
Rövid időn belül véget kell vetni a magyar államnak és az adófizetőknek milliárdos kárt okozó börtönbiznisznek, hiszen az emberek jogos elvárása, hogy a közpénzek ne olyan emberekhez vándoroljanak, akik súlyos bűncselekményeket követtek el – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára portálunknak beszélt arról is, hogy a bíróságokon sok esetben automatizmusként kezelik, hogy hamarabb kiengedik az erőszakos bűnelkövetőket, mint például a győri gyerekgyilkos, Szögi Lajos gyilkosai, vagy Sztojka Iván esetében. Az igazságügyi államtitkárt emellett a Fidesz és az Európai Néppárt jelenlegi viszonyáról, illetve a Szegedi Törvényszéket érintő gyanús esetekről is kérdeztük.
Rövid időn belül véget kell vetni a magyar államnak és az adófizetőknek milliárdos kárt okozó, egy évtizede zajló börtönbiznisznek – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hozzátette, hogy a börtönbiznisz megállításával kapcsolatban a legradikálisabb parlamenti javaslat arról szólna, hogy teljes egészében szükségtelen a magyar jogrendszerben egy ilyen intézményt fenntartani, azt azonban mindenképp szeretnék elérni, hogy ne csak minimális százaléknyi összeg jusson el az áldozatok hozzátartozóihoz és a sértettekhez. Az államtitkár szerint, fontos figyelembe venni azt a társadalmi elvárást, hogy az adófizetői pénzek ne olyan emberekhez vándoroljanak, akik súlyos bűncselekményeket követtek el, és ne is azokhoz az ellenzékhez, vagy éppen az álcivil szervezetekhez kötődő ügyvédekhez, akik képviselik őket ezekben az ügyekben.
Tomboló börtönbiznisz
Völner Pál rámutatott, hogy 2010-ig szinte senkinek nem jutott eszébe, hogy a börtönviszonyok miatt perelje a magyar államot, pedig előtte sem a szabályozás, sem a körülmények nem voltak mások, azonban a nemzeti-polgári oldal kormányra kerülése után, felismerték a kártérítési ügyekhez kapcsolódó pénzszerzési lehetőséget a Soros szervezetekkel együttműködő ügyvédi irodák. A miniszterhelyettes szerint, 2010 óta sok minden megváltozott: bővültek a börtönök, újak épülnek, javulnak az ellátás körülményei, munkalehetőséghez jutnak a rabok, de ennek ellenére sem csökken a kártérítési igények száma. Megjegyezte, eddig 12 ezer pert indítottak, és már a 10 milliárdot is eléri az az összeg, amit az államtól kipereltek. Jelenleg is 6-7 ezer ügy van folyamatban, ami azt jelenti, hogy az elítéltek negyven százaléka folyamatosan kárigényért nyújtja a kezét, pedig az államnak nem a bűnözők és segítőiknek a jólétére, hanem a gyermeket nevelőkre, a nyugdíjasokra, vagy éppen a kezdő vállalkozások támogatásra kell fordítania a pénzt – tette hozzá az államtitkár.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Korábban a Helsinki Bizottság megbízásából Strasbourgban a magyar államot perelő ügyvéd azzal dicsekszik a sajtóban, hogy neki négyszáz folyamatban lévő ügye van. Ebből is látszik, hogy ez egy hatalmas biznisz, amit néhány ügyvéd kihasznál, és toborozzák a rabokat a perekhez. Mindenképp szükséges a rendszer felülvizsgálata – jegyezte meg Völner Pál, aki a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének nyilatkozatára is reagált. Mint mondta, szerinte érthetetlen, hogy Bánáti János miért áll az egész ügyvédi szakmát lejárató, az államon élősködő, egyébként törpekisebbségben lévő jogászok oldalára ebben az ügyben, és a tényekkel szemben miért állítja azt, hogy a kártérítéseknek csak a töredéke jut a fogvatartottakhoz – hacsak nem ő is azt ismeri el azzal, hogy a pénz java a kollégáinál landol – mondta Völner Pál. A miniszterhelyettes beszélt portálunknak a feltételes szabadságra bocsátás tervezett szigorításáról is. Hangsúlyozta, hogy ez csak egy adható kedvezmény, ennek ellenére egyes bíróságokon ezt automatizmusként kezelik, több esetben hamarabb kiengedik a bűnözőket, ahogy ez a győri gyerekgyilkos, az azóta már a gyanú szerint újabb bűncselekményt elkövető Sztojka Iván, vagy Szögi Lajos gyilkosai esetében történt.
Fontos a szegedi ügyek kivizsgálása
Szerinte ezért kell egy új javaslatban azt megvizsgálni, hogy a kirívó bűncselekményeket elkövetőknél ne rendelkezzen a bíróság erről a kérdéskörről. Ez azokra a bűnelkövetőkre vonatkozna, akik szándékos emberölést követnek el, emberrablásban vesznek részt, vagy terrorizmus miatt állnak bíróság előtt. Az erőszakos bűncselekményeknél pedig lényegesen megszigorítanánk a feltételes szabadlábra kerülés lehetőségét, külön szakértői véleményeket kellene beszerezni, amelyek figyelembevétele nélkül nem dönthetne a bíróság. Ide tartozik, hogy a büntetésnek a prevenció is célja, azaz megvédeni a társadalmat ezektől a bűnelkövetőktől, de maga a javaslatcsomag tartalmaz olyan intézkedést is, amely az elkövetők visszailleszkedését segíti a társadalomba – mondta az államtitkár, akinek a véleményét a Szegedi Törvényszéken – portálunk által feltárt – összeférhetetlenségekről, gyanús esetekről is kérdeztük. Völner Pál nyomatékosította: a kormányzat és a bíróság külön hatalmi ág, azok belső viszonyait leginkább a jogalkotás révén tudja segíteni a kormány, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. Ezért várják az OBH intézkedéseit, hogy miben kell változtatni, az összeférhetetlenségi szabályokat hogyan lehet még egyértelműbbé tenni. Völner Pál szerint a bíróságok presztízse érdekében is fontos, hogy a felmerült ügyeket teljes mértékben kivizsgálják, és ha ezt követően megfelelő döntések és következmények lesznek, akkor Szegeden is helyreállhat a bíróság tekintélye.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Gyengülne a Néppárt a Fidesz távozásával
Az államtitkár a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával összefüggésben kérdésünkre elmondta, hogy a Néppártban sajnos erős bevándorláspárti liberális szárny is van, a magyar kormánypárt elég markáns álláspontot képvisel a migráció kérdésében, ami a Brüsszellel való konfliktus fő oka. Ha hajlandóak a Fidesz erőfeszítéseit értékelni és az Európai Néppárt kereszténydemokrata frakcióként tekint magára, akkor van értelme maradni, ám ha úgy állnak hozzá, hogy a szavazatunk ugyan kell, de csak bábnak tekintenek minket, akibe ráadásul mindenki belerúghat, ebből köszönjük, nem kérünk – utalt Völner Pál a Fidesz EPP-tagságával kapcsolatos hírekre. Azokat az ügyeket, amiket Brüsszelben a kormány fejére olvasnak, jogilag meg tudják védeni. De amikor politikai nyomásgyakorlásról van szó, mint például a kvótaügyben, akkor nem engedünk, hiszen mi mást vallunk, és másra hatalmaztak fel minket az emberek – emelte ki az államtitkár. Szerinte ugyanakkor a végtelenségig ezt a helyzetet nem lehet elhúzni, ám a Fidesz távozásával bizonyosan meggyengülne az Európai Néppárt.
polizza
2020-01-31 at 16:01
,,…. az elítéltek negyven százaléka folyamatosan kárigényért nyújtja a kezét, ……”
Elnézést, de azért ez a mondat nem hagy nyugodni.
Vajon átolvasta mielőtt kitette az aki leírta?
Teljesen általánossá és jogászok által is használttá vált az a kifejezés, hogy
,,KÁRIGÉNY”.
Csakhogy nem hiszem, hogy bárkinek is, bármikor is, bárhol is KÁRRA lenne igénye. Éppen ezért, amiről beszélnek, az nem KÁRIGÉNY, hanem KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNY.
polizza
2020-01-31 at 12:46
Azért az igencsak érdekes, hogy ha 2017-ben indultak ezek a perek, akkor úgy kb max 2-2 1/2 év alatt a bíróságok hogyan voltak képesek 12ezer ilyen ügy lebonyolítására. És ráadásul a normál ügymeneten felül.
Tudjuk ugyanis, hogy más ügyekben már korábban is hány évig húzták-vonták az ügyeket, sokszor egy újabb tárgyalást egy évvel későbbre tűztek ki pl. Gondolom manapság is így van. De lehet még hosszabbak az átfutási idők.
Most forduljon a ,,normál” pereskedő ember kártérítésért valahova, mert az ilyen bűnözők ügyei miatt az ő ügye lassabban haladt és az bizony lehet komoly anyagi és egyéb kárt okozott neki?
Ezzel is meg lehet próbálkozni. Csak hát saját magunk fogunk fizetni saját magunknak. Bár az a valószínűbb, hogy minket elhajtanak a búsba és még fizethetjük a költségeket is. Mert nekünk nem jár kártérítés/kártalanítás.
És hát valóban nehezen megállapítható a dolog, de azért létezik az a kár!
Hesslerezredes
2020-01-31 at 12:44
Pali bmeg! Nem mondod, tényleg??? És eddig mi az anyátok 3,14csáját csináltatok a bögyörővakaráson túl ott az íróasztalaitok mellett??? Javaslom, hogy egyetek csilisbabot, igyatok rá savanyúkáposztalevet, aztán ha jön a kluttyogás, hát fejreállni és a többit hagyni a természetre, ha érted, mire gondoltam!!!
Lecso
2020-01-31 at 12:14
Egyetemlegesen felelőssé tenném a bírót (társtettesként v felbujtóként)
az általa, idő előtt a társadalomra szabadított bűnöző tettéért.
Vagy legalábbis állandó lakóhelyéül a bíró mindenkori állandó tartózkodási helyét jelölném ki törvényileg.
Ne féljetek, egy sem lenne hamarább szabaduló művész…
Lecso
2020-01-31 at 12:10
A komcsik már rég kaszaboltak volna ekkora aduval a kezükben (lásd Budapest).
Én a darákot például páros lábbal rúgtam volna ki a picsába. Ahogy a teljes szegedi bírói kart is felfüggesztettem volna amíg be nem bizonyosodik az ártatlanságuk és érintetlenségük.
(Ma már) Gyávák vagytok és nyuszik lettetek!!!
öreg Laja
2020-01-31 at 11:31
Elég későn ébredt fel a kormányzat és a törvényhozás! Túl kényelmes a bársonyszék? Jó lesz felébredni, 2020 hamar itt van!
öreg Laja
2020-01-31 at 11:33
2022
Vízöntő
2020-01-31 at 11:07
Tegnap a Hír Tv-ben foglalkoztak a kártérítésekkel. Ment már amikor átkapcsoltam, két volt rabbal készített rövid interjút még láttam.
Az egyik volt rab arról panaszkodott, hogy az ügyvéd a megállapodásuktól jóval kevesebbet utalt át neki, a másik meg arról, hogy a nyerésről az ügyvéd hónapokkal ezelőtt értesítette, de azóta sem kapta meg se határozatot se a pénzt!
Érdekes helyzet, nem kellene szétnézni ügyvédéknél egy nagy rostával?
Mondjuk minden rabot megkérdezni legalább, hogy megkapta-e a megnyert pénzt!
Legalább ennyi hasznunk legyen!
polizza
2020-01-31 at 12:34
Így van, ha egy ügyvéd számlájára megy a pénz.
Ha már ott van, akkor ő dönti el, hogy továbbutalja-e, hogy mennyit utal belőle tovább és ha utal bármennyit is, azt mikor teszi.
Ha nem tetszik, tessék bírósághoz fordulni. Ahhoz meg kell egy másik ügyvéd.
Ki tudja, – csak körön belül tudják -, talán a haverja az elsőnek. Meg sem kell beszélniük, hogy hogyan tudják minél jobban megkopasztani az illetőt. Elég egymásra nézniük és működik – ahogy manapság mondani szokták sok mindenre – a kémia. Az azonos észjárás. Keressünk minél többet az ügyön mindketten.
Ehhez jönnek a bírók, olyan észjárással – amikor hallja az ember kifejteni – hogy teljesen ledöbbentő. JOGI. Már inkább szitokszó.
Igen, megérné egyenként utánajárni. Legalább tudjuk, hogy hová jutott sok milliárd az adónkból. És kérjük az ügyvédlistát, hogy tudjuk kiket kell elkerülni. Személy szerint is, meg irodástul is.
odu
2020-01-31 at 10:53
Szent igaz kedves Borbála, de ez a polip lehet már akkora, hogy Völner is csak a vágyait és álmait fogalmazza meg.Ekkora pénzel /plus a folyamatban lévők/ már bent vannak a bv,ügyészség,hírszerző, kifizető apparátusokba is ahogy egy jól működő /és a tények szerint igencsak/ rendszerhez illik.
Dicséret érte profi munka, gratula a “szakembereknek”.
Lilla
2020-01-31 at 10:47
Te atyaég, elmebeteg mint a baloldal szavazói, az összes balos ennyire retardált, hányinger kerülget, de elmentem és megyek megosztom Facebookon hadd lássák a balos ismerőseim milyenek is a bálványaik, köszi.
Cser Borbála
2020-01-31 at 09:49
Ez a “biznisz már elég ideje elkezdődött ahhoz, hogy a kormány illetékesei észre vegyék, és a csapokat elzárják. Már az első ilyen ítéletnél az igazságügyi szerveknek felül kellett volna vizsgálni azokat a jogszabályokat és egyéb körülményeket, amik jogalapot teremtettek.
De a kormány is belecsontosodott a hatalmi játszmákba és a z EU-val való/Ep tagsággal való visakodáson túl, más nem létezik. nem lehet minden mulasztásukat a Soros maffiára fogni. mert itt is felmerül a kormány felelőssége: hol voltak a hírszerző/elhárító szervei az alatt az idő alatt, amíg ez a hálózat kiépült, és kiépített itt is egy háttérhatalmat.
varga eszter
2020-01-31 at 09:57
bizony minden sorával egyet kell, hogy értsek. Persze vannak fontos és fontosabb dolgok, de ez bizony nem elhanyagolható.
csakafidesz
2020-01-31 at 08:58
“Völner Pál szerint a bíróságok presztízse érdekében is fontos, hogy a felmerült ügyeket teljes mértékben kivizsgálják, és ha ezt követően megfelelő döntések és következmények lesznek, akkor Szegeden is helyreállhat a bíróság tekintélye.”
Nem!
Ugyanis a 2006-os “perektől” a Vörösiszap ügyig bírók százai tettek tanúságot arról, hogy: Nem értenek a szakmájukhoz. Elfogultak. Uram bocsá’ lefizethetők. Szándékosan lassítják az ügyet. Nevetséges indoklásaikkal járatják le a bíróságot.
Abban az országban ahol a bírónő fél év alatt nem tudja megindokolni a Budaházy Györgyre kirótt 13 éves börtönt (nem mondhatja, hogy ez már előre meg volt beszélve..) ott senki sem hisz a bírói függetlenségben. (Vagyis hisz benne, mert látja, hogy az igazságtól és a tényektől messzemenően függetlenek a bírói ítéletek.
Cassandro
2020-01-31 at 08:36
Bánáti az ügyvédkaszt simabeszédű, mindent is megmagyarázó előretolt helyőrsége. Végelemzésében ellenérdekelt fél ebben az esetben is. Ne várjunk tehát tőle objektív véleményt. Mellesleg jogi érveit, ha jól hallottam pl. Gyárfás esetében nem tudta elfogadtatni. Itt miért lenne igaza?
NIGGERFÜHRER Péter
2020-01-31 at 08:17
Ez is csak afféle fehér, keresztény férfiduma.
Most a hüvelykujjammal lefelé mutatok, értve vagyok?