Pesti Srácok

Volner Párt: a nyomozók vonják kérdőre Karácsony Gergelyt a zuglói parkolási korrupció miatt!

Volner Párt: a nyomozók vonják kérdőre Karácsony Gergelyt a zuglói parkolási korrupció miatt!

A Volner Párt azt kéri a nyomozó hatóságtól, hogy hallgassa meg és vonja kérdőre Karácsony Gergely főpolgármestert a zuglói parkolási korrupció ügyében – jelentette ki a párt elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Volner János azzal indokolta pártja kérését, hogy a parkolás üzemeltetéséről szóló önkormányzati döntés idején Karácsony Gergely volt Zugló polgármestere, és szavazatával nem utasította el a cég megbízásáról szóló határozatot.

– tette hozzá. A politikus azt mondta, hogy Karácsony Gergely polgármestersége idején a zuglói embereket több százmillió forinttal károsította meg a baloldal által működtetett parkolási maffia. Továbbá szerinte négy vezető szocialista politikus érintett az ügyben, akik a nyomozás adatai szerint pénzt fogadtak el a parkolást üzemeltető cégtől.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Volner János, aki szerint ebben a helyzetben Karácsony Gergelynek életében először felelősséget kell vállalnia a tetteiért. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a zuglói parkolási botrányban a baloldali fakenews-sajtó – elsősorban a telex.hu és a 444.hu – mindent elkövetett azért, hogy a parkolási botrányt fideszes politikusok nyakába varrja.

– mondta. Emlékeztetett arra, hogy ő derítette fel az ügyet, és a feljelentése alapján rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben a vizsgálatot. Kérdésre válaszolva Volner János úgy értékelt, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, a baloldal zuglói képviselőjelöltje csak látszólag küzd a korrupció ellen, és mindent elkövet, hogy takargassa a baloldali korrupciót.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.