
A korábbi államtitkár nem ért egyet a miniszter azon kijelentésével, miszerint a budapesti vasúti hálózat fejlesztése „presztízsberuházás”, helyette vidéken kell fejleszteni. Vitézy Dávid, korábbi közlekedésért felelős államtitkár a Facebook-oldalán reagált a Mandiner Lázár Jánossal készített interjújára.
Tévedés ne essék, szeretnénk az itt élők életét is megkönnyíteni, például a hévvonalak fejlesztésével vagy azzal, hogy még a saját polgármestereik populizmusától is igyekszem megvédeni a déli körvasút projektjét, de az európai biztonságpolitikai, energiapiaci és gazdasági folyamatokat látva nekik is be kell látniuk, nem most van itt az ideje annak, hogy Duna alatti alagúttal kössük össze a Nyugati és a Déli pályaudvart
– fejtette ki Lázár János az interjúban a budapesti tervek kapcsán. Vitézy ezzel szemben kifejtette a Facebook-oldalán, hogy
bár óriási versenyben, számos más uniós tagállam pályázatát megelőzve közvetlen, azaz nem eleve az országnak járó európai uniós forrást nyertünk el a továbbtervezésre, sajnos a támogatási szerződést a közlekedési tárca jelenlegi vezetése nyilvános magyarázat nélkül felmondta és a forrást visszaadta, a pénz így más uniós országok közlekedési projektjeit finanszírozza majd, ha jól hallani, a Balti-államok fővárosait összekötő új vasútvonal kapja meg.
Az interjú kapcsán Vitézy hozzátette: bízik abban, hogy „mielőbb sikerül ezen a mesterséges főváros-vidék szembeállításon túllépni, mivel a vasúti hálózat fejlesztése ilyen logikán egész egyszerűen nem tud eredményes lenni”.
Érdekes módon az autópályák kapcsán ezt minden döntéshozó érti is. […] Ugyanez a helyzet vasúton is Magyarország és a vasúti hálózat történetének és szerkezetének köszönhetően
– írta Vitézy Dávid.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Kovács Attila
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-27 at 05:50
Igaza van a Lázárnak! Ha nem kell a “presztízsberuházás” ami könnyítené a fővárosi bambafaszok életét, akkor vidéken kell fejleszteni! Bár mi mást! Nekünk nagyon jó egy “presztízsberuházás” is, ha megkönnyíti, kényelmesebbé teszi az életünket! Úgy is rajtunk mullik a választás végkimenetele! A főváros, csak egy kolonc, egy vízfej jelen pillanatban az ország nyakán! Ha jól tudom, minden itt említett fejlesztés ellen, vehemensen tiltakoztak a fővárosban lakók!
Theo
2023-03-27 at 00:27
Gondolom, hogy nekünk is hozzá kellett volna tenni sok pénzt, az EU nem az egészet fedezte volna.
Királytigris
2023-03-26 at 22:13
Dávid!
Nem lesz EU-s pénz, és nincs miből az ötletedet megvalósítani.
Károly
2023-03-26 at 20:52
Dávid többszörös válság sújtja nemcsak hazánkat ,te villantsd előbb a rengeteg milliárd forintot ,ja inkább az eu-s balliberális zöld vezetést győzzed meg hogy 5 országból mi azért megkaphatnánk már a helyreállítási milliárdok első részletét.
Miki
2023-03-26 at 19:44
Kit is érdekel,hogy mi történik a nagyfaluban?Vitézy kisfiú elmérte most a hosszakat,ez nem az ő szintje és tehet a maradék 8 millónak egy szívességet
Ungarn über alles !
2023-03-26 at 19:16
a bélsártenyészetet csak végállomási szinten szabad fejleszteni, az átmenő és teherforgalmat meg kell kímélni zs-kategóriás csőcseléktől !