 17-én tíz európai vezetőt, Mark Rutte NATO-főtitkárt, valamint Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság és António Costát, az Európai Tanács elnökét hívta Párizsba, majd pedig az első amerikai–orosz találkozót követően Keir Starmer brit miniszterelnök rendezett egyet még március 2-án, ahol bejelentették a Tettrekészek Koalícióját (the Coalition of Willing).

London, 2025. március 02.
Csoportkép a résztvevőkről a londoni Lancaster-házban rendezett védelmi csúcstalálkozón 2025. március 2-án. MTI/EPA pool/Neil Hall

A meghívottak listáját néhány tagállam is kritizálta: a Cseh Köztársaság és Románia rosszallását fejezte ki, amiért a válságtalálkozóra – amit egyébként a francia elnöki hivatal informális találkozónak nevezett – nem kaptak meghívót, valamint jelezték, az európai védelem jövőjéről uniós szinten az EU 27 vezetőjének kellene tárgyalnia. Ráadásul a csúcs azóta amiatt is fontosabbá vált, mivel Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között egyértelműen megromlott a kapcsolat.

Ukrajna és az európai védelem jövője

A csúcs fő témáját egyértelműen Ukrajna, valamint a már negyedik éve honvédő háborút vívó országnak szánt további európai támogatása adja, miután úgy tűnik, hogy Donald Trump Amerikája nem támogatja mellszélességgel Kijevet. A tagállamok vezetői emellett arról is egyeztetnek, hogy az Európai Unió miként tudna a leendő béketárgyalásoknak aktív résztvevője lenni, jelenleg ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország is ellenzi az EU meghívását.

- olvasható Antonio Costa meghívólevelében.

London, 2025. március 02.
Keir Starmer brit miniszterelnök (j) fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a londoni Lancaster-házban rendezett védelmi csúcstalálkozón 2025. március 2-án.
MTI/AP pool/Christophe Ena

Az Európai Tanács-elnök emiatt a további támogatásokról, illetve az Ukrajnának nyújtott lehetséges európai biztonsági garanciákról akar egyezségre jutni a tagállamok vezetőivel, azonban leendő szankciókról, valamint az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Kaja Kallasnak a javaslatáról is szó esik, amivel idén legalább 1,5 millió darab tüzérségi és légvédelmi lőszert, valamint rakétákat adnának át Ukrajnának. A csúcs várhatóan nem lesz vitamentes, hiszen több kérdésben sincs jelenleg teljes egyetértés, valamint elképzelhető, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett szlovák kollégája, Robert Fico is vétózik.

A mostani csúcs másik témáját az európai védelem adja, ami lényegében a február 3-i nem hivatalos, kihelyezett ülés folytatása, azonban ezúttal formális keretek között. Akkor a tagállamok védelmi képességeinek növeléséről folytattak eszmecserét, ezúttal pedig írásbeli konklúzióban határoznák meg a kijelölt célokat és első, rövid távra szóló döntéseket.

Mint ahogy Costa a meghívólevelében írja, a cél, hogy

E kapcsán valószínűleg szóba fog kerülni Ursula von der Leyen Európai Bizottság-elnök héten bemutatott ReArm Europe-ra keresztelt javaslatcsomagja, ami többek között megkönnyítené a tagállamoknak a védelmi kiadásokra fordított költekezést, ösztönözné a közös fegyverbeszerzéseket, valamint a magántőkét is bevonná a védelmi ipari fejlesztésekbe.

A legnagyobb vitát valószínűleg az egész program finanszírozása váltja majd ki, hiszen a múltban más programok kapcsán több tagállam se támogatta a közös hitelfelvételt, ahogy a Von der Leyen által a héten felvetett, a kohéziós alapok védelmi ipari célú felhasználását is többen elutasíthatják.

A csúcs hivatalosan 12 óra 30 perckor fog kezdődni, ami előtt több tagállam vezetője rövid nyilatkozatot tesz majd a sajtónak a csúcsnak helyet adó Európa épületben, a csúcsot pedig António Costa és Ursula von der Leyen közös sajtótájékoztatója fogja zárni.

(Index, PS / Kiemelt kép: AI)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.