Bekeményítenek a hollandok: Az orvosoknak fel kell ajánlaniuk az eutanáziát a demenciában szenvedőknek

Egy új törvényjavaslat borzolja most a kedélyeket Hollandiában. A magát szociálliberálisnak és progresszívnek valló párt, a D66 úgy módosítaná az eutanáziáról szóló jogszabályokat, hogy az orvosokat arra kötelezze: ajánlják fel a demenciában szenvedő betegeknek az orvosi beavatkozást, hogy meghalhassanak.
Ennek elfogadása gyakorlatilag teljesen ellentmondana a most hatályos törvényekkel. Jelenleg ugyanis az eutanázia feltétele a beteg egyértelmű akarata az ügyben. Ennek során nem szabad semmilyen külső nyomásnak kitenni, a betegségnek pedig fizikailag elviselhetetlennek „kell lennie”, illetve a betegnek nem lehet reménye a javulásra ahhoz, hogy kérje az eutanáziáját. A kritériumok teljesülését két orvosnak is meg kell erősítenie. Amennyiben nem az eljárásoknak megfelelően végez el eutanáziát egy orvos, akár 12 év börtönbüntetés is várhat rá.
A Rzeczpospolita cikke szerint a holland liberális párt vezetője, Rob Jetten groteszk módon most azzal érvelt a fentiek lazítása mellett, hogy az orvosoknak „kevesebb aggályuk legyen,” amikor demenciában szenvedő személyen eutanáziát hajtanak végre. Hozzátette, hogy az új jogszabály "nagyobb védelmet nyújtana az orvosoknak, ha úgy döntenek, hogy eutanáziát hajtanak végre egy ilyen betegségben szenvedő személyen."
Úgyhogy – mint mondta – az orvosok ne csak ajánlják fel a betegeknek az eutanáziát, hanem tegyék mindezt a lehető leggyorsabban.

A D66 azt javasolja ugyanis, hogy az orvosok kötelesek legyenek a demens betegekkel a diagnózistól számított három hónapon belül beszélni az eutanázia lehetőségéről.
Az elképzelés szerint "a betegnek még azelőtt ki kellene tudnia fejteni a véleményét a kérdésben, hogy kognitív képességei a betegség miatt lecsökkennének."
Csakhogy bár a demencia valóban halálos, elviselhetetlen fizikai fájdalmakat önmagában nem okoz a legjobb tudomásunk szerint. Ráadásul – az első hitelesnek tűnő forrás alapján – bár nem gyógyítható a betegség, több kezelési módszer létezik a tünetek enyhítésére és arra, hogy lassítsa a betegség súlyosabb stádiumba történő kerülését.
Sőt, bizonyos gyógyszerek ma már segíthetnek lassítani a kognitív hanyatlást és javítani a memóriafunkciókat.
Mindezek alkalmazásával akár több mint 10-15 évet is élhetnek a demens betegek, miután diagnosztizálták őket a betegségükkel.
De talán nem is ez a legijesztőbb az egész történetben. Magának a pártnak a politikusai jegyzik meg, hogy 300 ezer embernek van demenciája, és ez a szám eléri legalább a félmilliót 2040-re. Vagyis talán nem kis túlzással ennyi embert küldene a halálba a D66, amelyre láthatóan nyíltan büszke.
Arról viszont nem emlékeztek meg érthető módon, hogy az eutanázia jelenleg az összes haláleset mintegy 5 százalékát teszi ki Hollandiában.
A D66 nem húzza az időt. Hiszen azt is bejelentették, hogy még az idén a parlament elé kerül a javaslatuk. Ez ellen egyébként több politikai formáció és életpárti civil szervezet is tiltakozik.
Valami, ami eddig kivétel volt, lassan normává válik. Az élet megérdemli, hogy gondoskodjanak róla és megvédjék. Tegyünk érte több erőfeszítést ahelyett, hogy a halál felé haladnánk
– írta Mirjam Bikker, a Keresztény Unió vezetője a közösségi médiában.
Ugyan nagy kérdés, hogy a holland képviselőház megszavazza-e a javaslatot, de az esélyek sajnos elég nagyok. Bár 2023 végén Geert Wilders örülhetett a parlamenti választáson, a 37 mandátumával szemben többek között a Frank Timmermans-féle Zöld Baloldal és Munkapárt áll 25, és Mark Rutte egykori pártja, a VVD áll 24 képviselői hellyel, akiket ismerve minden bizonnyal megszavazzák majd a jogszabály-módosítást.
Kiemelt kép: BBC