Pesti Srácok

Vona az együttműködésről beszélt a liberális klubban

Vona az együttműködésről beszélt a liberális klubban

A Jobbik az LMP-vel és a Momentum Mozgalommal együttműködésben újítaná meg hazánk politikai kultúráját – jelentette ki Vona Gábor, miután tiszteletét tette és előadást is tartott az egyik legjelentősebb budapesti liberális klub hallgatóságának. A Heti Válasznak a Jobbik elnöke azt is elárulta, rokonszenvvel figyeli a Momentum Mozgalom a szárnybontogatásait.

Új szelek fújnak a baloldali értelmiségi holdudvar háza táján, hiszen már a HVG publicistája, Seres László is leírhatta, eljött az idő, hogy azok, akiknek számít a „jogállamiság minimuma”, kiálljanak a „normalizálódó Jobbik” ellehetetlenítése ellen – hívja fel a figyelmet csütörtöki lapszámában a Heti Válasz cikke. Hogy a liberális szíveken olvadozik a jég a Jobbik irányában, azon is látszik, hogy Vona Gábor végre meghívást kaphatott a Szeretem Magyarországot Klubba, egy főleg liberális gondolkodókat és üzletembereket tömörítő társaságba, ahol korábban tiszteletét tette különben Rogán Antal, Lázár János, vagy Tarlós István is. Az esemény alkalmával a Heti Válasz beszámolója szerint tovább melegedett a két tábor közötti, korábban összebékíthetetlennek tűnő viszony, hiszen a Jobbik elnökét szívesen fogadták, és az Orbán Viktor egyetlen potenciális kihívójaként bemutatkozó Vona Gábor is csak úgy ontotta magából a baloldal számára szimpatikus mondatokat, és bár kizárta az együttműködés lehetőségét az MSZP-vel és a DK-val, a Momentum Mozgalommal és az LMP-vel nem.

Ezt később a Heti Válasz kérdésére Vona Gábor azzal indokolta, hogy az együttműködést az általa XX. századinak tartott pártokkal, azaz az MSZP-vel, a DK-val és a Fidesszel zárta ki, az LMP-t és a Momentum Mozgalmat ellenben XXI. századi pártnak tartja. Mint hozzátette, velük sem választási együttműködésben, hanem „a politikai kultúra közös megújításában” gondolkodnak. A liberális találkozón megjelent Vona Gábort természetesen szembesítették azzal a korábbi kijelentésével is, miszerint lemondana a Jobbik elnökségéről, ha kiderülni, hogy zsidó felmenői vannak. Vona erre úgy reagált, ezt a Szegedi Csanád-ügy kapcsán mondta, és ez lehetőséget adott volna arra is, hogy a tagság megmutathassa, elfogadna –e egy zsidó származású elnököt. Mint hozzátette, szerinte ez megvalósult volna, bár a mai eszével pontosabban fogalmazna ebben a kérdésben.

Vona Gábor válaszai láthatóan kielégítették a liberális hallgatóság igényeit, mint a Jobbik elnöke a Heti Válasznak beszámolt, nagyon sikeresnek érezte az estét, „üdítő volt a vita őszintesége, nyitottsága, barátságos légköre”. A Momentummal kapcsolatban ráadásul hozzátette, az egy olyan párt, amely jelenleg keresi a helyét, hangját, üzeneteit. Mint fogalmazott, „egy profi mozgalomból rögös út vezet a profi párttá válásig, de én rokonszenvvel figyelem a szárnybontogatásaikat, hiszen 14 éve mi is ezt éltük át”. Megjegyezte, a magyar politika megújulása elengedhetetlen feltétele az ország emelkedő pályára állításának.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk a csütörtöki Heti Válaszban olvasható.

Forrás: Heti Válasz; fotó: demokrata.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.