Pesti Srácok

Volner János: Niedermüller milliárdos tételben játsza át külföldi befektetőknek az erzsébetvárosiak pénzét

Volner János: Niedermüller milliárdos tételben játsza át külföldi befektetőknek az erzsébetvárosiak pénzét

Niedermüller Péter, a VII. kerület baloldali polgármestere azért szüntet meg parkolóhelyeket, hogy külföldi befektetőknek játssza át az erzsébetvárosiak pénzét – jelentette ki a Volner Párt elnöke pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Volner János úgy vélekedett, hogy a parkolók felszámolásának elsődleges haszonélvezője egy,a kerületben parkolóházakat üzemeltető ausztrál cég, amelynek évente 1,5 milliárd forint bevétele származik ebből a tevékenységből.

– tette hozzá a politikus. Azt mondta, a polgármester több, mint 120 parkolóhelyet szüntetett meg Belső-Erzsébetvárosban, más parkolóhelyeket pedig a behajtás korlátozásával tett elérhetetlenné. Ugyanakkor a CARe Park elnevezésű ausztrál cég több parkolóházat üzemeltet a területen; ezek csupán 12 órás foglaltsággal számolva naponta 4,1 millió forintot, havonta 123 millió forintot, éves szinten pedig 1,476 milliárd forintos bevételt termelnek – fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus, aki a következő napokban újabb "leleplezéseket" ígért az ügyben.

Volner János kérdésre válaszolva közölte: nem kapott még választ a Gazdasági Versenyhivataltól a Volner Párt azon beadványára, amelyben kérte a főváros által kötött, a Lánchíd felújítására vonatkozó szerződés felülvizsgálatát. Szerinte Karácsony Gergely főpolgármester "pofátlanul hazudik", amikor azt állítja, hogy a korábbiakhoz képest 8 milliárd forinttal olcsóbb a híd felújítása, hiszen fehéren-feketén látszik, hogy 5 milliárd forinttal drágább.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.