Egészen szürreális jelenet zajlott le Szentendrén pénteken délután, ahol felháborodott helyiek demonstráltak az egészségügyi szakellátást érintő, igen problémás döntés miatt. A tüntetésen a rendelőintézet igazgatója egészen vérlázító stílust engedett meg magának a tiltakozókkal szemben, a polgármester pedig tartotta neki a mikroportot, ő maga azonban némán álldogált, nehogy véletlenül megszólaljon a többségében hölgyek részvételével megtartott demonstráción. És ez még nem minden!
Miközben a baloldal egyik kedvenc témája az “oktatásegészségügy”, addig tettekben csak addig foglalkoznak vele, amíg pénzt tudnak kihúzni belőle. A Szentendre balos polgármestere, Fülöp Zsolt által kézivezérelt városi egészségügyi központ ugyanis miközben felvette a kormány által az egészségügyi ellátásra biztosított milliókat, addig a velük szerződésben álló magáncéget már nem akaródzott nekik kifizetni. Az, hogy a SZEI ellen végrehajtás indult, a kisebbik probléma; a nagyobbik az, hogy ezzel nők százainak egészsége került veszélybe.
Amint arról már portálunk is beszámolt, veszélybe került a szentendrei és a pilis–dunakanyari nők élete, Fülöp Zsolt polgármester ugyanis még saját magát is alámúlva olyan döntést hozott, ami miatt a szentendrei egészségügyi ellátás színvonala jelentősen romlik. A felháborodott helyiek demonstrációt tartottak pénteken 15 órától, hogy ezt a döntést azonnal vonják vissza, hiszen a mammográfiai szakellátás és szűrés helyben történő, folyamatosan elérhető szolgáltatásként való megtartása nagyon fontos, hiszen a statisztikai adatok az emlőrákos megbetegedések növekedését mutatják.
A szentendrei rendelőintézet igazgatója megkérdezte a tiltakozókat (többségében hölgyek vettek részt a demonstráción), hogy el tudnak-e számolni ötig? A polgármester pedig tartotta neki a mikroportot, semmit se mondott. Sőt, szeme se rebbent!
Eltűnt pénzek nyomában…
Portálunk utánajárt annak, hogy mi is állt az ügy hátterében és milyen elképesztő mutyiba keveredett a Fülöp által kézivezérelt SZEI. Mint megtudtuk, a mammográfiai szakellátást és szűrést korábban a Huniko Kft. látta el. A céggel a szentendrei egészségügyi központ kötött szerződést, azonban a tevékenység finanszírozását a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő látta el. Csak hogy tisztázzuk: az egészségügy helyzete miatt folyamatosan támadott kormány fizetett a SZEI-nek, amelynek ezt számlák ellenében továbbítania kellett volna a magáncég felé. A Huniko Kft. ennek fejében saját eszközeit és alkalmazottait biztosította a település és a körzet rendelkezésére. Mint azonban később kiderült, Fülöp és az általa vezérelt intézmény csak a szolgáltatást kérte, fizetni már nem akart érte.
A baloldali városvezetés tetemes összeggel tartozik az ellátást eddig biztosító cégnek
Amint azt Gyarmati János, a Huniko jelenlegi ügyvezetője kérdésünkre elmondta, a problémák eredetileg a koronavírus-járvány idején kezdődtek. Ekkor a látogatottság hiányára hivatkozva a SZEI nem fizette ki a számukra járó illetéket, annak ellenére sem, hogy a NEAK-tól ők továbbra is megkapták a szűrések folytatására folyósított összeget. Ezután a járványt követően sem fizettek a kft-nek. Majd idei év májusával új szerződést kötöttek egy másik céggel, amely kezelést nem is, szűrést pedig csak időszakos jelleggel végez.
Mivel a SZEI továbbra sem fizetett, a Huniko pert indított ellenük, amelyet meg is nyertek, az egészségügyi központ ellen jelenleg végrehajtás zajlik. Amint Gyarmati portálunknak elmondta, bár a tartozásuk nagy részét törlesztették, még mindig jelentős összeggel tartoznak a cégnek, amit úgy próbáltak kidumálni a bíróságon, hogy a – szerződésben egyébként engedélyezett – magánrendelésekre hivatkozva ők kezdtek pénzt követelni a cégtől, méghozzá egy olyan összeget, amelynek semmi köze nem volt a valósághoz. További érdekesség, hogy miután a pert elvesztették, és a Huniko munkatársai felszámolták a rendelőjüket, Dublinszki-Boda Péter, a SZEI igazgatójának első dolga az volt, hogy erről Fülöp Zsoltnak tegyen jelentést, akinek elméletben semmi köze nem volt az ügyhöz.
Az is kérdéses továbbá, hogy mégis hová került a NEAK által havi szinten utalt összeg? Miért nem tudott az egészségügyi ellátó fizetni az általa felbérelt magáncégnek a szerződésben foglaltak szerint? És vajon milyen bátorsággal képes ezután Fülöp Zsolt a kormány ellen kampányolni az egészségügyre hivatkozva…?
Fotó: MTI/Lakatos Péter
Gerencserne Tóth Ildiko
2024-05-06 at 05:05
Nagy baj van a rendelőben hozzáállásban. A recepciósok és sok asszisztens nem bánnak emberségesen a betegekkel. A beutaló koteles rendelések orvosai félgőzzel dolgoznak. Sok a várakozási idő ha kijöttel rendelesrol nem tudsz visszamenni súlyos probléma estén sem csak újabb több hónap utan.A betegekkel főként a kiszolgaltatokkal a recepciósok rosszul bánnak, birkanak tekintenek
Nyikolaj
2024-05-04 at 20:43
Es a szigetre vezeto biciklis hid sunyi elvetését (elcseszését) se felejtsük el ennek a kiváló hazafinak, Remélem megbüntetik a szavazók és véglek elküdik a francba.
Talpra magyar!
2024-05-04 at 00:15
Tudtommal sokkal de sokkal több nő él Szentendrén remélem a tiltakozóknál sokkal de sokkal több ni fog elmenni szavazni és az által hogy a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltjére szavaznak és ezzel elküldik ezt a balliberális zöld korrupt parazita balliberális zöld Fülöp Zsoltot bandájával együtt.
Mutyizó polgármester, mutyizó szakrendelő igazgató
2024-05-03 at 20:57
Fülöp Zsolt most végleg lejáró ciklusa teljes időszakában arról ugatott, hogy a Kormány kivérezteti az önkormányzatot, miközben a Covid-járvány alatti rendkívüli időszakban jó jövedelmet biztosított a maszopos, újabb kinevezésű alpolgármester elvtársnőnek. Mutyizott végig, mocskos módon hazudozott, semmiért sem vállalt felelősséget az órásmester-polgármester gazember.
A rendelőintézet nyikhaj, primitív szemtelenségű igazgató elvtársa, Dublinszki-Boda Péter, is nyakig benne van a mutyizásban, ő is egy echte balliuburnyák tróger. Büszke lehet, hogy intézete ellen végrehajtás indult.
A most már beszari Fülöp Zsolt aljadék persze, hogy hallgat, mert egy kis kvalitású, jellemtelen korrupt proli. Szeretne menekülni, de a félrevezetett lakosság is útját állja a hatóságok mellett.
Az ilyen szemetek azt hitték, hogy csak kormány ellen kell kampányolni az egészségügyre hivatkozva és elnyerik a nép bizalmát. Tévedtek, egyrészt repülnek, másrészt jól megérdemelten indulnak a feljelentések, büntetőeljárások!
bűnözők és cinkosok
2024-05-03 at 20:09
Amit én elképesztőnek tartok, hogy a Fidesz 14 év kétharmados kormányzása alatt az országgyűlés, a törvényhozó és végrehajtó hatalom páholyaiból és padsoraiból bambán szemléli a nemzet kirablását anélkül, hogy bármi történne.
Keljfel Julcsi
2024-05-03 at 20:05
Ki választ ilyen kommunistákat, gender+LMBTQ őrülteket, háború fetisisztákat, migráns simogatókat??
Teljesen tönkre akarják tenni az utolsó, normális, keresztény országot??
matrix
2024-05-03 at 19:24
A parazita kommunista soha nem korrupt és soha nem lop csak a nép nevében privát birtokba vesz !
Neandermüller Péter
2024-05-03 at 19:08
Hajrá Szentendre!
Soha többé baloldalt.
Csak a fidesz!
Jurák Kata
2024-05-03 at 18:46
Szentendreiként vérlázítónak tartom, amit Fülöp és bagázsa művel! Alig várom, hogy végre eltűnjenek a városvezetésből!!!