Pesti Srácok

Szívás! - Gázszivárgás miatt hivatalosan is elhalasztják Kapu Tibor fellövését az űrbe

null

Újabb változást jelentettek be a Kapu Tiborral a fedélzetén az űrbe készülő Axiom-4 indítási dátumában. A rakéta egyik tartályában szivárgást fedeztek fel a napokban, és ennek javítása miatt határozatlan időre elhalasztották a startot – számolt be róla a Spacejunkie, amit később a SpaceX is megerősített hivatalos X oldalán. Elon Musk űrutazással foglalkozó vállalata azt még hozzátette: valószínűleg "több napos" javításra viszik vissza a hangárba a rakétát.

Közleményük szerint egy ellenőrzés során folyékonyoxigén-szivárgást fedeztek fel a rakétán. Amint a hibát kijavítják és új indítási lehetőség nyílik, erről értesítést fognak mindenkit.

Ezzel teljesen bizonytalanná vált, hogy mikor indulhat a világűrbe a négy fős legénység, melynek tagjai a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson.

Míg Whitson már többször járt az űrben, a három másik űrhajósnak ez lenne az első űrrepülése. Kapu és Uznanski-Wisniewski mérnökök, Shukla pedig az indiai légierőnél szolgál. Ők lennének az első indiai, lengyel és magyar állampolgárok a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén.

PestiSracok facebook image

Mindhárom ország polgárai jártak már az űrben, először az 1970-es és 1980-as években, orosz Szojuz-missziók keretében. Mint ismert, eredetileg június 10-én, kedden tervezte a NASA a Falcon 9 űrhajó Axiom Space Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajójának felbocsátását a NASA Kennedy Űrközpontjában található 39A (LC-39A) indítóállomásról a Nemzetközi Űrállomásra.

Hétfőn kora reggel azonban bejelentették, hogy szerdára tolódik az indítás, várhatóan magyar idő szerint délután kettő órakor. Tartalék időpontnak pedig június 12-e, csütörtököt jelölték ki.

Jelen állás szerint azonban ennél is többet kell várni arra, hogy Farkas Bertalan után újabb magyar űrhajósa legyen Magyarországnak.

A Világgazdaság korábban megírta, hogy negyvenöt év után újra magyar űrhajós indul a világűrbe: Kapu Tibor 2025. június 10-én kedden startolt volna a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX Crew Dragon fedélzetén. Kapu Tibor három társával együtt tizennégy napot tölt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol közel 60 tudományos kísérletet végeznek, ezek közül mintegy 30 magyar vonatkozású.

A mostani lenne az amerikai Axiom Space vállalat negyedik kereskedelmi űrrepülési missziója, amelyet a texasi Houstonban található székhelyű vállalat a NASA és a SpaceX együttműködésével valósít meg. A vállalat 2022-ben szervezte meg az első magánmissziót az ISS-re, amelyet 2023-ban és 2024-ben továbbiak követtek.

Forrás: Világgazdaság

Kiemelt kép: Kapu Tibor. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.