Pesti Srácok

Nicusor Dan, aki progresszív ikon azzal az apró szépséghibával, hogy nem progresszív

Nicusor Dan, aki progresszív ikon azzal az apró szépséghibával, hogy nem progresszív
Bukarest, 2025. május 18. Nicusor Dan bukaresti polgármester, függetlenként induló államfőjelölt beszél az eredményváró rendezvényén Bukarestben 2025. május 18-án, a megismételt romániai elnökválasztás második fordulójának napján. Az első részeredmények Dan választási győzelmét vetítik előre. MTI/AP/Andreea Alexandru

Ha vérbő homofóbnak már nem is nevezhető, mivel megváltozott 2000 óta, és elhatárolódott magától, azért Nicusor Dan politikai identitása sokféleképpen leírható, de a progresszív ideológiák feltétlen követőjeként semmiképpen nem lehet. Élesen és határozottan elutasítja a házasság intézményének kiterjesztését az LMBTQ személyekre. Okozhatna ez némi zavar az erőben, de a független-objektív sajtó inkább nekiállt a hibás valóság önfeledt kijavításának.

Egészen mókás dolog a memória. Ennek különös jelenségnek köszönhetően hangosan felröhögtem a metrón, miközben nálunk szerencsétlenebb laptársaink beszámolóit olvastam Nicusor Dan győzelméről. A narratívájuk szerint Dan egy progresszív, liberális ikon, egy román Karácsony Gergely. Vagyis inkább román Rafał Trzaskowski, mivel a választások előtt nem ütötte el a villamos. Tulajdonképpen egy kifejlett Anti-Orbán, maga Ellen-NER, aki európaibb Európánál, és neki köszönhetően újra le lehet írni, hogy Bezzegrománia.

Csak hát ez a kép nagyon nem stimmel.

Az emberek változnak, a szélsőjobbos, egyetemen ratyikat és zsidókat listázó Stummer János is képes volt momentumossá szelídülni, így simán elképzelhető, hogy Nicusor Dan sem gondolja már azt, hogy a homoszexualitást be kell tiltani Románia nyilvános terein, illetve az LMBTQ támadás a jogos és kollektív román identitása, továbbá a hagyományos értékek ellen. Az ezredforduló óta eltelt 25 év, biztos benőtt a feje lágya, már nem gondolja, hogy b***k veszélyt jelentenek rá és megmérgezik a román őshazát.

PestiSracok facebook image

De progresszívnak annyira nem nevezhető, hogy a román Momentum Mozgalomból, az USR-ből éppen azért lépett ki 2017-ben, mert a párt úgy döntött, hogy ellenzi a házasság intézményének alkotmányos védelmét, amit a többi parlamenti párt szeretett volna férfi és nő közötti kapcsolatként definiálni. Az USR tagságának szűk többsége a progresszív álláspont mellett szavazott, amivel Dan annyira nem értett egyet, hogy távozott a pártból. Ennyit arról, mennyire progresszív Románia következő elnöke.

Mit tudunk akkor Nicusor Dan politikai meggyőződéséről?

Nos, nem sokat. Annyi biztos, hogy a matematika iránt azért kezdett érdeklődni, mert Fogarason, ahol született, ahol ifjúkorát töltötte, nem látott derékszöget. Azt ment felfedezni Bukarestbe, ahol találkozott szép épületekkel, amiket elkezdett védeni az ingatlanfejlesztők elképzeléseitől. Egyúttal, ha már lendületbe jött, az ingatlanfejlesztőkkel kötelékbe repülő korrupt politikusok ellen is elkezdett dolgozni, amiből egyenesen következett, hogy ő lett a román antikorrupciós aktivizmus totemállata.

A műemlékvédelem és az antikorrupciós tematika mellett oroszellenes is. Ő a Nagy Román Dilemma zsákmányvédő oldalán áll a zsákmányszerző Simeonnal szemben. Nem kíván területeket rabolni Ukrajnától, még Magyarországtól sem, illetve Moldovával sem akar még ma egyesülni. Persze ez nem jelent semmit, a román ragadozó nép, amint egy szomszédja meggyengül, rögtön rávetik magukat. De szavakban megfelel a 20. század nagyhatalmai által Romániára szignált geopolitikai feladatkörnek, az Oroszország ellen húzott lengyel-román cordon sanitaire déli ágát tartják az egyelőre nemlétező fenyegetés ellen, amiért jutalmat vár a nyugattól.

Nicusor Dan az emberszabású változata az ideáltipikus román politikusnak, egy külföldre jól eladható, szobatiszta államférfi. Nem Orbán antagonistája, hanem Simioné, az ütődött és erőszakos ősrománénak, aki meg belföldre adható el. Ennyi és nem több.

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.