Pesti Srácok

Máris kiadta a kilövési engedélyt a brüsszeli elit Ursulára?

Máris kiadta a kilövési engedélyt a brüsszeli elit Ursulára?
Fotó: José Manuel Vidal

Nyilván üzenetértéke is van, ha a brüsszeli propagandaportál Politico arról közöl cikket, hogy egy felmérés szerint tízből hat európai úgy látja, távoznie kellene az Európai Bizottság elnökének. A kutatás kifejezetten a megalázóan előnytelen, USA-val kötött kereskedelmi megállapodás társadalmi visszhangjaira kérdezett rá, belebegtetve Ursula von der Leyen lemondás ának kérdését. Mint a Politico kiemeli, az európaiak háromnegyede úgy gondolja, a Bizottság elnöke nem védte meg az Unió érdekeiket, és emiatt a felük „megalázottnak” érzi magát.

Az egy nappal Ursula von der Leyen kvázi tíz hónapot felölelő első helyzetértékelő beszéde előtt megszellőztetett felmérés alapján, a megkérdezettek 39 százaléka „határozottan támogatta” Ursula von der Leyen lemondását, míg 21 százaléka „meglehetősen”, és mindössze 8 százalékuk ellenezte azt. A felmérés szerint a válaszadók 52 százaléka mondta azt, hogy „megalázottnak” érzi magát a kereskedelmi megállapodás miatt, különösen a franciák (65 százalék) és a spanyolok (56 százalék).

ursula von der leyen lemondás
Az európaiak többsége szerint indokolt lenne Ursula von der Leyen lemondása; fotó: Guillaume Horcajuelo

Mint fent utaltunk is rá, a megkérdezettek csupán 19 százaléka érzékelte úgy, hogy Ursula von der Leyen képes volt megvédeni Európa érdekeit Donald Trump fenyegetéseivel szemben. További 77 százalék szerint a kereskedelmi megállapodás elsősorban az amerikai gazdaságnak kedvez, és 42 százalék szerint az európai vállalatokat fogja a leginkább sújtani.

Az Eurobazooka felmérést a Cluster17 végezte augusztus vége és szeptember eleje között öt nagyobb tagállamban – Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Lengyelországban –, amelyek összesen az EU lakosságának több mint 60 százalékát képviselik. A közvélemény-kutatásban országonként körülbelül 1000 embert kérdeztek meg.

Megvan az újabb politikai bunkósbot, de nem érdek Ursula von der Leyen lemondása

A kávét kikérve és kényelmesen hátradőlve érdekes megfigyelnünk milyen erőteljes nyomás alá helyezik egyik meghatározó beszéde előtt Ursula von der Leyent. Ebben látványosan élen jár a Politico, amely bár a brüsszeli technokraták házilapja, oldalain előszeretettel üzengetnek az Európai Bizottság elnökének a progresszív erők, ha épp valamiért zsarolják. A korábbi eseteket most nem felidézve csak a napokban érkezett újabb fenyegetés a baloldal részéről a Politico-n keresztül, és éppen a kereskedelmi megállapodás miatt. Az említett üzenetben a legnagyobb baloldali frakció, az S&D fenyegette meg ursula von der Leyent, hogy nem lesznek partnerek a keresdekelmi megállpodás betartásához szükséges változtatások elfogadásában. Úgy tűnik, a Pfizer-botrány mellett a kereskedelmi megállapodás lesz a másik politikai bunkósbot, amellyel Ursula császárnői kobakját kényeztetik majd. A brüsszeli baloldal természetesen nem érdekelt Ursula von der Leyen megbuktatásában, hiszen önállóan nem tudnának a posztjára alkalmas jelöltet állítani. Az Európai Bizottság sakkbantartása sokkal kényelmesebb és előnyösebb a számukra, hiszen így egyrészt programjaikat is át tudják erőltetni az Európai Bizottságn, másrészt az elcsitításuk érdekében Ursula pozíciókkal és egyéb támogatásokkal halomzza el őket.

A botrányos költségvetési tervre valamiért nem haraptak rá az Európaiak

Külön érdekesség, hogy nem ez az első, a közelmúltban megjelent olyan felmérések közül, amelyek rákérdeztek Ursula von der Leyen vitatható döntéseire. Az EuroBarométer például több kérdést is szentelt az unió következő költségvetési tervezetének, amely bármennyi botrányos elemet tartalmaz – újabb több ezer brüsszeli bürokrata felvétele, a gazdáknak járó támogatások megcsonkítása, Ukrajna felpénzelése - mégsem érte el kellően az uniós polgárok ingerküszöbét, legalábbis nem annyira, mint a kereskedelmi megállapodás.

Mindenesetre, ez az új felmérés okozhat egy álmatlan északát Ursula von der Leyennek, akit a Politico éppen nagy beszéde előtt szúrt hátba a kellemetlen felmérés bemutatásával.

 

Ajánljuk még

Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 17.
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg.