Pesti Srácok

Köszönjük, bajnok! – Visszavonult Bácsi Péter, a tavalyi budapesti világbajnokság aranyérmese

Köszönjük, bajnok! – Visszavonult Bácsi Péter, a tavalyi budapesti világbajnokság aranyérmese

Hazájában, Budapesten nyert világbajnokságot tavaly, és ezzel megkoronázta a pályafutását. Szerdán bejelentette visszavonulását Bácsi Péter, a Ferencváros és a magyar birkózás klasszisa. A harminchat éves sportoló kétszer nyert vb-t és Eb-t, de az olimpián a hatalmas eredmény sajnos nem sikerült. Bár 2008-ban, 2012-ben és négy évvel később is esélyes volt, Pekingben és Rióban ötödik lett, Londonban pedig az első meccsén térdsérülést szenvedett. Hatalmas bajnok így is, de éppen ezért volt nehéz meghoznia a döntést.

Hivatalosan bejelentette visszavonulását Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó. A karrierje során két vb- és két Eb-címet szerzett kötöttfogású sportoló a tavalyi budapesti világbajnokság egyetlen magyar aranyérmese volt, s azóta nagyobb versenyen nem lépett szőnyegre, ám visszavonulásáról – melyről szerdán a közmédiának beszélt először – csak most döntött. „Elég fura helyzet ez most, de már régóta érett bennem ez a gondolat” – nyilatkozta a Ferencváros birkózója, hozzátéve, hogy tulajdonképpen már a tavalyi vb után felmerült benne a távozás gondolata, ám a siker erőt adott neki, a tokiói olimpia pedig vonzotta.

Bácsinak bevallása szerint az utóbbi években egyre nehezebb volt egy-egy felkészülést megkezdenie, a mostani évben pedig már „mindene fájt” az edzéseken, a meccseken. Az olimpiai szereplés kivívásához ráadásul súlycsoportot kellett volna váltania, úgy, hogy a magyar mezőny éppen a 87 és a 77 kilóban nagyon erős, a kvalifikációs rendszer pedig minden korábbinál nehezebb. Így be kellett látnia, hogy itt az ideje sportolói pályafutása lezárásának.

A 36 éves birkózó rendkívül sikeres karriert tudhat maga mögött: 2014-ben (80 kg) és 2018-ban (82 kg) nyert világbajnokságot, 2008-ban (74 kg) és 2014-ben (80 kg) pedig kontinensbajnokságot. Emellett 2011-ben ezüst-, egy évvel korábban (mindkettő 74 kg) pedig bronzérmes volt az Eb-n. Pályafutása során három olimpián szerepelt: 2008-ban, Pekingben és 2016-ban, Rio de Janeiróban egyformán ötödik lett, éppen lecsúszva az éremről, míg 2012-ben, Londonban első meccsén térdsérülést szenvedett. „Az olimpia azért nagy hiányérzet bennem. Még ha nem is azt mondom, hogy arany, de egy érem mindenképpen benne volt a pályafutásomban. Ezért is volt nagyon nehéz a mostani döntés” – mondta Bácsi, aki július elsejétől a magyar szövetség szakmai igazgatójaként dolgozik.

PestiSracok facebook image

Hallgassuk a végén ezt az ünnepet:

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.