Színjáték, bohóc, lúzer - Csúfos üzengetéssé silányult az Isztambulba tervezett béketárgyalás

Zelenszkij azt követelte, személyesen akar tárgyalni Isztambulban a békéről Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök, ahogy megírtuk, meglehetősen alacsony rangú delegációt küldött Törökországba, később egyértelművé téve, biztosan nem lesz jelen személyesen. Innentől pedig elszabadultak az indulatok, béke helyett kezdődött az üzengetés.
Éles kritikát fogalmazott meg a Putyin által Isztambulba küldött békedelegációval kapcsolatban Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök szerint míg Ukrajna magas szintű delegációval érkezett a törökországi tárgyalásokra, addig szerinte
a Kreml csupán díszletszintű jelenléttel készült.
Az Ankarában tartózkodó ukrán elnök kiemelte,

a találkozót Erdogan elnökkel kezdjük meg, Törökország teljes delegációjával együtt.
Lavrov szerint Zelenszkij szánalmasan viselkedik
A Kreml időközben jelezte, kizárt, hogy Putyin személyesen is részt vegyen a törökországi tárgyalásokon. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvából, a Diplomáciai Klub csütörtöki üléséről üzenve úgy fogalmazott,
sokan tüsténkedtek az isztambuli találkozó miatt. ElőszörZelenszkij jelentette ki, hogy követeli Putyin személyes megjelenését. Szánalmas ember. Mindenki érti ezt, talán őt magát és az őt vezető bábmestereket kivéve.
Hozzátette,
az amerikaiak támogatták elnökünk javaslatát, hogy adni kell egy esélyt a tárgyalásoknak. Senki sem garantálja, hogy minden zökkenőmentesen fog zajlani, éppen ellenkezőleg, problémák biztosan lesznek, ahogyan az három évvel ezelőtt is megtörtént Isztambulban, amikor már parafált alapelvek készen álltak arra, hogy a szerződés papírjára kerüljenek, ám az angolok megtiltották a kijevi rezsimnek, hogy folytassa ezt a folyamatot, amely rendezéssel zárulhatott volna.
Zaharova nem fogta vissza magát
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Zelenszkij kijelentését kommentálva, miszerint színpadi orosz delegáció érkezett Isztambulba, kijelentette:
Ki használja a színpadi szót? Egy bohóc? Egy lúzer? Egy olyan ember, aki egyáltalán nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel azokról, akik nem pusztán alapfokú végzettséggel rendelkeznek, hanem tudományos fokozatot szereztek, érdemeket a hazájuk előtt, akik munkájukkal bizonyították szakmai felkészültségüket.
Zaharova emlékeztetett arra, hogy az orosz tárgyalási javaslatban konkrétan a delegáció szó szerepelt. Mint mondta, pontosan ez a küldöttség adott három évvel ezelőtt ennek a "valóban színpadi alaknak" esélyt arra, hogy megmentse országát és népét, amely eséllyel ő nem élt.
Putyin és Trump találkozója nélkül nem lesz előrelépés
Donald Trump amerikai elnök nem számít elmozdulásra az orosz-ukrán béketárgyalásokon mindaddig, míg személyesen nem találkozik orosz hivatali kollégájával, Vlagyimir Putyinnal. Trump erről elnöki gépe fedélzetén beszélt csütörtökön újságíróknak.
Mint ismert, Trump Putyin részvétele esetére ígéretet tett saját személyes részvételére Isztambulban.
Semmi nem fog történni addig, amíg Putyin és én nem találkozunk
- hangsúlyozta Trump a Katarból Egyesült Arab Emírségekbe tartó gépen a The Washington Post című amerikai lap hírportálján is közzétett videón. Leszögezte azonban, hogy az ukrajnai háborút meg kell állítani, mert túl sok ember életét követeli a konfliktus.
Vezetőkép: MTI