Pesti Srácok

Von der Leyen: a 2023-as év nagyon nehéz lesz az EU számára a gázellátás szempontjából

Von der Leyen: a 2023-as év nagyon nehéz lesz az EU számára a gázellátás szempontjából

Az Európai Unió (EU) energiaellátása a tél folyamán biztosított, jövőre azonban akár 30 milliárd köbméter gáz hiányával is számolni kell – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU gázellátásának 2023-as kilátásairól tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn.

Ursula von der Leyen a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva azt mondta, az Európai Unió elegendő gázt biztosított az idei télre, de jövőre gázhiánnyal nézhet szembe, ha Oroszország tovább csökkenti a szállítást. Közölte: az EU talán már márciusban tendert indíthat gázvásárlásra, a közös beszerzés azonban addig nem valósítható meg, ameddig az EU-tagországok nem fogadták el az alapjául szolgáló rendeletet. A bizottsági elnök reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának elfogadása akár már a következő napokban megtörténhet.

– fogalmazott a bizottság elnöke, majd hozzátette: a megállapodásnak figyelembe kell vennie a kereslet alakulását, az ellátásbiztonságot és a pénzügyi stabilitás kockázatait. Kijelentette: a felkészülés a jövő télre már most kezdődik.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón közölte: noha ezen a télen Európa valószínűleg nem szembesül energiahiánnyal, a jövő év az ellátás szempontjából sokkal nehezebbnek bizonyulhat. Az orosz gázimport fokozatos csökkentésére, a cseppfolyósított földgáz (LNG) esetleges hiányára és a "szokatlanul enyhe" idei időjárásra hivatkozva úgy fogalmazott: "A válság még nem ért véget. A következő év sokkal nehezebb lehet, mint az idei volt."

– figyelmeztetett. Hozzátette: jövőre megszűnhetnek azok a körülmények, amelyek idén még lehetővé tették, hogy az uniós tagországok a tél beállta előtt megtölthessék gáztározóikat. Végezetül hangoztatta: az EU-nak mihamarabb ki kell bővítenie meglévő programjait az energiahatékonyság előmozdítása érdekében, és további felújítási támogatásokat kellene biztosítania.

– tette hozzá az IEA ügyvezető igazgatója.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.