Pesti Srácok

Közpénzből épül Hamász-párti óriásmecset New Yorkban

 Közpénzből épül Hamász-párti óriásmecset New Yorkban

Az amerikai adófizetők pénzéből finanszíroznak egy hatalmas mecsetet New Yorkban, amelynek vezetői a Hamász október 7-i vérengzése után a „győzelmet” ünnepelték.

Egyre nagyobb felháborodást vált ki a Bronx Muslim Center, amely 1 millió dollár szövetségi támogatást kapott New York állam legnagyobb mecsetének felépítésére, írja a NeoKhon. A közpénzből épülő New York-i megamecset a Muszlim Testvériséghez és Hamászhoz köthető.

A közpénzből épülő mecset  imámjának Facebook-oldala
Fotó: FB

A négyemeletes, 32 ezer négyzetméteres épület egy hagyományosan olasz-amerikai lakónegyedben, Morris Parkban épül, ahol a helyiek attól tartanak, hogy a közösség arculata végleg megváltozik.

A támogatást – az egyébként Izrael-párti – Ritchie Torres demokrata képviselő segített közvetíteni, aki szerint a beruházás a „vallásszabadság gyakorlását” szolgálja, valamint „szociális szolgáltatásokat bővít” a helyi muszlim közösség számára.

Csakhogy a szövetségi szabályozás egyértelműen tiltja vallási intézmények közvetlen finanszírozását.

 

A központot a Muslim American Society (MAS) működteti, amelyet az FBI és amerikai ügyészek dokumentumai a Muszlim Testvériség amerikai ágazataként azonosítottak. A szervezetet korábban összefüggésbe hozták szélsőséges iszlamista propaganda terjesztésével, többek között olyan videókkal, ahol gyerekek erőszakos jelszavakat skandálnak, és vértanúságra buzdítják őket.

A New York-i rendőrség hírszerzési jelentései szerint a Bronx Muslim Centerhez több, Hamászhoz köthető személy is kapcsolódik.

Közpénzből épül a Hamásznak?

Különösen aggasztó, hogy a központ egyik vezetője, Hamud Alsilwi imám nyíltan dicsérte a Hamász alapítóját, Ahmad Yassint, amiért – szavai szerint – „álmatlan éjszakákat okozott a zsidóknak”. Emellett nyilvánosan támogatta a házasságtörők megkövezését, és a gázai háború kitörése óta lázító üzeneteket tett közzé, amelyekben „dzsihádra” szólította fel a muszlimokat, és azzal dicsekedett, hogy

„rettegésben tartják a Nyugatot”.

A mecset 1,5 millió dolláros adománygyűjtési célt tűzött ki, ám eddig kevesebb mint 500 ezer dollár folyt be. Így a szövetségi támogatás vált a projekt legfőbb finanszírozási forrásává.

Ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai adófizetők pénze fedezi egy, a Hamászhoz köthető közösség bővítését.

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?