Az amerikai hatóságok a nyolcvanas évek elején komoly szigorításokat igyekeztek ráerőltetni a szövetséges országok külkereskedelmére: meg akarták akadályozni a keleti blokk államainak hozzáférését a tiltott technológiákhoz. A gazdasági érdekek azonban folyamatosan felülírták az USA politikai elvárásait, a nyugati cégek mindig találtak kiskapukat az embargó kijátszására.
A nyugati cégek a jövedelmező üzlet reményében arra is hajlandóak voltak, hogy az amerikai hatóságok legfrissebb akcióiról, terveiről értesítsék a szocialista vállalatokat, átadják azokat a bojkottot érintő információkat, amelyeknek a birtokába jutottak.
Amikor a babakocsigyárban is harckocsik készültek
Ilyen információforrás volt a Bécsben működő Semcotec nevű vállalat, amely elsősorban elektronikai alkatrészekkel kereskedett, de megfelelő diszkréció mellett katonai célú felhasználásra alkalmas berendezéseket is hajlandó volt eladni a világ bármely országának, egyedül a Szovjetuniónak nem szállított.
A cég tulajdonosainak köszönhetően a magyar kémelhárítás naprakész adatokat szerezhetett arról, hogy az atlanti nagyhatalom milyen rendelkezésekkel igyekszik gátolni a technológiai transzfert. Az USA nagykövetségeinek kereskedelmi tanácsosait tájékoztatnia kellett minden érintett cégnek a szocialista országokba irányuló elektronikai szállításokról. Be kellett jelenteniük azokat az adatokat, amelyeket a megrendelőktől szereztek a leszállított termékek felhasználására vonatkozóan. Ezeknek az információknak az összesítésével az Egyesült Államok képet alkothatott a szocialista országok elektronikai iparáról. A nyugati vállalkozásokat is igyekeztek eltántorítani a kelettel való illegális kereskedelmi kapcsolatok fenntartásától, erre külön állami intézményeket hoztak létre.
Az USA külkereskedelemért felelős minisztériumán belül felállítottak egy főosztályt 43 fővel, amelynek elsődleges feladata az embargós termékek feketepiacának felderítése volt. Az informátor Semcotec cég képviselői szerint egy törvénytervezet is elkészült, amely szerint két év szabadságvesztés büntetéssel sújtanák azokat, akik megszegik az embargós intézkedéseket, de még azokkal szemben is szankciót helyeznének kilátásba, akik csupán tudnak ilyen illegális szállításokról. Az amerikai titkosszolgálat speciális kiképzésben részesített kb. 150–200 fő mikroelektronikai szakembert, hogy az elektronikai termékek illegális kivitelét mind inkább ellenőrzésük alá tudják vonni. Az érzékeny technológia körébe tartozó termékek azonban egyre szélesebb kört fogtak át, ráadásul nem is lehetett pontosan előre meghatározni, hogy milyen polgári használatban lévő berendezéseket fognak a szovjet mérnökök katonai célokra átalakítani.
A nyugati hírszerző szerveknek sikerült egy felmérést készíteni néhány, a Szovjetunió által importált termék katonai felhasználásáról. Ebből kiderült például, hogy az 1978-ban megvásárolt 160 darab köszörűgépet speciális rakétahuzagolásra használják, a Rolls-Royce-tól beszerzett hajtóműveket MiG–25-ös vadászgépekbe szerelik, a ZIL autógyár számára szállított gyártósorokon páncélozott gépjárművek készülnek, és az illegális csatornákon beérkezett IBM számítógépek rakétaelhárító rendszerekben üzemelnek. Mindez emlékeztet arra az 1950-es évekből származó pesti viccre, amelynek poénja szerint a „babakocsigyárból” kilopott alkatrészeket akárhogy szereljük össze, mindig harckocsi lesz belőle.
Amerikai nyomás
Akkor hatékony a COCOM-lista, ha azok az alkatrészek, berendezések vannak rajta, amelyekre a szovjeteknek ténylegesen szükségük van. A „kiskapuk” lezárásához arra volt szüksége az amerikai kormányzatnak, hogy pontos képet alkothassanak arról, milyen technika iránt érdeklődik a Szovjetunió, vagyis az ellenség „hírigényének” kipuhatolása lett az elsőrendű cél az amerikai hírszerzés számára. Az FBI-t is bevonták ebbe a munkába, akik szabad kezet kaptak a gyanúba keveredett külkereskedők lehallgatására és titkos megfigyelésére. A nyomás nemcsak az amerikai cégekre nehezedett, a nyugatnémet és az osztrák vállalatok erőteljes érintettsége is világos volt az USA számára, ezért felszólították a két ország kormányzatát, hogy azonnal szüntessék be a stratégiailag fontos technológiák szállítását a szovjet blokkba, és csökkentsék minimálisra a szocialista országokkal folytatott kereskedelmet.
Mivel Ausztria hivatalosan semleges ország volt, nem tartozott a NATO szövetségi rendszerébe, de még az EGK-nak sem volt tagja ekkor, ellene komolyabb szankciók bevezetését is kilátásba helyezte az amerikai adminisztráció: amennyiben nem teljesíti az USA elvárásait, a blokk országaihoz hasonló embargóval sújtják és kényszeríteni fogják az NSZK vállalatokat, hogy vonják ki a tőkéjüket osztrák területekről. Az utóbbi kitétel egy elvileg szuverén ország esetében további érdekes kérdéseket vet fel…
Mikrocsippel töltött szusi?
A fenyegetésekkel párhuzamosan az embargós csatornák felderítése is gőzerővel folyt, és több esetben sikerült a nyugati nyomozati szerveknek megakadályozniuk bizonyos szállítmányok célba jutását. Összességében azonban az eredményességük vitatható volt, hiszen újabb és újabb lehetőségek adódtak a szabályok kijátszására. A nyolcvanas évek elejétől az embargós beszerzések területén a nyugat-európai cégek szorosabb ellenőrzése miatt nagyobb figyelmet kaptak a keleti partnerek.
Embargós szállítóként Japán, mint Ázsia iparilag legfejlettebb országa, kézenfekvő választás volt a blokk országai szempontjából. Az ország az amerikai nagyhatalmi szövetségi rendszerbe tartozott ugyan és az Egyesült Államok be is vonta a szigorított embargós lista összeállításába, amellyel meg akarták akadályozni az elektronikai termékek és licencek Kelet-Európába áramlását, Japán mégsem maradt ki teljesen az embargó kijátszásából.
A Kurimoto nevű japán vállalat a hazai külkeres lobbi egyik fellegvárának számító Intercooperation Rt. üzleti partnereként már a hetvenes–nyolcvanas évek fordulójától jelen volt a magyar piacon: a szigetországban működő amerikai leányvállalatok által gyártott félvezetőket szállított magyar cégeknek. A cég fontos szerepet játszott a nyolcvanas évek elején kirobbant, a Videoton körüli botrány idején is, amikor az USA kongresszusa vizsgálatot indított a hazai elektronikai gyár ellen az embargós tilalmak kijátszása miatt. Ekkor a Kurimoto az amerikai Control Data Corporation és a székesfehérvári vállalat közötti üzletkötésekbe lépett be tranzitőrként, biztosítva a CDC és a Videoton közötti kapcsolatok zavartalanságát.
Az embargós szállításokat ellenőrző amerikai hatóságok előtt a japán cég tevékenysége nem maradt sokáig észrevétlen. 1985 júliusában a távol-keleti ország hírcsatornái számoltak be arról, hogy a Kurimoto vállalat COCOM-listán szereplő cikkeket adott el egy szocialista ország nagykövetségén keresztül a vasfüggönyön túlra. A botrány egy 1983-as szállítás körül robbant ki, amikor az Intercooperation csipek gyártásához szükséges berendezést vásárolt a Kurimotótól. Az eszközt először egy tokiói álfelhasználóhoz szállították, ezután a magyar nagykövetségen keresztül, diplomáciai postával egy követségi konténerben utaztatták Budapestre. A végfelhasználó a budapesti Mikroelektronikai Vállalat volt.
Az eset után az Intercooperation képviselői ellen beutazási tilalmat rendeltek el a japán hatóságok, de a szankciót ők maguk sem vették komolyan, a következő év tavaszán ugyanis a magyar cég vezérigazgatója kapta meg a beutazó vízumot. Az engedély megadását azzal indokolták, hogy a vállalat vezetője nem embargós technológiák beszerzéséért utazik a távol-keleti országba, hanem egy japán étterem megnyitásáról kíván tárgyalni. Arra ugyan nem tért ki az állambiztonsági jelentés, hogy a vendéglő megnyitotta-e kapuit Magyarországon, azonban egy elejtett félmondatból kiderül, hogy 1988-ban a Kurimotónak már létezett egy irodája Budapesten, amelyet az Intercooperation keretein belül hoztak létre.
A déli féltekéig is elért a hálózat
Ma már dokumentálható, hogy a nyolcvanas évek második felében a csendes-óceáni térségben is kiépült egy hálózat, amely segítette a szovjet blokkot a tiltott technológiák beszerzésében. Ebben a rendszerben is fontos szerepet játszottak a magyarországi cégek, hazai külkereskedők. A Kurimoto is tagja volt annak a hálózatnak, amely elsősorban Ausztrália és Szingapúr bekapcsolásával igyekezett észrevétlenül embargós termékeket a szocialista országokba csempészni.
A földrésznyi szigetország fejlett technológiát gyártó vállalatai az ausztrál kormányra nagy nyomást gyakoroltak azért, hogy engedélyezze termékeiknek a Szovjetunióba és a szatellitországokba való szállítását. Bár Ausztrália nem írta alá a COCOM-egyezményt, hivatalosan mégsem fordult szembe az USA elvárásaival. Ennek ellenére az illegális szállítások lebonyolításán dolgozott egy „beszerzési csoport” Ausztráliában, amelynek irányítását magyarok végezték. Reexport útján egy francia pártvállalat speciális termékeket szállított Magyarországra Ausztrián keresztül, egy Ewetco nevű svájci cég közreműködésével – a bonyolult áttételeken keresztül realizált üzlet szervezését korábban a Kurimoto szállításait is koordináló magyar állampolgár intézte. Az Ewetco egy állambiztonsági jelentés szerint 1987. május 28-án tartotta budapesti irodájának megnyitóünnepségét. Kissé homályos megfogalmazás szerint a képviselet „mindenféle kereskedelmi tevékenység” folytatásával foglalkozott, de a Budapesten működő svájci nagykövetség nem ismerte a céget, nem tudtak annak megnyitásáról.
A déli féltekén működő magyar beszerzési hálózat tevékenységére az amerikai nagykövetség hívta fel az ausztrál titkosszolgálat, az ASIO figyelmét. Mint minden amerikai nagykövetségen, itt is dolgozott egy különítmény, amelynek feladata az embargós termékek forgalmának az ellenőrzése volt. A figyelmeztetés után az ausztrál elhárítás szigorított vámellenőrzés alá vonta az egyik gyanúsítottat, Kiska Gábort. Kiska a Sydney-ben szolgálatot teljesítő magyar kereskedelmi attasé, dr. Kiska Ferenc fia volt, akinél az ellenőrzés során tiltólistán szereplő számítástechnikai alkatrészeket találtak, így a hatóságok kiutasították az országból. Az esetről a nyugati sajtó széles körben tudósított, miután az AP hírügynökség 1987. október 19-én egy közleményben hozta nyilvánosságra a történteket. Kiska Gáborra gyakori szingapúri útjai miatt figyelt fel az ausztrál titkosszolgálat, egy ottani kereskedőn keresztül juttatta tovább a beszerzett árut Európába egy fiktív hajózási társaság segítségével. A rajtaütéskor is éppen Szingapúrba készült, és 99 ezer USD értékű számítástechnikai berendezést szállított a táskájában. Az ausztrál hatóságok a történtekért a kereskedelmi tanácsost, Kiska Ferencet tették felelőssé, és elvárták, hogy a „kétoldalú kapcsolatok megóvása érdekében” a magyar kormány hazahívja a diplomatát.
Vezető kép: Budapest, 1988. február 26. Molnár László és Fülöpy Attila digitális áramkörök ellenőrzésére szolgáló mérőautomatákat szerelnek exportra a Mikroelektronikai Vállalatnál. MTI Fotó: Balaton József
csakafidesz
2024-04-30 at 17:06
kanigunda 2024-04-22 at 19:01
A régi Moszkva villanyborotva valóban Braun koppintás volt. A szitája egy-kettőre kilyukadt, a Brauné sokkal tovább tartott
kanigunda
2024-04-29 at 12:48
“…Junosztyban pedig semmi olyan technológia nem volt, …”
Aki már szedte szét a JUNYOSZT-ot (és csapta meg a 400V egyenáram) az tudja, hogy így volt.
Mellesleg a SONY sem igazán büszke ma az első régi termékeire mint önálló gondolatokra.
A lényeg maradt, a félvezetőgyártás és mikroelektronika története egy remek demonstrátora a
“béketáborbeli” iparszervezeti impotenciának. Az akkori a gerantokráciának a csökött agyába
nehéz (lehetetlen) volt becsempészni a gondolatot, hogy nem a sztahanovisták viszik előre
az országot és nem az izzadságszag mértéke a munkateljesítmény etalonja. Persze, ha valaki
ejakulált a fordítva fogott, marokba füstölgő cigaretta meg az ütőéren hordott Pobeda karóra
látványától azt nehéz volt “átnevelni”. Lám-lám az ifjúkomenisták aztán szépen szisztematikusan
ki is golyózták a Lenint még élve látók generációját, szétlopták az országot és amikor már
összedűlni látszott a kóceráj akkor szépen kiugrottak a recsegő romok alul és eljátszották
a hamis demokrata vezért. A mai napig. De ezt már tudja mindenki. Max. nem vallja be.
apro_marosan_petergabor
2024-04-29 at 06:26
K 2024-04-21 at 18:44
Ne keverje a szezont a fazonnal.
A Togliatti gyár – Zsiguli, majd Lada gyár (egy olasz komunista neve) egy teljesen szabályos államközi üzleti szerződés alapján épült fel, amely során a torinoi FIAT egy akkori fogalmak szerint korszerű autógyárat épített fel a Szovjetunióban, mely a FIAT 124-es tipus (1967-ben az év autója volt) alapján gyártotta a Zsigulit.
Ebben egy szikrányi titok sem volt, s köze nem volt a COCOM listához. Az OPEL egy típusa és gyár amit leszereltek s elvittek pedig háborús jóvátétel eredménye volt (oly sok mindennel együtt). A Junosztyban pedig semmi olyan technológia nem volt, amit liszenszelni kellett volna, s a szovjet ipar ne lett volna rá képes.
Édi
2024-04-28 at 20:54
Vagyis csúszópénzért van minden itt is, ott is. Kinek mije van azt adja el. Akinek van bombája az azt. Akinek van hazája az azt, ha kettő van az egyiket feltétlenül érdemes.
kanigunda
2024-04-22 at 19:01
A COCOM lista arra volt jó, ha tényleg ért valamit, hogy segítségével pontosan fel lehetett
térképezni, hogy hol vannak a béketáborban a technológiai lukak. Ha pl. egy magyar cseh stb.
elméleti fejlesztés elérte azt a szintet, hogy vele bizonyos nyugati termékeket ki lehetett
váltani az a cucc szinte másnap lekerült az ominózus listáról. Nehogy má’ a komcsik valamiben
konkurenciát jelenthessenek. Így, a már tömegtermelés miatt nyomott árú termékek jöhettek a
keleti piacra, levegővételhez sem juttatva az itteni ipart. EZ és SEMMI MÁS nem volt a lényege
a COCOM-nak. A magyar tudományos és mérnöki fejlesztői munka ezt a célt szolgálta. Ezt pacekba
közölték is az egyetemen. Amúgy a BHG gyártott TPV központokat, igaz, hogy csak alközpontokat.
Valami oknál fogva a a mikroelektronika és az ámítástechnika nem feküdt az elftársaknak és
elaludtak rajta. Jól látható ez, hogy a baráti űrkutatás is szépen lassan kezdett megfenekleni
amint kiderült, hogy a félvezetők mire képesek. Bár a komenizmus en bloc nem a hatékonyságáról
volt híres (max a polgárok csesztetésében), a mikroelektronika valahogy mégis feltűnően kilógva
lemaradt. Had legyen ez a mondat egy rejtett inspiráció Zsuzsa számára! 🙂
A licensz alapján gyártás nyugaton sem volt ismeretlen, meg ne szédüljünk már! A nálunk agyonsztárolt
MÁV NOHAB (EMD F7?) dízel-villamos üzemű mozdonyait a svédek is egy amerikai licenc alapján nyomatták.
Szóval kb. ennyire volt svéd. Elég csak egy pillantást vetni az Európában szokatlan orr dizájnra!
Azonban a MOCBA borotva (alias BRAUN Sixtant) vagy a Tajga Réme / Tatár Ford, ami “kissé” az NSU Prinz-re
hajazott mégis vicces jelenség volt. Főleg az utóbbi, melynek jövetelét egy kellemes fütyülés is körítette.
A fordított COCOM-nak vicces története, hogy amikor a jenkik megálmodták a Black Bird-öt hamar fogták, hogy
annyi titánt ami kellett feltűnés nélkül a világpiacon nem lehetett venni (odahaza ui. kevés volt). Így ők is
kénytelenek voltak mindenféle kamucégeken keresztül venni a fémet a SZU-ból. Mert történetesen ott volt. Sok.
Nos, nehezen tudnám elhinni, hogy a KGB-nek ez nem tűnt fel. A rossz nyelvek szerint a SZU csak legyintett,
mert had dobálják ki a jenkik az adódollárjaikat az ablakon, nekik az csak jó. A műholdak akkor már régen
feleslegessé tettek egy olyan masinát mint az SR-71, műhód meg akadt a munkásosztály paradicsomában is.
Babuch Zoltán
2024-04-21 at 19:21
“Neveket akarok.”
Például B. H.
amely betűket a teljes névhez ki kell egészíteni: rückner uba:
“1970-1971-ben részt vett a Control Data Institute Frankfurt/Main-ban tartott Computer Technology képzésén.”
1974-ben ENSZ ösztöndíjas volt az Egyesült Államokban; a számítógépes oktatás rendszereit és módszereit kutatta neves amerikai egyetemeken (MIT, Harvard, Universisty of Michigan, University of Illinois, Bringham Young University) és számítógép gyártóknál.”
“1984-ben többször dolgozott Irakban UNESCO szakértőként.”
https://itf.njszt.hu/szemely/bruckner-huba
Azért ez szép, ugye? Többéves, -hónapos ösztöndíjak, “kizsákmányoló, tőkés” országokban. Nyilván minden ellenszolgáltatás nélkül, pusztán önzetlen oktatási célból és dicsérendő tudásvágyból…
Vagyis egyszerű SZTAKI-villamosmérnökként lett a 1992-től csaknem egy évtizedig a Fulbright-ösztöndíj magyarországi döntőbírája.
Naaaagy katolikus, azaz sok gyereke van. (A katolikusságot ebben kell mérni, ugyanis.)
Például Brückner Gergely, a behízelgü hangú ‘ernyó, az igen nemzeti és magyar elkötelezettségű Telexnél.
Na, hagyjuk…
gyozo2018
2024-04-21 at 19:14
Kb. úgy működhetett, mint most fordított irányban a gázzal és olajjal, meg az uránnal.
K
2024-04-21 at 18:47
–Ezért sem lehet ezeket az országokat (Oroszok, Kína, India)figyelmen kívül hagyni, mert a technikában tudományban ugyanott vannak mint USA vagy az USA gyarmata a “nyugat” , vagy akár még fejlettebb szinten, mint például az oroszok az űr és rakétatechnikában…..
K
2024-04-21 at 18:44
“Az USA sohasem tudta megakadályozni, hogy a szovjetek fejlett nyugati technológiához jussanak”…:
–Ez már 1990 előtt a kommunista rendszerben is mindenki tudta, a junoszt tv is egy USA licensz megvásárlása volt, és a Moszkvics autó az Opelből alakult ki, és a Lada a Fiatból.
–Gyakorlatilag az oroszok( korábban Szovjetek), Kína, India is ugyanaz a szisztéma szerint működik, a rengeteg gyémánt, arany és olaj, vagy más ásványkincsek árából szinte minden gyártási licenszhez, találmányhoz hozzáférnek, teljesen szabadon legálisan, vagy akár illegálisan “feketén”.
–Ezért sem lehet ezeket az országokat figyelmen kívül hagyni, mert a technikában tudományban ugyanott vannak mint USA vagy az USA gyarmata a “nyugat” , vagy akár még fejletteb szinten, mint például az oroszok az űr és rakétatechnikában…..