Pesti Srácok

Halállistára került Woody Allen

Halállistára került Woody Allen

Mivel az Egyesült Államokban született, így az első náci államot megúszta Woody Allen. De örökké nem menekülhet a zsidó, mert az új náci állam, nevezetesen Ukrajna azért csak felrakta a rendezőt egy halállistára. Végülis, szégyellje magát, oroszokkal beszélgetett!

Ilyen burkolt zsidózást már rég hallottunk! Azaz nem. Az ukránok már egy ideje ráálltak a Harmadik Birodalom hagyományainak felelevenítésére. Van ott minden: fajelmélet, sovinizmus és még halállista is. Erre a halállistára most felkerült Woody Allen is, mert elkövette azt a hatalmas bűnt, hogy oroszokkal beszélgetett.

Halállistára került az amerikai filmrendező
Halállistára került az amerikai filmrendező

A 89 éves filmrendező azt a hatalmas ukránellenes cselekedetet hajtotta ugyanis végre vasárnap, hogy egy videókonferencián jelent meg a Moszkvai Nemzetközi Filmhéten, ahol karrierjéről és Oroszországgal való kapcsolatairól beszélt. Az ukrán külügyminisztérium egyből ki is akadt és nemzetellenesnek nyilvánította az öreget.

Aztán feltették a halállistára

A Mirotvorec nevű oldalról már sokat cikkeztünk mi is. Ez az az ukrán oldal, ahová az ország "ellenségeit" helyezik fel. Tudniillik olyanokat, akik nem csak veretes rózsaszín prózában beszélnek Kijev hőstetteiről, hanem esetenként elmondják, hogy mégis hogyan működik valójában a terrorállam.

A halállistán szerepel Orbán Viktor, Szijjártó Péter, de olyan veszélyes elemek is, mint egy 14 éves donyecki kislány, vagy több tucat kárpátaljai magyar, akik annyit vétettek, hogy felvették a magyar állampolgárságot. És most az öreg Woody is. 

Meg kell jegyezni, hogy Bandera most biztosan csettint egyet a pokolban: annak idején neki nem sikerült olyan mélyen benyalni a náciknak, mint amennyire a mostani ukrán vezetésnek sikerült, ugyanis a Mirotvorecet tudvalevőleg az ukrán belügyminisztérium gründolja. Igen, államilag támogatott terror. Miért is lepődünk meg, hiszen Ukrajnáról van szó.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.