Elbúcsúzott politikai karrierjétől Novák Előd, a Vona Gábor által ellehetetlenített jobbikos politikus, aki – bár sokan arra számítottak, hogy nem adja olcsón a bőrét – végül mindössze egy beszólással, de meghunyászkodva nyújtotta be mandátumáról szóló lemondó nyilatkozatát. Novák búcsúbeszédében csak annyit jegyzett meg, hogy az ő nyakába varrt és a sajtóban vele azonosított, botrányos uniós zászlóégetést Szabó Gábor pártigazgató javaslatára, a teljes elnökség tudtával és áldásával hajtotta végre, s az egész akció sem az ő ötlete volt. Ennyi kulisszatitok után Novák inkább a jövőbeni terveiről beszélt, mint például arról, hogy babarádiót indítana Magyarországon… Novák után Vona Gábor is színre lépett és sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Jobbikban lezárultak a személyi kérdések, továbbra is számít Novák feleségének, Dúró Dórának a munkájára, korábbi alelnöke távozásáról pedig úgy fogalmazott: súlyosan sérült a bizalmi kapcsolat Novák Előddel. A PestiSrácok.hu ma Kovács Béla ügyéről, és a portálunk által nyilvánosságra hozott “kágébéla” dokumentumokról kérdezte Vona Gábort. A pártelnök kérdésünkre úgy válaszolt, nem tud arról, hogy Kovács Béla szexuálisan zaklatta volna a munkatársait, és a jogi eljárás lezárultáig az egész Kovács Béla üggyel nem kíván foglalkozni.
Átadta a Jobbik elnökségének a képviselői mandátumáról szóló lemondó nyilatkozatot Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, aki Vona Gábor döntése miatt lehetetlenült el párton belül. A politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: augusztus 31-ig nincs lehetőség mandátuma jogerős leadására az Országgyűlésnek, azonban önkéntes tartalékos kiképzése miatt addig is szünetelteti megbízatását és javadalmazást sem vesz fel. Elmondása szerint a határvédelemben szeretne tevékenykedni, vállalkozás indítását fontolgatja és több időt fog családjával tölteni.
Beszámolt arról is, hogy a párt elnökség szerdán egyhangúlag a mandátum visszaadására szólította fel. Ezzel összefüggésben megjegyezte: az új elnökségben kicsit papírformaszerűek azok a döntések, amelyeket Vona Gábor pártelnök előzetesen jelez. Sajnálatának adott hangot, hogy nem jöhet létre a párton belül az a jótékonysági szervezet, amelyre egy évi jövedelmét kívánta felajánlani. Kifejtette, hogy ezt a “cigánybűnözés áldozatainak megsegítésére” akarta életre hívni, mert értékelése szerint az állam kettős mércét alkalmaz és nem gondoskodik az érintettekről.
Novák Előd elmondta, a vitákat lezártnak tekinti és nem tud arról, hogy a pártból kizárnák, így aktivistaként folytatja tevékenységét. Szerinte a tisztújítást megelőzően túl sok jelölést kapott ahhoz, hogy maradjon. Kijelentette: az alelnöki programjában leírt állításait fenntartja és emelt fővel távozik. A Jobbik volt alelnöke kérdésre azt is leszögezte: új párt alapítását vagy választáson függetlenként indulást nem tervez. Rögzítette azt is, hogy több médiaszereplést nem vállal.
A politikus legnagyobb sikerének nevezte az “álláshalmozás” tiltását, vagyis a képviselői összeférhetetlenségi szabályokat, és a legfontosabb törekvései között említette a mentelmi jog eltörlését és a politikusok viszahívhatóságát. Megjegyezte: utóbbi esetén nem maradhatott volna a parlamentben Gyurcsány Ferenc vagy a “Párbeszéd a mandátumért” politikusai. A Dúró Dórára vonatkozó kérdésre azt mondta: minden támogatást megad a feleségének a folytatáshoz és bízik abban, hogy képes lesz rá.
Bár sokan arra számítottak, hogy Novák nem adja olcsón a bőrét Vonának, a mai sajtótájékoztatón ennek az ellenkezője bizonyosodott be. Novák Előd mindössze egyetlen beszólással búcsúzott. Elköszönő beszédében Novák mindössze annyit jegyzett meg, hogy az ő nyakába varrt és a sajtóban vele azonosított, botrányos uniós zászlóégetést Szabó Gábor pártigazgató javaslatára, a teljes elnökség tudtával és áldásával hajtotta végre, s az egész akció sem az ő ötlete volt. Ismertette, a Szabadság téri szovjet emlékmű elbontására tett kísérletről is tájékoztatta az elnökséget, amelynek nem volt ellenvetése. Ennyi kulisszatitok után Novák inkább a jövőbeni terveiről beszélt, mint például arról, hogy babarádiót indítana Magyarországon… “Az ötletet az adta, hogy amikor a gyermekeinkkel autózunk, akkor nem találni a kedvükre való rádiócsatornát. A babarádió vágyként marad meg, mert nem hiszem, hogy a Médiatanácsnál nagy eséllyel pályázhatnék egy frekvenciára” – zárta szavait Novák Előd.
Novák után Vona Gábor is színre lépett és sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Jobbikban lezárultak a személyi kérdések, továbbra is számít Novák feleségének, Dúró Dórának a munkájára, korábbi alelnöke távozásáról pedig úgy fogalmazott: súlyosan sérült a bizalmi kapcsolat Novák Előddel. “A bizalmi légkör úgy sérült, hogy nem helyreállítható, a közös munka nem folytatható. Súlyosságához képest mindkét fél méltósággal kezeli a helyzetet” – értékelt Vona Gábor. Ismertette, a párt országos elnöksége ma egyhangúlag döntött arról, hogy Novák Elődöt visszahívja parlamenti mandátumából, azonban ez csak “egyfajta formalitás” volt, mivel a politikus maga jelezte, hogy visszaadja képviselői megbízatását. Hozzátette: a megüresedő mandátumról őszig döntenek, még mérlegelik, ki tudja a leghatékonyabban segíteni a pártot.
A Jobbik pártvezetője elmondta, mostantól a strukturális reformokkal foglalkoznak; szeptembertől személyesen irányítja a kormányzati felkészülést és nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a nemzetközi kapcsolatok építésére, Volner János pedig átveszi a frakció vezetését. Ismét kiemelte: 2018-ban le akarják váltani a kormányt.
A PestiSrácok.hu Kovács Béla EP-képviselő ügyeiről, a politikus portálunk által megírt újabb botrányáról kérdezte Vona Gábort. Ismert, portálunk kiderítette, Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője kiváló kapcsolatot ápolt a nemrég kémkedés miatt letartóztatott lengyel politikussal, Mateusz Piskorskival, s a ma szintén kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla a Jobbik oroszországi helyfoglalásáról szóló megállapodás-tervezetet írt alá egy Piskorski által elnökölt szervezettel. Hab a tortán, hogy a Kovács Béla elleni eljárásban Kovács szexuális zaklatásos ügyei is előkerültek. “Kovács Bélát 2006-ban ismertem meg, és nem tudom felidézni, hogy mikor hallottam először Piskorski nevét. A hatóságoktól azóta sem kaptunk tájékoztatást az ügyről, Kovács Béla pedig azt mondta, nem igazak a kémkedésről szóló vádak. Nagyon várom, hogy ez a jogi ügy véget érjen, mert ha igazak a vádak, akkor tudom mi a dolgom. A Jobbikban ügynököknek, kémeknek nincs helye. Nem tudok arról, hogy a politikus szexuálisan zaklatta volna a munkatársait, ebben is csak akkor tudok lépni, ha a bíróság döntést hoz. A jogi eljárás lezárultáig nem foglalkozom az üggyel” – válaszolta kérdésünkre Vona Gábor.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS