Pesti Srácok

A világ elszáguldott az atomellenes zöldszervezetek mellett - Már nem lehet háromszemű mutánshalakkal hülyíteni a klímatudatos fiatalokat

null

Elegem van abból, hogy a környezetvédő társaim ellen kell harcolnom, miközben a világ szó szerint lángokban áll – nyilatkozta egy fiatal környezetvédő aktivista. Egyes környezetvédő körökben persze nem számít annak, mert támogatja az atomenergiát. Mert zöldnek tartja. Holott érthető a felháborodása. Az elmúlt időszakban már neve is lett annak, mennyire rongyossá stresszelték a fiatalok idegeit a különféle klímaváltozási világvége-forgatókönyvekkel a különböző zöld szervezetek. Igen, ez a klímaszorongás. Nem kell ezen nevetni, el is fogom magyarázni miért. Lényegében az egész cikk arról szól, milyen eredménnyel jár, ha a fiatalokat világvége-pánikban fürdette a közvélemény.

Merthogy voltak fiatalok, akik cselekedni szerettek volna és felismerték az atomenergiában a kompromisszumos megoldást. Amivel gyors kibocsátáscsökkentést lehetne elérni. Erre mit tapasztaltak? Az őket világvégével stresszelő zöld szervezetek támadásba lendültek. Az atomenergia ugyanis szitokszó. Van mögötte némi ideológia, de van hasonló generációs sokkélmény is. Olyan, mint a klímaszorongás. Ez volt az atomszorongás. Ebben is szenvedett generáció, csak ennek nem adtak nevet. Ők az atombombáktól, erőműrobbanásoktól féltek. Őket ezzel stresszelték. Ezért hát az ellenállás. A zöld szervezetek idősebb vezetői hordozzák ezt a sokkélményt. Az El Munodo cikkét azért azért idézem, mert fontos pillanatokra mutat rá. Megindult egyfajta elmozdulás. Az ismerten atomellenes GreenPeace több alkalommal is szerepel a cikkben. Én nem kívánom őket pellengérre állítani, bár, mi tagadás, igen erőteljes atomellenes lobbit folytatnak világszerte, amelyet nem hajlandóak újra gondolni. Az alábbi írással inkább a jelenségről szeretném, ha többet megtudnánk. Állást sem kívánok e cikkel foglalni, hiszen jelenleg mindkét fél a másikat vádolja szakmaiatlansággal. Holott az lenne a dolguk, hogy párbeszéljenek.

Alapvetés, hogy nem lehet környezetvédő, aki „atompárti”

Terjedelmes cikket szentelt nemrégiben a spanyol El Mundo az atomenergia és a zöld átállás kérdésének. Miközben ugyanis úgy tűnik, hogy korábbi generációs traumák és ideológiai előfeltevések miatt a GreenPeace kitart atomellenessége miatt, mára nem mindenki osztja a globális zöldszervezet azon nézetét, miszerint

PestiSracok facebook image

A zöld szervezetek hagyományos, vagy annak tekintett atomenergia-ellenességét nemvárt helyről kérdőjelezték meg. A spanyol El Mundo is ezzel a felütéssel indítja elemző cikkét, amelyben azt boncolgatják, mennyire összeegyeztethető az atomenergia-ellenesség és a zöld átállás. Általánosságban a zöld energiapolitika. A nemvárt kritika ugyanis éppen Greta Thunbergtől érkezett. A klímaaktivista egy interjúban arról beszélt, véleménye szerint hiba lenne Németország részéről, ha leállítaná atomerőműveit, amennyiben ez azzal járna, hogy az ország több fosszilis energiát, például lignitet használ. Amikor az interjúban visszakérdeztek, hogy az energiaválság elmúltával azért mégis mihamarabb le kellene állítani a német atomerőműveket Greta Thunberg úgy reagált: attól függ, mi fog ezután történni.

Ia Aanstoot; fotó: FaceBook

Ha tényleg komolyan gondolják a klímavédelmi célokat...

Az atomenergia propagálásának ráadásul akadt egy Thunbergnél is eltökéltebb svéd fiatal aktivistája Ia Aanstoot képviseletében. A lány tizenhárom éves korától vesz részt Thunberg kampányában, időközben egy újat is indítva. Azt akarta ugyanis elérni, hogy a GreenPeace hagyjon fel az EU-ban az atomenergia ellen indított „elavult és tudománytalan” kampányával. Petíciójában a globális zöld szervezetet megszólítva úgy fogalmaz, szerinte a GreenPeace a múltban ragadt, amikor a tiszta, szén-dioxid-mentes atomenergia ellen küzd,

Mint hozzáteszi, szerinte minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni az éghajlatváltozás kezelésére, és az atomenergia ezek egyike.

– hangsúlyozta. A svéd lányt több fiatal francia, finn, holland és lengyel aktivista követte, közöttük a német biológus, Julia Galosh. Utóbbi úgy fogalmazott,

A zöld energia helyett itt az új, a kék

Az El Mundo cikke idézte James Hansen amerikai fizikust, klimatológust, a Columbia Egyetem Föld- és Környezettudományi Tanszékének professzorát, a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének korábbi igazgatóját. Őt a leginkább atomenergia-párti klímakutatóként tartják számon. Hansen szerint

Nem is lehet véletlen, hogy Európa-szerte szaporodnak az atompárti NGO-k. Az olasz L'Avvocato dell'Atomo például úgy fogalmaz,

Egy másik, spanyolországi székhelyű mozgalom, az Econucleares vezetője, Guillem Sanchis atommérnök pedig arról beszélt,

Az aktivista, aki tavaly januárban tízezer ember részvételével tiltakozott a spanyol atomerőművek tervezett bezárása ellen itt arra utalt, az animációs sorozat hogyan befolyásolta az atomenergia megítélését. A Simpson családban az atomerőmű kürtőiből vízgőz helyett sűrű füst száll fel, hordókban tárolják a gyanús-zölden foszforeszkáló nukleáris folyadékot, miközben az erőmű melletti tóban háromszemű halak tenyésznek.

Németország közben legyőzi az atomszörnyet. Fotó: Facebook

Kamu háromszemű hallal riogattak a zöldek

Utóbbit ráadásul, mármint a háromszemű halat egy környezetvédő csoport konkrétan felhasznált egy atomerőmű ellen, annak ellenére, hogy az egész hazugság volt. Az Ecologists in Action 2002-ben jelentette be egy súlyos genetikai elváltozásokkal rendelkező hal megjelenését a Garona atomerőmű közelében. A civil szervezet később úgy nyilatkozott,

A zöld szervezet hazugsága végül is elérte a célját, a a Garona 2013 júliusában beszüntette tevékenységét.

A világ éppen, hogy növeli atomenergia-kapacitását

Az El Mundo cikke ezek után külön szemlézi a világ országainak atomenergia-politikáját, annak tükrében, hogy Spanyolország 2027-től fokozatosan tervezi leállítani mind az öt erőművét. Mint kifejtik, ehhez képest:

  • Kína 10 új atomreaktor építését tervezi, miközben 30 jelenleg is építés alatt áll – ez a világ a világ összes nukleáris projektjének közel fele
  • Japánt megrázta a fukusimai katasztrófa, úgy tűnik azonban, utóbb visszakozik atomerőművei bezárásától
  • Kanada és az Egyesült Államok elképzelése szerint 2050-re megháromszorozza a globális nukleáris kapacitást
  • az Egyesült Királyság 2050-re villamosenergia-igényének 25 százalékát fedezné nukleáris forrásból
  • Franciaországban, az EU nukleáris szigetén 56 reaktor működik, és további nyolc épül
  • Németországban a fukusimai baleset hatására Merkel az erőművek bezárása mellett döntött, ezzel megnövelve a gáznak való kitettséget
  • Belgium és Svájc majdnem a németek útjára léptek, de visszakoztak
  • Finnországban 2023-ben fejezőfödd be Európa legerősebb atomreaktorának megépítése
  • Svédország 2045-ig legalább 10 új reaktort építene

Már a közvéleménytől sem kell tartania a politikusoknak, a fiatalok különösen nyitottak

Az El Mundo cikke külön kitér Olaszországra, ahol Meloni bátortalanul ugyan, de ismét fölvetette az atomenergia-ipar fölélesztését. Ráadásul az olasz miniszterelnöknek nem is kell félnie a népszerűségvesztéstől, mivel az olasz közvélemény-kutatások egyértelmű eltolódást mutatnak. A fiatalok jelentős többsége az atomenergia mellett áll, a 18-34 év közötti fiatal olaszok 65 százaléka támogatja, míg az 55 év felettiek 58 százaléka ellenzi, az Italian Observer SWG 2023-as felmérése szerint.

Hasonló az elmozdulás Spanyolország esetében is. 1975-ben a spanyolok 45 százaléka semleges álláspontot képviselt az atomenergiával kapcsolatban. Csernobil után a lakosság 63 százaléka érthető okokból ellenezte azt. A Rovira i Virgili Egyetem (URV) által 2024 júniusában publikált tanulmány szerint a spanyolok 48,3 százaléka támogatja az atomerőművek bezárását, egy másik a Cluster 17 és a beBartlet által ugyanazon év áprilisában végzett felmérés szerint a megkérdezettek 58 százaléka támogatta a fenntartásukat. Tavaly áprilisban az El Mundo Sigma Dos Paneljének felmérése szerint a spanyolok 67,8 százaléka nem támogatná az atomerőművek bezárását, ha az magasabb villanyszámlákat jelentene.

Tea Törmänen és lánya a nukleáris energiáért tüntet. Fotó: Facebook

Az atomellenes zöldeknek egyszerűen nehéz változtatni évtizedes gondolkodásukon

Luca Romano, az olasz atompárti civil szervezet vezetője szerint a legnagyobb probléma, hogy nehezen változtatnak véleményükön a civil szervezetek, vagy a tudományos körök, ha egy egész életen át egy nézőpontot képviseltek. Az atomenergia-ellenesség a nukleáris fegyverek miatti félelemből ered véleménye szerint, illetve olyan szervezetek táplálják azt – így a GreenPeace is – amelynek idősebb tagjai generációs sokk-élményként hordozzák magukban az atomkatasztrófák miatti aggodalmat. Ennek tipikus példája Francisco del Pozo Campos, a Greenpeace fosszilis tüzelőanyagok elleni kampányának vezetője, aki szerin igaz, hogy visszatért az atomenergia zöldségének kérdése,

Szerinte az atomenergia ráadásul nem fér jól össze a megújuló energiaforrásokkal, mert nem rugalmas.

(Ebben éppen ellent kell mondanunk a GreenPeace szakértőjének, mert a megújulókból származó áramtermelés az, ami nem rugalmas, sokszor kitett az időjárásnak és nem feltétlen igazodik az emberek mindennapi szükségleteihez).

A finn Zöld Párt lehet az első fecske

A vita tehát valóban visszatért a világba, és az Európai Unióban is megjelenhettek olyan hangok, amelyek a GreenPeace véleményével szemben az atomenergiát zöldnek tartják. A 2021-ben Belgiumban alapított WePlanet egy csoport tudóst és környezetvédőt fog össze a finn biológus és környezetvédő, Tea Törmänen vezetésével. Legfontosabb eredményük az atomenergia 2023 januárjában történt felvétele az EU zöld jegyzékébe. A „zöld” címke ösztönzőleg hathat az országok és cégek befektetéseire. A döntés ellen a leghangosabban nem meglepően a GreenPeace fenntartható fejlődési kampányának uniós felelőse lépett föl, azt állítva,

Tea Törmänen ellenben az eset kapcsán arról beszélt, sosem érezte magát otthonosan a zöld civil szervezetekben, mert alapvetően nem gondolta károsnak az atomenergiát. Ugyanakkor 2019-ben a finn Zöld Párt felhagyott atomellenes álláspontjával, és Tea szerint a

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.