Pesti Srácok

Vincze Loránt: az EU lényegében ezt üzente az őshonos kisebbségeknek - állati jogok igen, emberi jogok nem

Vincze Loránt: az EU lényegében ezt üzente az őshonos kisebbségeknek - állati jogok igen, emberi jogok nem

A konfliktus alapvető forrása, hogy az európai politikai elit uniformizáló kultúrforradalmába nem férnek bele a nyelvüket és kulturájukat ápolni akaró őshonos nemzeti kisebbségek – többek között erről beszélt Vincze Loránt, RMDSZ-es EP-képviselő a Sátoraljaújhelyen megrendezett pót-Tusványoson, a Restart/Revival-on. Mint kifejtette, az európai őshonos kisebbségek nem tehetik meg, hogy a Black Lives Matter mozgalom mintájára erőszakos cselekedetekkel hívják fel magukra a figyelmet; ellenben, amikor a törvényes utat végigjárva letették a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést, az Európai Bizottság egyszerűen lesöpörte azt az asztaláról. Vincze Loránt megjegyezte, hogy az állatok jogait védő polgári kezdeményezést a legnagyobb egyetértésben és gyorsasággal fogadta el az Európai Parlament, amellyel az EU lényegében azt üzente: állati jogok igen, emberi, kisebbségi jogok nem.

Vincze Loránt előadásában arról beszélt, hogy Európában történik valami, amelybe az őshonos nemzeti kisebbségeket is megpróbálják „beterelni”. Mint fogalmazott, ez nevezhető egyfajta „uniformizáló kultúrforradalomnak”,

Hozzétette:

PestiSracok facebook image

Úgy vélte, a nemzetek fölötti társadalom nyugat-európai trendje mindent elsöpörni látszik.

Négy láb jó, két láb rossz...

A FUEN elnöke arról is beszélt, hogy az amerikai Black Lives Matter mozgalom kapcsán kirobbant konfliktus, a megmozdulások elindítottak egy trendet. Ugyanakkor az őshonos nemzeti kisebbségek ilyen konfliktusokat nem akarnak indítani, nem akarják, hogy emiatt forduljon feléjük a figyelem Európában. Vincze Loránt kifejtette, hogy az őshonos kisebbségek a törvényes utat választották, amikor a nehézségek ellenére a Minority SafePack kezdeményezéséhez összegyűjtötték a megfelelő számú aláírást, és ezzel akartak az unió tárgyalóasztalához ülni. Mint ismert, az Európai Bizottság egy mozdulattal söpörte le az asztalról a kezdeményezést, mondván, ezzel a témával felesleges foglalkozni, hiszen biztosítottak az őshonos kisebbségek jogai. Vincze Loránt hangsúlyozta: ezzel az Európai Bizottság gyakorlatilag becsapta a saját polgárait, azt a mintegy 50 millió állampolgárt, aki valamilyen őshonos kisebbséghez tartozik. A FUEN elnöke megjegyezte: ezzel párhuzamosan az állatok jogait védő polgári kezdeményezést a legnagyobb egyetértésben és gyorsasággal fogadta el az Európai Parlament. Hozzátette, hogy ezzel az EU azt üzente:

A félresöprés ellenére is jelentős hatása volt a Minority SafePacknek

Vincze Loránt ugyanakkor kitért arra: az elutasítás dacára eredményeket is fel tud mutatni a kezdeményezés, kezdve azzal, hogy Európában sikerült felépíteni az őshonos kisebbségek iránti szolidarítást, emellett mégiscsak letettek az asztalra egy olyan jogi eszközt, amelyhez vissza lehet nyúlni. Szintén fontos eredménynek nevezte, hogy a Kárpát-medencében az európai kisebbségvédelmet nemzetpolitikai céllá tették, és ebben Magyarország az élen járt. Nem várt hatásként ráadásul a többségi nemzetek is a kisebbségek mögé sorakoztak; a német, holland, olasz parlament kezdeményezést támogató döntései is erre utalnak.

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.