Facebook-bejegyzésében tette helyre az ellenzéki polgármestereket Újpest volt vezetője, Wintermantel Zsolt, aki szerint többen azért kritizálják Orbán Viktor vasárnapi bejelentését az ingyenes közterületi parkolásról, mert nem közlekedésszervezési, forgalomtechnikai, a kereslet és kínálat szabályozására szolgáló eszközként tekintenek a korábbi, jelenleg kieső díjakra, hanem egyszerű bevételként. Bejelentésében a miniszterelnök úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját. Wintermantel szerint az ezt követő hisztériában az ellenzéki politikusokról lehullt a lepel, megmutatták az igazi arcukat.
Orbán Viktor bejelentése után mások mellett Ferencváros vezetőjeként Baranyi Krisztina beszélt az Indexnek arról, hogy szerinte az önkormányzatok szisztematikus kivéreztetése a kormány célja, Soproni Tamás, az VI. kerület momentumos polgármestere pedig undorítónak nevezte a kormányfő lépését. Erre reagált Újpest volt vezetője:
17 éven keresztül voltam Fővárosi Közgyűlési képviselő. Ellenzékben is és városirányítói pozícióban is. Számtalan, a fizető parkolással kapcsolatos vitában vettem részt, előterjesztést dolgoztam ki, vagy épp véleményeztem a beterjesztett javaslatot és hiányosságait firtattam. De mindig szakmai alapon, hisz közlekedésmérnök vagyok! 2020. április 5-e. Jegyezzük meg e dátumot! Ma ugyanis, amikor Magyarország Miniszterelnöke bejelentette, hogy a koronavírus járvány miatt, a fertőzés terjedésének lassítása, a közösségi közlekedés terheltségének csökkentése érdekében, a társas érintkezés lehetőségeinek visszaszorítása miatt bevezeti az ingyenes parkolást, a baloldali városvezetők sivalkodásából egyértelműen kiderült, hogy ők sima bevételi forrásnak tekintik ezen pénzeket. Egészen a mai napig más volt a helyzet, és vissza lehet olvasni valamennyi fővárosi közgyűlési jegyzőkönyvet. A viták során egy közös álláspont majdnem mindig volt, hogy a fizető parkolás az egy közlekedésszervezési, forgalomtechnikai, a kereslet és kínálat szabályozására szolgáló eszköz és nem elsődlegesen bevételi forrás! Lehullt a lepel, kiderült az igazi arcuk!
– írta Wintermantel Zsolt.
Forrás: Facebook/atv.hu/PS. Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS