Sorra érkeznek a hírek a Horváth Csaba vezette Zugló háza tájáról, amelyek korántsem arról árulkodnak, hogy a főváros egyik legsokszínűbb kerülete jó kezekben lenne. A testületi üléseken ellenzéki képviselők sértődnek meg, majd vonulnak ki a teremből, az önkormányzatra bízott közutakon virágágyás méretű kátyúk leselkednek, miközben Hadházy Ákos, a térség megválasztott országgyűlési képviselője országjárással, WC-vadászattal és az önpromójával foglalkozik. Mindezt Zugló kárára.
Botrányos közvécék, kátyús utak és baloldali belharctól hangos testületi ülések – ilyen és ezekhez hasonló hírek érkeznek Zuglóból, elvonva a figyelmet a fantasztikus Liget-projektről, az azon belül felépített Néprajzi Múzeumról vagy éppen a baloldal által ekézett Magyar Zene Házáról. Borbély Ádám, a térség fideszes választókerületi elnöke több ízben számolt már be arról, miképp fosztja ki és hanyagolja a Horváth Csaba vezette önkormányzat a kerületet. Éppen úgy, mint Hadházy Ákos, aki az országot járja, miközben Zuglóba néha napján betéved és egy padra leülve beszélget pár szimpatizánsával.
Megújult utak a kormány támogatásából
Zugló helyzete nincs teljesen elveszve, a baloldal által sokszor hazudott kivéreztetés ellenére ugyanis a kormány a baloldali önkormányzatoknak is nyújt segítséget. A Budapesti Útépítési Program keretében Zugló eddig közel 285 millió forint állami támogatást kapott ahhoz, hogy számos út és parkolóhely épülhessen a kerületben. A tény, hogy Zugló „csak” útépítésre ennyi állami pénzt kap, érdekes annak fényében, hogy Horváth Csaba nemrégiben még az önkormányzatok kivéreztetéséről beszélt a nagy nyilvánosság előtt. A kormányzati projektből egyelőre kimaradt utak azonban korántsem ilyen szerencsések. Hiába fogadta el például még 2019-ben a Tarlós István vezette testület a zuglói útfelújításokat, Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés nevében 2020. május 27-én úgy döntött, hogy kikerül a tervekből és csúszik a két forgalmas útszakasz, a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út felújítása is. Az önkormányzat által fenntartott utak jó része továbbra is súlyosan rossz állapotban van. Borbély Ádám, a kerület fideszes választókerületi elnöke legutóbbi posztjában ezekre a botrányos utakra igyekezett felhívni a figyelmet. A politikus a XIV. kerületi Laky Adolf utca egyik kerékgyilkos kátyújába ültetett el egy piros szegfűt, kiemelve azt, hogy mennyit romlott az utak állapota az elmúlt években.
Karácsony Gergely és Horváth Csaba polgármestersége alatt a kerületi utak állapota jelentősen leromlott, ennek következtében egyre több a kátyú. A baloldali kerületvezetés azonban inkább magára költi a pénzt, továbbra is kifizetőhelyként használja Zuglót
– fogalmaz Facebook-posztjában Borbély Ádám.
Zugló napjainkban: baloldali belháború és a kifizetőhely tortaszeletei
De mi történik akkor az önkormányzatban, ha a lakosok érdekeivel láthatóan nem foglalkozik a polgármester? A választ tipikus baloldali: marakodás a koncon. A legutóbbi testületi ülésen például a napirend elfogadását követően faképnél hagyta a DK és a Momentum Horváth Csaba polgármestert, vége is szakadt az önkormányzati összefogásnak. Horváth Csaba polgármester ugyanis nagyon ragaszkodik a kerületi vagyonkezelőbe szánt emberéhez, a DK és a Momentum azonban ebben nem támogatják őt. Horváth a múlt heti teljes testületi ülés napirendjét módosította, és közölte: még több embert kell meghallgatni a vagyonkezelő élére. Módosítójuk egyszerű lesöprése miatt viszont a DK és a Momentum képviselői kivonultak a keddi ülésről. Az akcióra Horváth Csaba Facebookon úgy reagált, „nem megsértődni kell, hanem dolgozni”, majd kifejtette: az erőszakpolitizálást a két párt összekeveri a koalíciós politizálással. A helyi DK nem maradt adós a válasszal: ebben azt írták, „Horváth Csaba ma ismételten bebizonyította, hogy a zuglói emberek érdeke helyett a már nem közszereplő Tóth Csaba érdeke a fontosabb. Reméljük, hogy ezzel a lépésével nem a zuglói koalíció felbontása a célja.” A történet tehát világos, mint a nap. A koncon marakodik a DK, a Momentum és szocialisták is, miközben a kerületet hagyják parlagon. Borbély szerint a baloldal ezzel a tettével újra bebizonyította, hogy csak a konc számít, és még egy kerületet sem tudnak felelősséggel vezetni.
A most elmaradt határozatok váratnak magukra, talán ha majd új gazdája lesz a tortaszeleteknek
– fogalmazott a fideszes politikus.
Képviselet nélkül maradt kerület és a WC-vadász Hadházy Ákos
Miközben az önkormányzat berkein belül baloldali belharc dúl, a kerület megválasztott országgyűlési képviselője az országot járja, szelfijeivel vizuálisan szennyezi a közösségi médiát és különféle WC-k állapotát „ellenőrzi”. Hadházy Ákos a mai napig nem tette le képviselői esküjét sem, így még a látszatra sem ad, hogy bármennyire is képviselné a zuglói lakosok érdekeit. A mára már függetlenné lett politikus néha napján ellátogat kerületébe, ahol egy padra leülve beszélget néhány követőjével. Számára ez jelenti az emberek képviseletét.
Érdekes összefüggés, hogy Hadházy legutóbbi „közmeghallgatását” abban a Pillangó parkban tartotta, amit még Karácsony Gergely újítatott fel 2019-ben 700 millió forintból, ám bár a területen a játszóterek közelében konténer WC és rendészeti konténer is kihelyezésre került, azonban a WC sohasem üzemelt, a rendészek sem érkeztek meg, üres torzóként meredezik a két konténer.
Eleinte legalább volt egy kiírás, miszerint „az illemhely jelenleg nem üzemel. Az épület üzembe helyezéséig szíves türelmüket kérjük”. Mára már ez a figyelmeztetés is lekerült az ajtóról, csak a pénzérmés automata tátja balekokra várva éhesen a száját. A bedobott pénzérméket ugyanis nem adja vissza
– hívja fel a figyelmünket a csőbe húzásra Borbély Ádám. A Pillangó parkban található WC azonban közel sem az egyetlen használhatatlan illemhely, amit az önkormányzat tart fenn a lakosok számára. Az 5,5 milliárdból gazdálkodó kerületi Vagyonkezelő épületének földszintjén leszerelt piszoárokkal, hibás kézszárítóval húgyszagú mosdót biztosít a kerületi lakosok számára. Úgy tűnik tehát, hogy Hadházy Ákosnak inkább a saját háza táján kellene söprögetnie ahelyett, hogy az országot járja. Hiszen lenne mit sepregetni. Ez azonban elmarad.
Zugló számára tehát úgy tűnik, az egyetlen reményt a kormány jelenti. A baloldal ugyanis a koncon veszekszik, az Országgyűlésben nincs képviseletük, Hadházy pedig minden mással foglalkozik a sajátjai helyett. A kormányzat azonban ott próbál segíteni, ahol tud. A Liget Budapest Projekt keretében megújult Városliget, azon belül a Néprajzi Múzeum újabb ékkövei lettek a kerületnek, azonban, ha a városrész többi része élhetetlen az alkalmatlan vezetés miatt, az elveszi a figyelmet az arra méltó projektek elől.
Forrás: Hír TV, 168 Óra, PestiSrácok; Kiemelt kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS