Környezettudatos hullagyalázás

A huszonegyedik századi kapitalizmus legnagyobb eredménye, hogy a tőkések megtanultak pénzt csinálni a hippikből. Ez a felütés talán marxistának hangzik, de tartsanak velünk, van ugyanis egy diszkrét bája annak, hogy mekkorát lehet keresni azokon, akik szeretnének JÓENberek lenni és úgy viselkedni, mintha az elektromos autójukkal mentenék meg a világot (spoiler: nem fogják).
Az átlag ember csak mosolyog egy jót, mikor vegán barátai arról magyaráznak, hogy az ő étrendjüknek köszönhetően megmenekül a világ a pusztulástól. Hiába is próbálnánk ugyanis elmagyarázni, hogy nincs az a tehén, ami annyit fingik, hogy kiváltsa a Dél-Amerikában kivágott erdők, és a repülőgéppel szállított szójaszték ökológiai lábnyomát. Felesleges magyarázkodni, érezzék csak jól magukat.
A JÓENberkedés egyik csimborasszója az elektromos autók körüli katyvasz volt, ami azzal indult, hogy csak ezek használatával lehet visszaszorítani a környezetszennyezést, nagyvonalúan eltekintve az ezek töltéséhez és akkumulátorok gyártásához szükséges szennyezéstől (amíg ki nem találták, hogy Musk ezzel tágítja az ózonlyukat, mint átlag stylist a nevelőintézetes fiúkat).
A hippik és a vadkapitalizmus szerelme azonban ezeknél is magasabb szintre emelkedett, mikor egy amerikai házaspár, Jon és Carie Hallford kitalálták, hogy a halottakkal is meglehet menteni a boJgót. Be is indították az üzletet: temetkezési vállalkozást nyitottak valami olyan homályos szöveggel, hogy az elhunytakból fát csinálnak, mert az jó, és attól lesz oxigén, a pontos folyamatot ugyan nem írták le, de minek, a pénz dőlt, a hullák sokasodtak. A környezetvédelem jegyében már pár tízezer dollárból lehetett náluk érdetelepítő gyászszertartást rendelni (szigorúan egyházi felügyelet nélkül, hiszen a vallás a népek ópiuma).

Az azonban senkinek nem tűnt fel, hogy a fatelepítéses temetkezéshez kéne egy nagyobb telek is, ahol megjelenhetnek a posztumusz tölgyesek.
Hallfordék ugyanis nem rendelkeztek olyan hellyel, ahová a hozzájuk jelentkező több ezer ember szeretteit eláshatták volna (környezetvédelmi célzattal). Rendelkeztek azonban egy szép nagy hűtőkamrával. Ide lettek gyűjtve az évelő hullák. ők közben elmentek nyaralni, vettek elektromos autót, mert az környezetbarát meg egy-két villát a világ különböző pontjain.
Aztán valakinek, aki pár kilométerre lakott az említett hűtőkamrától feltűnt, hogy még oda is érzi a környezettudatosság bűzét. A gondos házaspár ugyanis ott hagyta a halottakat, csak a számlákat felejtette el kifizetni, ezért a jégvermet lekapcsolták a hálózatról, a bent elhelyezettek pedig oszlásnak indultak. A kiérkező rendőrök szerint, mikor felnyitották az épület ajtaját a bent tartózkodók egyszerűen kifolytak.
A USA Today szerint Hallfordék a bírósági tárgyalásukra várnak, egyelőre az egyetlen dolog, amit mentségükre felhoztak, hogy akik hamvasztást kértek, azokat elégették, csak a hűtőkamrát pedig csak addig akarták használni, amíg megveszik a telket az erdőtelepítéshez. Hát, biztosan...
Fotó: USA Today;