
Biztonságban visszatért a Földre három kínai űrhajós a Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomásról – jelentette a kínai hivatalos média vasárnap.
A Sencsou-15 űrhajó rézszínű kapszulája az ország északi részén, Belső-Mongóliában szállt le – számolt be a Hszinhua hírügynökség. Fej Dzsun-long, Teng Csing-ming és Csang Lü jó fizikai állapotban szállt ki az űrhajóból. A hírportál, teljes sikernek minősítette a küldetést. Az állami média által sugárzott képeken fehér overallba öltözött orvosok kék takarókba burkolták az űrhajósokat. A trió hat hónapot töltött a Tienkung űrállomás fedélzetén, ahol űrsétákat és különböző kísérleteket végeztek.
A múlt héten Kína három új űrhajóst – Kuj Haj-csaot, az első civilt a kínai űrhajózás történetében, valamint Csing Haj-penget és Csu Jang-csut, a hadsereg két tagját – indított az űrállomásra a Sencsu-16 űrhajóval. Kína már több évtized óta eurómilliárdokat fektet űrprogramjába. Az űrállomás megépítésére és saját űrexpedícióinak elindítására részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be Kínát a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba. Űrprogramjának kezdete óta Peking több mint ezer tudományos kutatást végzett el az űrben, köztük olyan vizsgálatokat is, mint a növények alkalmazkodása az űrbéli körülményekhez, vagy hogy miként viselkednek a folyadékok a mikrogravitációban. Az ázsiai ország, amely 2003-ban küldte első űrhajósát az űrbe, azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski
Ungarn über alles !
2023-06-04 at 15:30
tőlem-felőle maradhattak volna még – vannak idelent elegen
2 ÉNAKI
2023-06-04 at 14:29
Hajrá Kína! Az Usát a guta ütögeti.Ez fáj,ugye,de a saját erejükből jutottak ide.Dolgos nemzet,óriási feljlődést mutat.
Orientál
2023-06-04 at 13:45
Gratulálok és hajrá Kína.
Géza Kékazég
2023-06-04 at 13:20
Biztos A+++ -os amerikai hűtőszekrényekből szedték ki a szükséges csipeket. 🙂
na4
2023-06-04 at 12:53
? Kínát már nem tudják megállítani.