Pesti Srácok

Múló életösztön - Holland önkormányzatokat bírságoltak meg, mert odafigyeltek az ott élő muszlim közösségekre

Múló életösztön - Holland önkormányzatokat bírságoltak meg, mert odafigyeltek az ott élő muszlim közösségekre
Fotó: MTI/EPA

A holland adatvédelmi hivatal (AP) összesen 250 ezer eurós bírsággal sújtott tíz hollandiai önkormányzatot, amiért jogellenesen, a muszlim közösségek tudta nélkül gyűjtöttek azokról adatokat és figyelték meg a tevékenységüket.

A Dutch News nevű, angol nyelvű holland hírportál által csütörtökön ismertetett határozat szerint az érintett önkormányzatok – Delft, Ede, Eindhoven, Haarlemmermeer, Hilversum, Huizen, Gooise Meren, Tilburg, Veenendaal és Zoetermeer – tisztviselői a területükön élő muszlim közösségekhez tartozók politikai nézeteire vonatkozó, valamint vallásosságukkal kapcsolatos információkat gyűjtöttek, ami a holland adatvédelmi szabályok megsértését jelenti. Az adatok egy részét megosztották a holland terrorelhárító ügynökséggel (NCTV) és a szociális ügyekért felelős minisztériummal is.

Az önkormányzatok az emberek tudta nélkül vizsgálódtak, a készült jelentések pedig érzékeny információkat tartalmaznak a vallásosságukról, valamint egyéb személyes adatokat róluk és családjaikról - mondta Aleid Wolfsen, a holland adatvédelmi hivatal elnöke.

Az önkormányzatoknak semmilyen alapjuk nem volt arra, hogy rendelkezzenek ezekkel az információkkal. Ezeknek az embereknek megsértették a magánéletét, ami kihatott a helyi hatóságokba vetett bizalmukra 

– fogalmazott Wolfsen.

Mint a Dutch News emlékeztetett, a holland kormány és a nemzeti terrorelhárító ügynökség az Európában 2015 és 2016 folyamán elkövetett terrortámadásokat követően felszólította a helyi hatóságokat, hogy tegyenek többet a radikalizálódás elleni küzdelem érdekében, és akadályozzák meg, hogy a fiatalok csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A tíz megbírságolt önkormányzat azonban elismerte, hogy túl messzire mentek a vizsgálódásban, amikor adatokat gyűjtöttek a családi kapcsolatokról és a mecset tisztviselői közötti feszültségről. Egyesekről részletes személyes akták készültek.

Az adatvédelmi hivatal szerint a bírságot a jogsértések súlyossága alapján állapították meg, beleértve olyan enyhítő tényezőket is, mint például az adatgyűjtés viszonylag rövid időszaka, valamint a terrortámadásokat követő politikai nyomás.

A helyi önkormányzatok tevékenysége ártott az érintett közösségekkel ápolt kapcsolataiknak – mondta Wolfsen, aki hozzátette: az illetékesek azonban felismerték, hogy tévedtek, és mára hidakat próbálnak építeni. Az önkormányzatok nem voltak kellően tisztában a szerepükkel és a felelősségükkel. Elismerték, hogy megszegték a törvényt, és készek fizetni érte – tette hozzá a holland adatvédelmi hivatal vezetője a hírportál beszámolója szerint.

Szóval, mára hidakat próbálnak építeni. Az Iszlám Állammal. Nyújtsunk segítő kezet a tömeggyilkosoknak, lehet, hogy nem ők tehetnek a saját sorsukról! Legyünk velük toleránsak, lehet, hogy csak jót akarnak! Nem tudhatjuk, amíg nem próbáltuk ki. És akkor tegyük fel a fölösleges kérdést: hogy hülyülhetett el ennyire az egykor kőkemény, gyarmattartó Nyugat? Igen, a minden ízében konzumidióta jóeNberkedés, a libsizmus összes, az emberi léttől idegen gennye ide vezetett. Ha ezen az úton menetelnek tovább, a rotterdami kikötőt hamarosan a szomáliai kalózuk igazgatják majd. Talán még van a hollandok között olyan, akikben maradt némi természetes életösztön. Szívesen látjuk őket Magyarországon. Itt béke van, és ha a magyarokon múlik, az is lesz. (Cs.T.)

 

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.