Pesti Srácok

Terrortámadás a Szoboszlai Dominikékat ünneplők ellen Liverpoolban! (videó)

Terrortámadás a Szoboszlai Dominikékat ünneplők ellen Liverpoolban! (videó)

Több mint 800 ezer szurkoló lepte el Liverpool utcáit hétfő délután, hogy együtt ünnepeljék szeretett csapatuk történelmi Premier League-győzelmét. A vörösbe öltözött városban ünnepi hangulat uralkodott, ám a boldogságot egy sokkoló incidens árnyékolta be: egy autó a tömegbe hajtott a felvonulás idején. Egyelőre számos sérültről tudni, a rendőrség szerint az elkövető egy 53 éves fehér férfi.

A Magyar Nemzet a Mirror információira hivatkozva azt írta: egy autó hajtott ma délután az ünneplő liverpooliak közé a Mersey-parti város központjában. A rendőrség beszámolói szerint az eset a városközpontban történt, nem messze attól az útvonaltól, amelyen a bajnoki címet nyerő Liverpool csapatának nyitott tetejű busza haladt végig. Az angol lap úgy tudja, hogy a jármű szándékosan hajtott be a szurkolók közé. A hatóságok megerősítették, hogy az incidensnek voltak sérültjei, ám súlyosabb következményeket a gyors rendőri beavatkozás megelőzte.

– Hétfő este hat óra után nem sokkal bejelentést kaptunk arról, hogy a Water Streeten egy autó több gyalogost elütött. Az autó a helyszínen megállt, és egy férfit őrizetbe vettünk. A mentők jelenleg is a helyszínen tartózkodnak – írta közleményében a liverpooli rendőrség.

PestiSracok facebook image

idéz a lap egy szemtanút. A rendőrség az incidenssel kapcsolatban később arról tájékoztatott, hogy a letartóztatott elkövető egy 53 éves fehér, brit férfi, aki a város környékén lakik.

Lincshangulat alakult ki, a szurkolók akartak igazságot tenni

Ezen a videón pedig - a kísérő szöveg szerint - az látható, amint szurkolók megpróbálják meglincselni az elkövetőt, de a rendőrség közbelép. Nem tudni, hogy a letepert férfi az elkövető vagy a rátámadó szurkolók egyike.

Megszólalt a miniszterelnök

Keir Starmer miniszterelnök is megszólalt a tragédia kapcsán, nyilatkozatában úgy fogalmazott: „A liverpooli jelenetek megdöbbentőek – gondolataim a sérültekkel és az érintettekkel vannak. Szeretném megköszönni a rendőrségnek és a mentőszolgálatoknak a gyors és folyamatos reagálást erre a sokkoló incidensre. Folyamatosan tájékoztatnak a fejleményekről, és arra kérnek, hogy adjuk meg a rendőrségnek a nyomozáshoz szükséges teret”.

Szoboszlai nagy napját tette tönkre

A terrorista Szoboszlai Dominik nagy napját tette tönkre. Mint emlékezetes, a klasszis egy méretes magyar lobogót emelt az égbe a Liverpool csapatát ünneplők előtt, a bajnokokat szállító nyitott busz emeletén ülve. Erről ITT tettünk közzé videót.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.