Szorgos munkavállalók helyett az AI lapátolja ezentúl a CGI-t a Marvelnél

Az AI Hollywoodba meg, és elvette a munkát. A világtörténelem legnagyobb, talán csak a gyarmatosítók fosztogatásaihoz mérhető rablásként fogunk emlékezni a kreatív ipar AI általi kiváltására. A Disney-nél több mint 1000 embert rúgtak most ki, mondván, felesleges a munkájuk, azt az AI is elvégzi.
Érdekes, mi több, különös, hogy pont azok kerülnek első körben lapátra az AI uralomra jutása során, akik védettnek hitték magukat: a kreatív szakemberek. A Disney elég hamar rájött, hogy tömegcikkeket robotok is tudnak gyártani, a filmjei meg hiába tűnnek (néha) ötletesnek, tulajdonképpen eddig sem pionírként törték az utat a mozgóképes univerzumban. Az viszont tény, hogy az AI sem fedez fel semmit, csak eminens tanulóként újrahasznosítja azt, amit korábban élő és lélegző művészek és szorgos iparosok előállítottak.
Ha Kaliforniába jössz, az AI elveszi a munkádat! Kellett volna egy jó plakátkampány!
A Disney-nél nemcsak az alsó polcokon takarítottak, hanem egész osztályokat számolnak fel. Például a vizuális fejlesztési részleg legtöbb dolgozója mellett az igazgatót, Andy Parkot is elküldték, mert az ő munkájára sincs szükség a továbbiakban. Az AI is lesz annyira kreatív, mint Park, ráadásul nem eszik, nem alszik és eldöcög napelemről is.
Alig hittem el, hogy a Disney lapátra tette azt a művészt, aki életre keltette a Marvel Univerzumot: a zsenit és azokat az embereket, akik kitalálták és megalkották ezeket a karaktereket, most pedig az MI-vel fogják helyettesíteni őket. Az MI-vel, ami az ő dizájnjaikat és alkotásaikat fogja felhasználni ahhoz, hogy ezekből különféle változatokat gyártson. (...) Ezek emberek művei, nem szabadna, hogy a techóriások ellopják tőlük azért, hogy a robotjaikkal reprodukálják a munkájukat.
– állt ki az elbocsátott kollégák mellett a MCU egyik futottak még sztárja, Evangeline Lilly, aki várhatóan a következő körben kerül leépítésre. Igaz, ő nem végkielégítéssel, hiszen az arcmásának továbbra is jogtulajdonosa marad, amivel majd az AI filmeket készít.
Ahogyan majd nekünk is jut majd egy kis morzsa, amiért ezt az cikket pár év (hónap, nap?) múlva az AI írja meg a mi stílusunkban. Vagy nem.







