A hírek szerint a CDU új programja konzervatívabb lesz, mint a merkeli centrista irányvonal, különösen a bevándorlás és az energiapolitika ügyében – számol be a nagyszerű fejleményekről a Mandiner. „Hibák lettek elkövetve” – jelentette ki most Carsten Linnemann, a párt főtitkára, aki azt is észrevette, hogy már nem érnek el annyi embert, mint ahányan Merkel idején a CDU-ra szavaztak. Nos, akkor itt a pillanat, hogy a felkapott fejünket erősen elkezdjük csóválni! Mert bizony itt a hibákból éppen egy még nagyobbat készülnek építeni elkövetni suttyomban.
Hibák lettek elkövetve. Vagyis a hibák el lettek követődve – ahogy a germán szuperpasszív (el)szenvedő szerkezet fogalmaz, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt kiszámolták. Vagyis a dolgok korábban kiszámolásra kerülődtek, amennyiben már stratégiai célok megfogalmazását képező a matek se stimmelődött. (Oké, a téma miatt én is elkezdtem germános rendbe vágni a mondataimat.) De nézzünk csak az német útkeresés szeme közé, hogy a nyúlgörcs rántsa össze a gyomrukat!
A CDU pedig úgy képzeli a hibák felismerése utáni, már helyesbített, kijavított utat, hogy még nagyobbat épít a tévedéseiből. Mert úgy már biztos működni fog, hiszen a német találmányok működésre vannak predesztinálva. Apró kis zavar a Svarcban (ld. Űrgolyhók és puzséri metafizika), hogy a választási kampány hevében megkívánt konzervativizmusuk pont úgy a semmit jelenti, ahogy a merkeli időkben a kereszténység is csak címkének volt jó a vidéki, idősebb szavazók átverésére. A pártelnökként visszatérő Friedrich Merz most konzervatív szavakkal édesgeti a CDU-ból kiábrándult szavazókat, de egyáltalán nem gondolja komolyan. Sőt.
Merz direkt azzal a két témával töltötte meg a konzervatív fordulatot, ami kizárja a zöldekkel tervezett koalíciót, mert így majd a koalícióképesség oltárán mégis csak fel kell áldoznia a konzervatív fordulatot. Így megy ez arrafelé.
A bevándorlás támogatása és az atomenergia-ellenesség (nem atombomba, azt szeretik) az elmebeteg Zöldek két kedvenc önsorsrontó topikja, mivel az ipar és a mezőgazdaság felszámolásán túl ezek biztosítják Németország eltűnését a történelem színpadáról. Nekem amúgy tényleg nincs is bajom a németek kollektív öngyilkosságával, amíg azt nem kiterjesztett formában értelmezik és rántják magukkal Európát szokásukhoz híven. A Zöldek viszont hajlamosak az ilyen túlkapásokra, ahogy szellemi elődeik is Kr.e. 114-től egészen az NDK végéig. Illetve valahogy majd megtörténődnek ezek a túlkapások a vezénylésük alatt.
Szóval Merz konzervatív fordulata egy ordenáré hazugság, amivel a választási matekon próbálnak egy picit javítani, ugyanis a minden alkotmányos és alkotmányellenes, minden törvényes és törvénytelen módon támadott AfD-re még mindig 17 százalék szavazna, az agyhalott, zombie-módban tántorgó SPD pedig 15-ön áll. Így pedig nehéz lesz a 30 százalékon álló CDU-nak a szinte teljes Németország által megutált Zöldekkel koalícióznia.
Most, hogy kitakarták a baloldali fordulatot ezzel a két, gyenge hazugsággal, a CDU innentől teljes gőzzel ráfordulhat az igazi céljára, hogy még nagyobb baloldali fordulatot építsen. Akkorát, ami kívánatos partnerré és szerethető kalauzhallá teszi őket a Zöldek szemében. Hogy aztán 17 év múlva újfent megállapítsák, hogy hibák lettek elkövetődve.
És itt, most tényleg fel kell tenni a kérdést, hogy miért hagyták a választók, hogy szegény CDU-val ez a rengeteg rossz megtörténjen?
notabene
2024-05-08 at 06:46
Deutschlandtrend a június 9-i európaválasztásokhoz. Május 2-i felmérés.
CDU/CSU-29,7% AfD -15,6% Grüne -15,0% SPD -15,0% BSW – 6,1% FDP – 3,7% Linke – 3,5% Freie W- 3,2%
Van kérdése? Tegye fel!
Angie
2024-05-07 at 21:10
A szöveg, amit nyomnak, az már megvan, csak a tettek hiányoznak! Ezek is annyira hiteltelenek, mint a mi ellenzékünk. A fele Soros csáp! Lehet, hogy még keveset is mondtam.
Római jogász
2024-05-07 at 15:25
Reméljük, hogy még megérjük, hogy Németország újra számos és számtalan kis államocskára, fejelemségecskére, királyságocskára hullik szét, és persze becsatlakozik hozzájuk Csehország is, mert oda való közéjük.
És persze Franciaország is követi majd a jó (???) német példát.
matrix
2024-05-07 at 08:01
A bezzeg németország a naiv tudatlan magyar parazita szindromával fertözött ostobáknak!
Akik azt hiszik hogy a bezzeg nyugat majd eltartja öket !
****
Szegénység Németországban
Több nyugdíjas az élelmiszer segélyszolgálat Caritas /Talel
Állapot: 13.04.2024 04:27 pm
Németországban egyre több nyugdíjas szorul az élelmiszercsomagokra.
Az ernyőszervezet szerint már az ügyfelek negyedét teszik ki.
A magas lakbérek és energiaárak miatt ez a szám a következő években valószínűleg növekedni fog.
sok németországi nyugdíjas veszi igénybe az élelmiszeradományokat.
Andreas Steppuhn, a Tafel Deutschland elnöke szerint a Caritas /Talel fordulók negyede már nyugdíjas korú.
„Alacsony nyugdíjat vagy alapjövedelem-támogatást kapnak” – mondta a Neue Osnabrücker Zeitung című lapnak.
Már az elmúlt években is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy egyre több idős ember szorul az élelmiszer támogatására.
Oroszország ukrajnai inváziója óta azonban ez még súlyosabbá vált.
A tájékoztatás szerint Németországban körülbelül minden harmadik Caritas /Talel regisztrálták, hogy az ügyfelek között nőtt a nyugdíjasok száma.
2000 elosztóhely látja el a rászorulókat
Az ernyőszervezet adatai szerint februárban 975 élelmiszerbank több mint 2000 elosztóhellyel rendelkezett Németországban.
A Caritas /Talel a szupermarketek, diszkontok vagy nagy pékségek élelmiszeradományait veszik át –
és ingyenesen vagy jelképes hozzájárulás ellenében adják tovább a szegénységben élő embereknek.
Endedworld
2024-05-07 at 07:54
A cikk tartalma valós,
a jelzős szerkezetek kiérdemeltek,
…de azért ne mondjuk már ki őket,
(vagy ne írjuk le),
mert akkor az “németezés”, meg “globáljobboldali” agitprop.
Uraim, ne legyünk már ennyire puhapöcsök!
na4
2024-05-07 at 06:59
Nekem a legnagyobb döbbenet volt végignézni, ahogyan ez a sunyi, simlis πcha, ez a Merkel az NDK-ból beszivárgott a német közéletbe (a CDU-ba), majd kitartó, alattomos aknamunkával szérqrta egész Németországot belülről. Nem kellenek ide tankok, meg katonák, elég néhány ilyen áruló politikus, és belülről szétrohasztják a rendszert. Maga köré gyűjtötte a leghülyébb, legsötétebb talpnyalókat, és szétrombolta a CDU-t, DDR-t csinált Németországból. Nem keresztények ezek már, hanem vérkomcsik. Merkel áldásos ténykedése révén a CDU kb.50%-ról kb.20%-ra csúszott, migráció, buzik, Energiewende, csak néhány azokból a rémtettekből, amiket elkövettek. Meg is van az eredménye. Merz megizélheti, már késő: a bizalmat eljáttszották, ebből egyhamar nem fognak talpraállni, egyre kevesebben hisznek nekik, ezekre már nem lehet bízni semmit. Egyre világosabb a normálisok számára, hogy komoly változásra van szükség, és ezért szárnyal az AfD. Az egyetlen még normális párt Németországban. Hajrá, talán még meg tudják menteni az országot.
pm
2024-05-07 at 06:26
Lehet, valószínű hogy igazad van Áron, de ha huszonhatodszorra is megkajálják ugyanazt, akkor mégis mi mit tehetünk?
Annyira felkapott szó a diverzifikáció mostanság. Mi is megpróbálhatnánk ám egy kevésbé németfüggő gazdaság felé navigálni.
Talpra magyar!
2024-05-06 at 21:39
Ismerősöm járt Németországban és látta hogy karácsony előtt még két nappal sem diszitettek fel fenyőfát.
Talpra magyar!
2024-05-06 at 21:35
Merkel akkor is brutálisanhazudott amikor utolsó kancellárrá választási hadjárata elején megígérte hogy a migrációt nagyban fékezni csökkenteni fogja persze A LÓSZERT MAMA mert tovább is özönlöttek be az idegen élősködő muszlim és egyéb migránsokat.