Pesti Srácok

Visszakövetelik a franciák az amerikai Szabadság-szobrot, mert az USA már gonosz lett

null

Visszakérik a franciák a Szabadság-szobrot az USA-tól. Ennek oka röviden: Trump. Hosszabban pedig az, hogy Amerika már nem képviseli azokat az értékeket, amelyek miatt Franciaország 1886-ban nekik ajándékozta az emlékművet. Ennek oka, Trump. Az nem derül ki, hogy hova tennék, talán az Eiffel torony mellett jól mutatna. Vagy maradhatna a mostani helyén is.

Biztosan hallottak már a híres politikusról, korunk nagy gondolkodójáról, Raphaël Glucksmann képviselőről. Ha még nem, akkor az azért lehet, mert ez az ember se nem nagy gondolkodó, sem pedig híres, valójában egy szánalmas senki, aki néha ilyen nagyotmondásokkal szeretne bekerülni a hírekbe. Az ötlete most mindenesetre elég szórakoztatóra sikerült.

Glucksmann egy politikai rendezvényén kezdett primitív balos kötekedésbe, és jobb ötlete nem volt a világ és hazája jövőjével kapcsolatban, így inkább Donald Trump külpolitikáját szidta, meg magyarázott valamit a tudományos szabadság védelmét érintő döntésekről, és az USA költségvetési politikájáról, amihez nyilván jó sok köze van. Azt állította, hogy Amerika “a zsarnokok oldalára állt”, és elbocsátott kutatókat pusztán azért, mert a tudományos szabadság mellett álltak ki.

És emiatt szerinte Franciaország visszakérhetné a Szabadság-szobrot, mondván: “Ajándékba adtuk nektek, de ti semmibe veszitek, ezért itt otthon is jó helye lenne.”

PestiSracok facebook image

Emellett kijelentette, hogy Franciaország szívesen befogadja azokat az amerikai kutatókat, akiket elbocsátanak, mivel szerinte ők tették Amerikát vezető hatalommá innovációjukkal és szellemi szabadságukkal.

Ha tippelni kellene, akkor most azt mondanám, hogy nem fogják visszaadni, viszont csak reménykedni tudunk abban, hogy nem fogják a kékhajú, woke francia terroristák megkísérelni azt, amit annak idején, 1916-ban egy fiatal világítótorony-őr, a Liberty Island egyetlen lakója, James Connolly megakadályozott. Azt, hogy egy kis hajóról megközelítve a szobrot bombát helyezzenek el a szobron, és detonálják is. Valószínűleg akkor egyébként a németek voltak, de ez soha nem derült ki.

És akkor egy kis töri: A Szabadság-szobor Auguste Bartholdi francia szobrász tervezte, és Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak 1886-ban az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat százéves évfordulója alkalmából. A szobor a két nemzet közötti barátság jelképe, valamint a szabadság és a demokrácia eszméjét testesíti meg. Franciaország ezzel ismerte el az amerikai forradalom örökségét, amely inspirációt jelentett a saját, 1789-es forradalmuk számára is.

A vezető képet a mesterséges intelligencia segítségével készítettük.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.